Tintahalkarika? Az. Ugye nem vetted? Dehogy vettem, aglio-oliora és lángosra alig futja, a Claudia hozta. Mi lesz vele? Nem tudom. Jó, addig is tessék, ez pont jó az ujjadra, hozzám jössz?

  A tintahallal jobb vigyázni. A kis példányok felszeletve tartalmazhatnak gyűrű méretű karikákat, és nehéz eltalálni puha, legfinomabb pillanatát.
A tintahal, kalmár és a polip nagy baja, hogy alul és túlkészítve gumis állagú. Íze sehogy sincs sok, de rágósan még kellemetlen is tud lenni.
  Nem kell tejben áztatni, pácolni, marinálni, előfőzni, minden hókuszpókusz, a vágódeszkán csapkodás is fölösleges. A puhaság titka az időzítésben van. Elég egy serpenyőben olajat hevíteni és közepes lángon sütni 10-15 percig. Öt perc sütés után egy pohár fehérborral bátran meg lehet locsolni, és visszapirítani. Sajnos így is érhetnek meglepetések, a fenti, húsz centis töltött tintahalaknak például a csápjai és a farok felöli része omlósan csodás lett, a többi még éppen elviselhető.
  Nyugodtan meg lehet vásárolni egyben, mert csak le kell vágni a fejét, kirázni a zsákszerű test tartalmát (van benne egy csontlemez is) és a fejéből kiszedni a kemény csőröket, szemeket, bőréről lekapargatni a rózsaszínes hártyát. Frisseségét is könnyű megállapítani, teljesen szagtalannak kell lennie.
A kalmár és a tintahal
Mindketten a tízkarú polipok öregrendjébe tartoznak, a tintahalak - sepiida rend, sepie, cuttlefish - a kalmárok - teuthida rend, calamari, squid - a konyhában nem összekeverendők. A tintahal könnyedén felismerhető a testén körben végigfutó uszonyokról, a kalmároknak csak a fejcsúcs oldalán vannak kis uszonyaik. A tintahal puhább húsú és finomabb, de itthon ritkán beszerezhető.


  A legjobb grillezve, vagy serpenyőben sütve. Az állathoz sok fokhagymából, apróra vágott friss petrezselyemből, olajból és frissen facsart citromléből keverek öntetet, és azzal locsolgatom sütés közben.
  Hülye testalkata, és szívós húsa miatt ideális tölteni, jöjjön egy olasz és egy spanyol változat. Minél kisebbek a jószágok, annál ideálisabb a töltelék-hús arány, de annál több a meló is. Nyolc tenyérnyi tintahalra számolva:
  A testről levágott uszonyokat és a csápokat felvagdalom, kevés olívaolajon, magas lángon gyorsan átpirítom, felöntöm egy deci sherryvel, és visszasütöm. Elkeverem egy apróra vágott, üvegesre párolt vöröshagymával, két gerezd felaprózott fokhagymával és két, lehetőleg friss babérlevéllel. Összesütöm, eltávolítom a babérleveleket, belekeverek fél csokor apróra vágott friss petrezselymet, és két apróra vágott keménytojást. Sózom-borsozom és kétharmadáig töltöm vele a testeket, mert sütés közben összemennek. Egy fogpiszkálóval lezárom a bejáratot, és egy serpenyőben átpirítom, felöntöm egy deci sherryvel, majd készre sütöm.
  Az olasz is hasonlóan készül, de náluk az alkohol valami karakteresebb, száraz fehérbor, a tölteléket pedig tojás helyett zsemlemorzsával és egy nyers tojással szaporítják, és raknak bele reszelt parmezánt.
  Természetesen ér rántani is, de minek, ha már bajlódunk, jobb töltve.

Sikerült már vajpuhára sütni?