Vannak ezek az elbaszott reggelek a kijózanító szürkeségükkel és az ordító csöndjükkel. Fáradtan ébredünk, szemünkben homok, gyomrunk helyén pöcegödör, mintha hetek óta kórházi koszton élnénk, isszuk rá a másnapos, hideg kávét, belerúgunk a küszöbbe, az éles fájdalom tompa agyba hatol és elhal, jó ez így, legalább tudjuk, hol kezdődünk mi és hol ér véget a nyirkos semmi. Tik-tak, tik-tak, ha fel tudunk állni, tényleg kivágjuk azt a kurva órát. Még egy cigi, száll a kékes füst, aztán elered az eső a nappaliban, nem csodálkoztunk rajta, tik-tak, tik-tak, ha fel tudunk állni, tényleg kivágjuk azt a kurva órát. Ha fel tudunk állni. Meg se moccanunk. Most még nem. Majd, talán holnap. Most itt döglünk meg.


 Vannak elbaszott reggelek, másnapos, zúgó fejjel, émelygő gyomorral, pengeéles fényekkel és dagadt szemekkel. Nyüszítő óbazmeg, üres borosüveg és cigisdobozok, Adele cédé, nem hiszem el, ez a vég. Dehogy az. Az a célegyenes előtti utolsó kanyar az éjszakai csokizabálással, az önsajnálat kellemes mámorában, beállva megsütött szalonnás tojásrántottával, ne sírj kislány, minden május tovaszáll, hogy rohadnál meg ott, ahol vagy. Nem válaszolok, nem veszem fel, elegem van, elegem van, nem csinálom tovább, szia, jól, és te? Tik-tak, tik-tak, hülye-vagy, hülye-vagy. Éjszaka ülünk az ágy szélén, mit keresek itt? Gyalog indulunk el, jót fog tenni, kiszellőzik a fejünk, vihogunk kínunkban, jó lesz kávésbögréből is, felkavarodom, megálmodom, belelátom. Olyan tisztán, mint amit iszom.

 A rossz szerelem olyan, mint a rossz pálinka. Karcos, kapar, már közben sem jó, de keresed benne a gyümölcsöt. Valaha megvolt benne, de mások elkúrták a cefrét, hagyták megpenészedni, rosszul főzték, rosszul tárolták, mára, neked, ez maradt belőle. Tönkretéve, kibelezve, mérgezőn. Jó az orrod, érzed azt a keveset, ami megmaradt belőle, de sok mérget kell nyelni azért a vékony szilvaízért, hiába szagolnád, ízlelnéd, elbódulnál tőle. Innád minden cseppjét, ha többet veszel be, több jut a szilvából is, úgy szeretnéd, ha simogatna, de karmol helyette, mégis töltesz újra és lenyeled.

Nem jó, de nyeled.

 Hátha jobb lesz, hátha nem éget, hanem feltüzel és izzít, hátha nem mar. Majd megszokod a marást, gondolod, és csak a szilvát fogja érezni az edzett torkod, cserébe eltompul, elfárad, lassan nem érez már semmit, és elkezdesz hízni, jótékony védekezőhájjal tiltakozik a szervezeted. Hátha nem hullik a 2x2 józansága rád, hátha ez mégis jó, mert tudod, milyen a jó pálinka, ittál már, meggyújtott, eloltott, meggyújtott, eloltott. Megoltalmazott. Nem mérgezett, mint ez, gyorsan és kíméletlenül, felfal elevenen, belülről rág szét, rossz ízű a csókja, de lenyeled. Odavág, de rövid ideig, sérüléseket okozva, és nem hagy kielégülést maga után. Felszívódik, beveszi magát a véredbe, eltompítja az agyadat, már nem emlékszel arra, milyen a jó pálinka, elfelejted a gyümölcs illatát, nyelved, nyálkahártyáid szétmarja a méreg, nem is érzed többé a gyümölcsöt. Ahogy tompulnak érzékeid, egyre kevésbé számít a gyümölcs, az ingert úgyis a méreg váltja ki, ez kell, ezt akarod, ezt a rohadt émelygést, a kábult zsibbadást és ijesztő szédülést, megittasodva még azt is elhiszed, hogy szereted, ez kell neked, akarod, még, még, még. 

 Ha szerencséd van, elfogy a polcról, eltűnik, aznap még hisztizel, követeled, majd az első tiszta reggelen rádöbbensz, milyen mocskosul szar volt, és eltakarodsz a piacra szilváért.

Ne igyanak rossz pálinkát!