03 03 megvan a 650 000!

A Malackaraj első születésnapjának megünneplése alkalmából jótékonysági akciót szervez a súlyosan beteg gyerekeket ingyenesen táboroztató Bátor Tábor Alapítvány javára.

Az esemény közel félmillió forint értékű össznyereményét támogató cégek adták össze. Az egyenként 20-30 ezer forintos nyereményeket az akció március 5-ig tartó időszaka alatt, a Bátor Tábornak legalább ezer forintot adományozók között sorsoljuk ki. 

A nyereményjáték szabályai:

Utaljanak a Bátor Tábor Alapítvány részére legkevesebb 1000 Forintot, a több pénzt megköszönjük, minél többet utal, annál több beteg kisgyerek gyógyulását segíti, sőt, a legnagyobb összeget utaló adományozó különdíjat kap, egy kétfős vacsorameghívást hozzám. Mert van, amit nem lehet pénzért megvenni, ez is olyan. Illetve most pont nem olyan, de értik, hogy gondolom.

Az utalást a legkönnyebben a Bátor Tábor Alapítvány erre kialakított felületén tehetik meg, ott minden információt megtalálhatnak. ha mégis inkább számlaszámot szeretnének, a Bátor Tábor Alapítvány számlaszáma:10918001-00000015-88740016

Az utalás üzenet/megjegyzés rovatában, mindenképpen tüntesse fel, MALACKARAJ ADOMÁNY ha egy bizonyos nyereményt szeretne megnyerni, a jelszó minden egyes termék mellett jelölve lesz. Ellenkező esetben nem tudjuk az akcióban részt vevő adományokat beazonosítani.

Az utalásról, kérem küldjön a malackarajbatortabor@gmail.com emailcímre egy screenshotot, vagy bármilyen másolatot, akár egy levelet, én voltam, ezen a napon ennyit utaltam, ezt szeretném megnyerni. Az adatokat egyeztetjük az alapítvánnyal.

Az adományokat az alapítvánnyal és a támogatókkal közösen sorsoljuk ki, és adjuk át egy születésnapi bulin, március 6.-án. Ennek részleteiről, a helyszínről később.

A nyeremények csoportokba rendezve kerülnek ki a Malackarajra, majd a bal oldali boxsor tetején gyűjtjük őket.

Ez itt az összes nyeremény

Négyfős vacsora a Bock Bisztró felajánlásában.
Ha mindig is szeretett volna  magyar konyhát lendületesen újraértelmező Bíró Lajos séfnél olyan ökörpofát enni, mint még soha, kedveli a jó borokat, mindezt egy szakmailag is többszörösen elismert étteremben, itt az alkalom.
Ha kifejezetten ezt a vacsorát szeretnék megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Bockbisztró adomány

2 üveg, díszdobozos Akhtamar brandy a Brandy és Szivar szaküzlettől
  Az Ararat-család prémium kategóriás, 10 éves tölgyfahordós érlelésű tagja, az örmények legendás aranya 25 év után újra Magyarországon! Kóstolja meg az Ararat brandy tüzes 3 éves, vagy a kiérlelt 20 éves változatát is a pesti diplomatanegyed szívében, a Brandy és Szivar szaküzletben!
  Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj brandy adomány

  Egy dedikált Chili&Vanília szakácskönyv, és az abból kiválasztott, tetszőleges menü négy főre, házhozszállítással a szerzőtől, Mautner Zsófiától
  Szereti a török édességeket? Esetleg az ártalmatlan külsejű, de annál töményebb finanziert? És a libamájat?
  Ha kifejezetten ezt szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Mautner Zsófia adomány

 Egy dedikált, ráadásul a legutolsó darab, az üzletekből már elfogyott, Fűszer és Lélek szakácskönyv és két fős, tréfli, vagy akár kóser vacsorameghívás a szerzőtől, Fűszeres Esztertől.
  Ön is szereti a sóletet? Vagy egy rozé kacsamell? Csodás házi kenyér? Majd egy férfias torta?
  Ha kifejezetten ezt szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Fűszeres Eszter adomány

 Járt már a bajai halléfesztiválon? Most egy őslakos vendégszeretetével, nagymamájának hatalmas szövegével, és töltött paprikája után vásárolhat pontyot, gyújthat tüzet, ihatja a söröket, majd táncolhat az asztalon hajnalig. Lesz halászlé is, sőt, emlékbe egy Pencz-féle halas szákot kap, Pencz József kishalásszerszám-készítő felajánlásában. Hódos Hajnalka felajánlása.
  Ha kifejezetten ezt szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Hódos Hajni adomány

 Idén lesz az esküvője? Kéne egy penge verda? Netán kabrió? Egy szalonállapotú Saab 900 kabrióval autókázhat a budapesti, vagy közeli templomba, az anyakönyvezető elé. Így képzelje el. Vagy így. Égő Ákos, a Saab 900 klub elnökének felajánlása. Powered by Bioetun.
  Ha kifejezetten ezt szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Égő Ákos adomány

  Evett már igazi mézet? Mármint igazit. Öt kilogramm selyemfűméz Pál András termelő felajánlásában. A selyemfű, vagy vaddohánymézet pollenallergiások is fogyaszthatják.
  Ha kifejezetten ezt szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Pál András adomány

Mindig is szeretett volna egy tökéletes inget, vagy blúzt? Egy vacsorát már felajánlottam, a Volvo nem olyan penge, mint Axa Saabja, a Merga csak fehér, ezért jöjjenek az ingek. Egy méretre készített férfi vagy női ing Péter Anna felajánlásában.
  Ha kifejezetten ezt szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Péter Anna adomány

Vintage illy Collection az Espresso webshop felajánlásában

Az illycaffé 1992 óta kér fel neves művészeket, - többek közt Francis Ford Coppolát, Federico Fellinit, Pedro Almodóvart – hogy a klasszikus illy kávéscsészéből műalkotásokat hozzanak létre. Így született az illy Art Collection, melynek darabjait világszerte gyűjtők vadásszák. Az Artists 2000 készletet a linken megtekintheti.

Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Espresso adomány

Egy négyfős sztékcsomag a Dining Guide A Listáján a legjobb hentesnek választott Gál József felajánlásában.
Ha már Józsi vevője, vagy sose volt bátorsága sztéket sütni, itt az idő, hogy magához vegye a hatalmas és gyönyörű T-bone-t, hátszínt és akár elkérje a pultból azt az egész bélszínt mellé.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Józsi adomány

Szarvasgomba csomag a szarvasgomba.hu felajánlásában
A fa kincsesládában található, friss szarvasgombacsomagban a szezon utolsó, illatos, késo"i szarvasgombájából -Tuber borchii- kaphat ízelíto"t.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj szarvasgomba.hu adomány

 

 Hatfogásos vacsoramenü két főre az Olimpia étteremtől
  A Malackaraj kedves, önálló utat járó éttermében kipróbálhatja a vagány Takács Lajos füstölt halba göngyölt libamáját, esetleg egy szaftos bárányhúst, hogy a város legjobb madártejével zárja a sort.
  Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Olimpia adomány

Siemens TC60201V "executive edition" típusú filteres kávéfőzőt a Siemens felajánlásában.
  Képzelje el a tökéletes reggelt, amikor a frissen go"zölgo" kávé illata csábítja Önt a konyhába. A Siemens rendkívül elegáns "executive edition" kávéfo"zo"je összes érzékét felébreszti. A készüléket az alábbi linken tekintheti meg.
  Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Siemens adomány

Furmint válogatás a Vinoport.huFurmint Február felajánlásában
Szereti a furmintot? Akkor ez a tételenként két palackos, Homonna Határi Furmint 2006, Szepsy Úrágya Furmint 2006, és Demeter Kakas Furmint 2006 válogatás biztosan tetszeni fog.
  Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj furmint február adomány

Jamie Oliver késkészlet a Sodrófa.co.hu konyhafelszerelési áruháztól
Hat részes (általános, hámozó, séf, kenyérvágó és szeletelő) késkészlet, öt késsel, egy tárolóval, és 25 év garanciával.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj sodrófa adomány

Bogrács és étkészlet halászléhez
  Szwoboda István nevét mindenki ismeri, aki tudja, milyen a jó halfőző bogrács. Az ő iparművészeti termékké minősített kiváló bográcsaiból egy most az Öné lehet. De egy bográcsból mégse lehet kikanalazni a lét, ezért a nyereményhez tartozik Steig Ágnes és Jaszenovics Géza fazekasmesterek által készített kerámia halaskészlet. (7148 Alsónyék, Templom u. 8. Tel.: 74/493-451)
  Ha kifejezetten ezt a csomagot szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj hallékészlet adomány

Egy egyedi, erre az alkalomra készült Vágó Réka for Bátor Malackaraj pink női táska.
Vágó Réka a legmenőbb kortárs magyar cipőtervező, egyedi és limitált szériás darabjai a használati értéken túl gyűjtőknek is vonzók lehetnek, különösen egy ilyen különleges eseményt megörökítő darab. A táskát a linken tekintheti meg.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj VágóRéka adomány

Siklóernyős tandemrepülés Vértes Balázzsal
A nyár folyamán lerepülhető élmény a Magyar Siklóernyős Válogatott tag, Vértes Balázzsal. Részletek a linken.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj VértesBalázs adomány

Hatfős borkóstoló Homonna Attilától
Egy tokaji kirándulás egyik állomásaként borozhat egy cifrát Erdőbényén, Homonna Attila borász vendégeként.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Homonna adomány

Borválogatás Kiss Gábor, villányi borász felajánlásában
A válogatással az öné lehet egy-egy palack Merlot Classic 2008, Merlot Selection 2007, Cabernet Sauvignon Selection 2007, Kékfrankos Selection 2007, Cabernet Franc Classic 2008 és egy Merum 2006.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj KissGábor adomány

Kanetsugu MI-3003 típusú santoku(laminált VG-2/SUS-410 penge, fanyél) bőrtokkal, Oláh Gábor felajánlásában
A Kanetsugu cég régi japán kézműves hagyományokat megjelenítő késéhez egy magyar amatőr bőrdíszműves (Hapci) egyedi tokot készített.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Kanetsogu adomány

Klasszikus grill serpenyő a Kookta konyhafelszerelési üzlet felajánlásában
Egy brutális szték alá brutális serpenyő való. Ez pont olyan, van benne anyag bőséggel, évtizedekig süthet benne.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Kookta adomány

Kétfős vacsora Philipe, a belgánál
Friss kékkagyló Mont St Michelből, élő osztriga, brutális rillette, kedves kagylóevők, csapjanak le!
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Philippe adomány

St Andrea borválogatás a Bortársaság felajánlásában
A hat palack, szép St. Andrea bor Lőrincz György keze munkája. Egyedi, de mindenki számára ismerős válogatás, Boldogságossal, Merengővel, Pinot Noirral, Hárslevelűvel, Áldással, és hatodiknak egy palack Kutyafáját!
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Bortársaság adomány

Egy egyéves előfizetés (2010 áprilisától) a HVG hetilapra és egy két darabos könyvcsomag a HVG Könyvkiadótól (Csokoládé, Slow Food) a kiadó felajánlásában.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj HVG adomány

Kóstolással egybekötött sörakadémia előadás két fő részére a HVG.hu gasztronómia rovata és egy magazincsomag a HVG Online 2010-es tematikus printkiadványaiból (Utazás, Life&Style, Life&Style extra) a kiadó felajánlásában. Mellé egy 15 000 Ft értékű könyvcsomag az Egy falat… sorozatból az Aréna 2000 Kiadótól. A sorozat megtekinthető az www.arena2000.hu oldalon az Ínycsiklandó könyvek menüpont alatt.
A söröket felvezetik: Kovács Gábor és Vétek György szakértők. A sörökhöz a sörkorcsolyákat Gyimesi Zsuzsa, a gasztronómia rovat vezetője és Haulitus Anikó, a rovat Tökéletes c. sorozatának szerzője készíti.
Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj HVG gasztronómia adomány

Egy egyéves előfizetés a Magyar Narancsra a kiadó jóvoltából
  A Magyar Narancsot 1989-ben, a rendszerváltás évében, a megtalált szabadság mámorító légkörében alapította néhány fiatal értelmiségi. A Magyar Narancs mindennél többre becsüli az egyéni szabadságjogok és a jogállami normák érvényesülését. Abban hisz, hogy a józan ész, az irónia és a helyesen megfogalmazott magyar mondat a legjobb eszköz az ember méltóságának a védelmére.
  Ha kifejezetten ezt a terméket szeretné megnyerni, kérjük, az utalásnál a megjegyzés rovatba ezt írja: Malackaraj Narancs adomány

iq támogatónk: karmamedia

Az esemény sajtóközleménye itt található.