- Márpedig én ezt be nem viszem! És aki megpróbálja, annak velem gyűlik meg a baja! - ezt Bujus mondta a szelíd kétgyermekes családapa, aki szabadidejében szőlőt metsz és pingpongozik a fiaival. Villámló szemekkel nézett szét, és jobb kezét a pulton észrevétlenül közelebb csúsztatta egy konyhakéshez. Négyen álltunk a Laciék konyhájában: Péter, a galamblelkű marcipánkereskedő, a már említett Bujus, Laci a házigazda, és jómagam. Előttünk a pulton (Rejtő Jenő örök) a konfliktus forrása, egy tepsi báránysült hevert.

Laci születésnapi bulija volt, mint annyi éve mindig ilyenkor október vége felé. Laci ilyenkor a szokásosnál is jobban kitesz magáért, süt-főz-párol-dinsztel-posíroz-legíroz egész nap, hogy a bulira érkező 30-40 vendégét minőségi jóllakottságba döntse. Ma estére is összedobott, a teljesség igénye nélkül, némi aszaltszilvás-konyakos csirkemájpástétomot, hozzá apró pirítósokat, egy bográcsnyi őzpörköltet (természetesen csontosat) kéksajtos puliszkával, egy nagy lábos sült kacsacombot párolt lilakáposztával, némi fokhagymás-pálpusztais sajtkenőcsöt pogácsával, megezt-megazt. Na és persze a báránysültet. A báránysültet, ami gerinc, csülkök és combok halmaza volt, és fokhagyma, szálasra metélt hagyma, sárga és fehérrépa ágyon pihent, és sült 140 fokos sütőben mintegy négy órán keresztül, az utolsó fél órát a sütőből kivéve, letakarva, a világtól elzárva, mint egy mohamedán hercegnő. Na, ezt a hercegnőt akarta a Laci bevinni a nappaliba a sáskák martalékául, és ennek a hercegnőnek a védelmére keltünk mi hárman újkori testőrökként, mert hiszen védelmezni kell azt, aki (ami) védelemre szorul, kortól függetlenül.

- Laci bazmeg, ha beviszed, ezek megeszik!
- Tudom, azért sütöttem.
- De hál’ istennek ők nem tudják. – bökött fejével a nappaliban elégedetten röfögő többiek felé Péter, és ujjpercei elfehéredtek a tepsi szorításában. Laci tanácstalanul állt, láthatóan nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy kisebbségbe került saját konyhájában, saját születésnapi buliján, saját báránysültje szeme láttára, amit túszul ejtettek ezek a vérfarkassá vedlett szörnyetegek, akiket ő hajdanán barátainak tartott. A báránysült, minden konfliktusok forrása csendesen kuksolt közöttünk zománcos tepsijében, apró gőzpamacsokat pöffentgetett, zsírcsermelyek gördültek le a combok oldalán, a zöldségforgácsok szemérmesen kunkorodtak, mintha bántaná őket a fény. Laci konyhája ma estére egy picit Görögország lett, egy picit Erdély, egy picit meg Marokkó, bár ott még egyikünk sem járt.

- Na de fiúk, azért sütöttem, hogy közösen megegyük…
- Meg is fogjuk. Mi négyen. Ajtó!!- üvöltötte Bujus, mikor valaki be akart jönni egy pohár vízért, de erre a hangra jobbnak látta, ha a kerti csapot használja.  
- Megesszük itt a konyhában négyen. vagy ha neked, Laci lelkiismereti problémáid vannak, te elmehetsz. De a bárány marad. Ha valakinek eljár a szája, tudni fogjuk, hogy te voltál.
- Ne szórakozzatok már! És a többiek?  
- A többiek egyék a kacsát. Vagy az őzet. Az is túl jó beléjük. Ezek nem tudják megkülönböztetni a berbécset a forgácstól. Ezeknek a bárány az bunda vagy üléshuzat. Laci tett még egy tétova mozdulatot az ajtó felé kezében a tepsivel, de hamar rájött, hogy ha harcra kerül a sor, hiába ő a legnehezebb, nekünk háromszor annyi kezünk és lábunk van, vagyis esélye sincs. Halkan sóhajtott, majd így szólt:  

- Rendben. Támasszatok egy széket az ajtókilincs alá! Add a kést! A combjánál kezdjük. Elő a kenyeret, puliszkát! Engedjetek közelebb! Fertályóra múlva zsírtól fényes, mosolygó arccal vegyültünk el a többiek között. Volt egy közös titkunk. És a férfiak, ha közös titkuk van, úgy tesznek, mint a bárányok. Hallgatnak.

Ettek már el bármit a szeretteik elől?