Karcsi szomszéd. Jó szomszéd. Igazán jó. Nem tart disznót, nem flexel hétvégén, gyereke meg kutyája is csak egy van, azok is olyan csendes fajták. Zenét is ritkán bömböltet, akkor is csendesen. Nem is igazi szomszéd, hanem inkább szembe, annak is kicsit srégen de ez jelen esetben nem számít.

Történt egyszer, hogy a jó Karcsi – mint afféle kertvárosi férj és apa – egyéb dolga nem lévén (fű lenyírva, járda elseperve, a Nap süt, a sör hűl) elhatározta, hogy főzni fog. Kertben, bográcsban. Kert volt, bogrács került, fa is akadt épp elég, nosza. Na, itt került az első homokszem a fogaskerekek közé: Karcsi nem tudott főzni. Egyáltalán. Semmit. A gasztronómia hatalmas kristálygömbjét eleddig csak a fogyasztás oldaláról karcolgatta, onnan viszont rendesen. Mert enni azt szeretett, nagyon.

Na de nem lett volna ő a huszonegyedik század informatikailag képzett büszke gyermeke, ha ezen az apróságon fennakadt volna. Kijelölte a célt (marhagulyás bográcsban, szabadtűzön) és rávetette magát az Internetre. Böngészett, válogatott, hasonlított, pásszított, szelektált. Másnapra már kész volt a szintézis, a tökéletes sashalmi bográcsgulyás. Papíron, elméletben. Következett a hozzávalók beszerzése, amit hasonló akkurátus módon vitt véghez a helybéli hentesek és zöldségesek némi riadalmára.

És eljött a nagy nap.

Akkurátus tűzgyújtó hely, akkurátus tűz, hozzávalók rendben, zsír, hagyma hús, zöldségek, fűszerek, szerszámok, eszközök, mint egy szívátültetésnél. Karcsi sört vett magához, majd még egyet, mindenkit elzavart és főzni kezdett. Kottából, lépésről-lépésre. És elkészült a mű. Nem is lett rossz, sőt első próbálkozásnak kifejezetten jó lett, csak egy egész picit lett steril, sarkos a netgulyás. De amúgy finom volt, megettük.

Innentől Karcsi megtáltosodott. Végigfőzte a nyarat, majd az őszt, telet és így tovább. Először jöttek a szabadtűzi ételek, bográcsban, grillen, fazékban, vödörben mindegy volt. Aztán a különféle pörköltek, egytálételek, egybe és apróhúsok, sőt, sütemények! Technikája sokat finomodott , az Internet már csak ötletadó és támasz volt, már csuklóból főzött, szabadon bánt a fűszerekkel és zöldségekkel, és eljött az a nap, amikor az utcabeli gyerekek azért könyörögtek szüleiknek, hogy a Karcsi bácsi süssön nekik születésnapjukra sajttortát.

Bizony, a sajttortáknak híre ment, nem volt olyan buli, ahová ne kellett volna sütnie. Tortái magasak voltak, sápadtak, remegősek, egész kevés keksztámasztékkal, illatuk kisbabák tejszagú szuszogását idézte. Sajnos ezenközben utolérte Karcsi bácsit a főzés járulékos „betegsége”, testsúlya mintegy 20%-kal megnövekedett, amit mind ő, mind családja (főleg a felesége) nehezen viselt. Sőt, vele hízott a kutya is.

Le kellett tehát fogyni. Sürgősen. Károlyunk hasonló precizitással látott neki ennek is. Internet, böngészés, szelektálás, stb. És megszületett a végeredmény: A fogyókúra lejárt lemez. Életmódváltás! Azóta Károlyunk nem eszik kenyeret, tésztát, krumplit, rizst, sört és pálinkát, viszont töpörtyűvel eszi az abált szalonnát, üresen a marhapörköltet és mindehhez jelentős mennyiségű diót, mogyorót és fehérbort fogyaszt. És lefogyott! Pont annyit, amennyit előtte felszedett. Ebbe derűsen belenyugodva tovább főzöget, csak mértékkel kóstol és fogyaszt, az ételei továbbra is finomak, csak sajttorta nem készül már annyi, mint azelőtt.

A másik oldalon durvulunk, Gordon Ramsey recept, kívül roppanós, belülről kifolyós csokoládédesszert, hajaj.

Mi volt az első netkajájuk?