Füles összébb húzta magán a kabátot, és megpróbált nem gondolni a hidegre. Volt ugyan kevés fájuk, de azt estére tartogatták, amikor már mind a hárman otthon vannak. Az otthon ebben az esetben azt a városszéli elhagyott vasúti őrházat jelentette, amit már nem használtak, de még nem bontottak le. Már a síneket is felszedték rég, de a ház ott maradt.

Ajtajától-ablakától rég megszabadította az idő, vagy valami élelmes gyűjtögető, odabent kinőtt a fű, kupac avart hordott a sarokba a szél. Itt lakott mostanság a három, nyomor-összesodorta barát. Füles, akit valaki szomorú lóarca miatt nevezett el a Micimackó búskomor szereplőjéről, és ez a név rajta ragadt, mint vakondon a rágógumi, Kadi bá’, aki öreg volt és beteges, fehér haja a szemébe hullott és volt egy príma bőrkabátja, amit a Hűvösvölgyben talált tavasszal. Ugyan női volt, de igazi szőrmegallérral és rejtett gombolással. Kadi bá, aki régi életében szabó volt, mindenkinek elmondta (többször is) hogy bőrkabáton rejtett gombolást csinálni nagy szakértelmet igénylő feladat, és az ő kabátjának ismeretlen alkotója mesterien oldotta ezt meg. Büszke is volt rá nagyon, félt, hogy ellopják, ezért nem aludt szállón soha.

Harmadik társuk Billencs aki teherautósofőr volt, a sok rázkódástól tönkrement a gerince, leszázalékolták, az asszony meg kidobta, és meg sem állt a szélfútta vasúti bódéig. Az ablakokat beszögelték kartonpapírral, kihordták a szemetet, téglákból még egy kis tűzhelyféleséget is építettek. Így éltek ők hárman itt, nagy egyetértésben, viszonylagos biztonságban és szegénységben. Füles elővette a kétkilós babkonzervet, amit a Közértes Jóskától kapott hajnalban „lejárt a szavatossága, de ezeknél nem számít, még az atombombát is kibírják. Füstölt hús is van benne, jólesik az ilyen hidegben”.

Sötét, és hideg volt már, amikor a többiek megjöttek. Kadi bá két liter bort hozott, meg egy kiló kenyeret, szalonnát, hagymát. Neki fix placca volt a templom mellett, jó hely, ami így karácsony tájt meg is látszott. Billencs vigyorogva húzott elő kabátja alól egy papírzacskót, amin fenyőfák, angyalok és csillagok voltak, majd tartalmát kiborította a matracára. Szaloncukor, fényes piros papírban, csokoládéillatú.

- Valami szeretetszolgálat osztogatta a villamos végállomáson, jó mi? Most már csak fa kéne, hogy karácsonyozhassunk. -Na, azon ne múljék. –mondta Füles, majd kiballagott a sötétbe, és kisvártatva egy félméteres fenyőcskével tért vissza. - Biztos valaki túl nagyot vett és levágta a tetejét. A telepi kukáknál találtam.

A fácskát beszorították hét tégla közé, alászórták a szaloncukrot és feltették melegedni a babkonzerveket. Merengve bámulták a soványka lángnyelveket, próbáltak minden molekulányi meleget magukba szívni. Közben a bab megmelegedett, a tűz hamvadni látszott. Szótlanul ettek, csak Kadi bá köhögött néha.  

- Itt a karácsony. Nem tud valamelyikőtök valami régi vidám karácsonyi történetet? Én intézetis gyerek voltam, nekünk a karácsony mindig egyforma volt. –kérdezte Füles.

-Vidám karácsonyi történet. Olyanra én nem emlékszem- mondta Kadi bá fogvacogva, Billencs meg már a falnak dőlve hortyogott. Füles bámulta a kihunyó tüzet, hallgatta, ahogy az öreget rázza a hideg, majd hirtelen egy dühös mozdulattal felkapta a kis fát és belevágta egyenesen a halni készülő tűz közepébe. Huhogva égett a fácska, szinte táncra perdült, ahogy belekaptak a lángok, ágait kunkorítva integetett, fütyörésztek a gőzzé váló gyantacseppek. Furcsa módon, attól a pici fácskától egész éjjel meleg volt a bódéban. Ők hárman kisimult arccal, szuszogva aludtak, miközben odakinn lassacskán karácsony reggele lett.