Nem szoktam a Karajból főzni (karajból igen, Karajból nem) de inspirációkra nyitott vagyok. A minapi halgrillezős poszt indíttatott arra, hogy utolsó augusztusi vasárnapomat grillezéssel koronázzam meg. Méghozzá hallal. Félre az unalmas mustáros tarjákkal, csirkemellet meg egyenesen ne is lássak!

Ezzel nem is volt semmi probléma, volt otthon süllő meg keszeg, grill is meg faszén is, meg is tudtam gyújtani annak rendje-módja szerint, finom is lett, de ne szaladjunk bohó macskakölyök módjára előre a történetben, mert a családi „nem-a-szokásosat-grillezünk” vasárnapi ebéd szelíd babakék égboltján azért néhány viharfelhő látszott formálódni. A fiam: Grillezünk? Halat? Halat nem szoktak. (mondja ezt a 18 évesek konfuciuszi bölcsességével). Én inkább marhát kérek, hal nem kell. A lányom: Grillezünk? Jajdejó! Akkor én csirkemellet kérek mustárosan sült krumplival. Mit? Halat? HALAT?? Apa, én nem eszem halat, tudjátok. Akkor jó lesz a sült krumpli. 


Az asszony hallgatott, mert egyrészt szereti a halat, másrészt ismer.

Viszont én is ismerem őket, ezért előző nap a piacon komoly beruházást hajtottam végre. Vásároltam grillezni való kecske és juhsajtot. Együtt mintegy hatvan dekát. Megeskettem az eladó kislányt a plüsskutyája életére (ez komoly fogadalom), hogy a sajtok prímán állják a grillt. Egyébként látszatra is olyanok voltak, ruganyosak, feszesek, szelíd nyomásra tejszagút sóhajtottak, apró lyukakkal voltak tele, mint valami fontos szűrőalkatrész az amerikai űrhajós filmekben, aminek hiányán bolygónk léte múlik, de a film vége előtt mindig sikerül helyettesíteni valamivel és mindenki megmenekül.

Na, szóval így néztek ki a sajtok, csak hogy jobban el tudják képzelni. Na, ezekből vágtam én hüvelykujj vastag szeleteket, fokhagymás/bazsalikomos/paprikás (vagy-vagy) olajjal előkenve elhelyeztem a grillen a parázs Claudia Schiffer-állapotában. Hogy értsék: a parázs Claudia Schiffer állapota az, amikor már túl van csúcspontján, színe sötétül, kupaca megroggyan, de még lazán képes egy pöffentéssel komplett városrészeket lángba borítani.

Na, a sajtnak ez a legjobb. Mutatós, cseresznyepiros kéreg képződik rajta, a belseje szottyosodik, de tartja magát, ilyenkor kell lekapni a grillről és sózva-borsozva friss salátával bekebelezni. Én is ezzel a szándékkal raktam eléjük.

Hát ez meg mi a túró? – kérdezte fiam nem is sejtve, hogy majdnem eltalálta. Grillezett kecskesajt, nyavalyások. – mondtam én. És ez jó?- kérdezte lányom hangyányi bizalmatlansággal hangjában. Jó, nem jó, ez van. Vagy hal. ( Néha a kívánt pozitív eredmény eléréséhez diktatórikus módszerekhez kell folyamodni).

Idefigyelj! A tejet szereted? Nahát. Ez sült tej. (Néha a kívánt pozitív eredmény eléréséhez komplett hülyét kell csinálni magából az embernek). Mindegy. Megették. Salátával, sokmagos kenyérrel, ízlett nekik. (Még szép). Nem nyervogtak marháért/tarjáért meg csirkemellért. Viszont a grillezett halat továbbra sem eszik. Legközelebb arra kéne kitalálnom valamit. (Vagyis hát hülye vagyok én? Nem eszik, nem eszik. Több marad nekem). Ez egy kemény világ.

Milyen sajtot grilleznek? (Még mindig nyár van!!!)