Már egy csésze is 30%-al javítja a vérkeringést több mint egy óráig.

A koffein illetve a kávé egészségmegőrző hatásáról egyre több kutatási eredmény lát napvilágot, a legutóbb az All Japan Coffee Association által támogatott kutatás is beáll a sorba, és a koffein szív és érrendszerre gyakorolt jótékony hatása mellett tör pálcát. Az Amerikai Heart Association legutóbbi ülésén ismertett kutatás során huszonhét fős, kávét nem rendszeresen fogyasztó mintán végezték el ugyanazt a kísérletet, és arra jutottak, hogy a kávé harminc százalékkal javítja a keringést, a fogyasztást követő hetvenöt percben.  

A kísérlethez az egyik csoportnak koffeinmentes, a másiknak rendes, koffeintartalmú kávét adtak, majd az alanyok ujjbegyén mérték a vérnyomás alakulását. Azért ott, mert, mint azt a kísérlet vezetője elmondta,  az ujjakban kialakuló vérnyomásváltozás jól mutatja, hogy a test egyéb apró véredényeiben hogyan alakul a keringés.