malackaraj

A chili con carne Magyarország egyik legnépszerűbb étele, minden hagymás és húsos babok istene, imádat tárgya. Írtunk már tökéletes őséről, a frijoles charrosról, most pedig következzen hidegen.

Kész, végem van, gondoltam, mikor a tenyerébe temette az arcát, majd lassú mozdulatokkal masszírozni kezdte a homlokát. Nem merek felnézni, az asztalt kapargatom a körmömmel, a súlyos csendbe pengeként hasít bele a néhányszor elsuttogott atyaisten. Felpillantok, alulról, a kivert kutyák néznek így. N.Z. Tanár Úr - akit egyébként eltiltanék a vizsgáztatástól, mert a tízes skálán erős nyolcas, ki tud így európai magánjogból vizsgázni?! - még nem nyerte vissza a lélekjelenlétét. Még egyet sóhajt, és megszólal: Sándor, maga kizárólag azért kap közepes érdemjegyet, mert a féllábúak versenyfutásán képviselte a paralíziseseket. A többiek elégséges, viszontlátásra.

Csak az épület előtt merek röhögni, a mondat szállóigévé vált itthon. N. Z. Tanár Úrnak részben igaza lett: az európa jog záróvizsgát sikerült teljesítenem, polgári jogból viszont elhasaltam, a kollégák, tessék megtanulni a polgári jogot mondaton meg nincs min vihogni.

A vizsgák utáni forgatókönyv mindig ugyanaz, két napig ténfergek agyműködés nélkül, aludni nem tudok a szervezetemben felhalmozott koffeintől, a kezem remeg, és úgy érzem magam, mint aki egy kőbányában melózott évekig. Ugyanahhoz a két emberhez fordulok segítségért, nézem őket, röhögök, előre mondom a poénokat és este hagymás babot csinálok vacsorára. Bud Spencer, Terence Hill, hatalmas pofonok és a még hatalmabb zabálások. 
Emlékeznek erre? 

Tegye fel a kezét, aki nem osztotta még ki ezzel a lábatlankodó félrészeg hülyét, aki ön- és közveszélyesen ugrált a bogrács körül, és hülyeségeket kérdezett: Mi ez, hagymás bab? Nem, krumplis hal.

Még mindig bab, Bunyó karácsonyig. Az angyalkák is pukiznak? 

Nem, nincs olyan ember, aki még nem vett részt sör-virsli versenyben. Én például nyertem is ilyet. 

Éttermi jelenetek következnek, először a Doktor Úr. Mit hozhatok második fogásnak? 

Hozzál valamit enni, meg egy dupla viszkit!

Bírod az italt? Metált birod? Csöngetett mádmázell, kérdi a Pingvin.

Desszert. Mondd, te süket vagy? Csokoládé nem is volt, a pisztácia kifogyott! 

Végül a kedvenc jelenetem, amiben nem szerepel sem étel, sem Anulu. Lálálálálállá. 3.16-tól. 

A hagymás bab receptje Balázstól, aki ma délután rám hagyta összes kopirájtos receptjét, de nem csak ezért imádom. Például azért is, mert használja az "oszt" kifejezést. Receptben.

Minimál hagymás bab:  

Hozzávalók 1 személyre: zsiradék - ha van szalonna, akkor abból, 3 fej vöröshagyma, 1 kiló fejtett bab előfőzve (tehát konzerv is jó, a filmekben nincs idő előző nap beáztatni).
Meglepő módon a zsírban megpirítjuk a hagymát (karikára vágva), oszt hozzáadjuk a babot, összerotyogtatjuk. Ha van kéznél só, bors, egyéb fűszer, lehet fűszerezni is. Nagykanállal belapátoljuk, a rossz fiúkat pedig leütjük a serpenyővel.

Hagymás bab lótolvaj módra: 

Hozzávalók 1 személyre: ezúttal kötelező a szalonna. Én kolozsvárit használtam, de a vadnyugaton lehet, hogy mást kapni. Ha loptunk szárított húst, akkor az is jöhet. 1 dl melasz, 3 fej vöröshagyma, 1 kiló bab mint fent. Én az előfőzést kakukkfüves-bazsalikomos-chilis vízben végeztem, ezt ajánlom másoknak is. A www.budterence.tk például borókabogyót és szerecsendiót javasol.
Öntöttvas serpenyőben kiolvasztjuk a zsírt a szalonnából, aztán belekeverjuk a melaszt. Ha nincs melasz, akkor lágy barnacukor is megteszi. Ha ez is felolvadt, mehet bele a karikára vágott hagyma. Némi karamellizálódás után hozzáadjuk a babot, a lopott húst és a bab főzővizéből annyit, hogy majdnem ellepje. Rátesszük a fedőt (vagy ráteszünk egy fedőt, az én serpenyőmnek nincs saját fedője) és szinte nem létező lángon 3-4 órára otthagyjuk. Utána levesszük a tűzről, a fakanállal megesszük, sört iszunk mellé.

Szeretik a Bud Spencer-Terence Hill filmeket?

Egyetlen ételben tudom elképzelni a rántást, de ha ebből hiányzik, a zöldbabfőzelék mit sem ér. A pörzsölt íze miatt, mi másért?

"Lányom, amit te azzal a spaklival csinálsz, az…az…az lóf.sz!" Nem morgok, nem vágom oda a szerszámot, nem is nézek fel, apámmal felesleges vitatkozni. Érzem, hogy a mozdulatom nem egy szakavatott mesteré, de hiába, nincs B tervem, nem hagytam magamnak kiskaput. A sziszifuszi munka nem nekem való, hiába romantikus dolog a kora nyári időben vajlinggal a lábunk között zöldborsót vagy meggyet fejteni, én teátrális vagyok, a nagyívű dolgokban hiszek: fogom a lapátot, inkább hátramegyek ganézni. Az a nekem való, látványos meló, ahhoz mindig van kedvem. Most viszont a tapétát kell lekönyörögnöm a falról, rég túl vagyunk a "remélem, legközelebb tíz év múlva találod ki, hogy újítsuk fel a lakást" szövegen, a tapéta meg hülye, nem érti meg, hogy apu számításai szerint neki már fél órája le kellett volna jönnie a falról. Egyben. Nem szólok, vakarom a tapétát, mikor utoljára összeugattam apuval, esküdni mertem volna, hogy másnap reggel Artúr fejét találom az ágyamban. Nem mellesleg az esetek kilencvenöt százalékában neki van igaza, tudja is. Ma már én is tudom.