34 éves, 4 hónapos és 16 napos koromban vesztettem el homárszüzességem a londoni Sohóban. Az eset a Burger and Lobster nevű helyen történt.

Ezt a homárt 2010-ben Anna mind megette

A Burger and Lobster őszinte vendéglő, amennyiben a vendég fogyaszthat benne burgert valamint homárt - utóbbit egészben vagy szendvicsben. A három tétel mindegyike egységesen 20 brit fontba kerül, így lesz az amúgy kiváló hamburger röhejesen túlárazott, ám a homár páratlanul gazdaságos.

Két nappal az esemény előtt értesültem róla, hogy kanadai vendéglátóm homáros helyre készül meghívni. Pillanatnyi zavaromban az is megfordult a fejemben, hogy esetleg burgert, netán homárszendvicset fogyasszak. Aztán győzött a kíváncsiság, és inkább elkezdtem készülni az estére.

Szerencsére napjainkban a világháló segít a magamfajta tapasztalatlan amatőröknek, hogy megbirkózzanak a homárevés nehézségeivel. Ha húsz évvel korábban, fiatalkorúként kerülök szembe életem első homárjával, talán remegő kézzel nyúlok az ollókhoz, és egészen biztosan nincs megalapozott álláspontom a tomalley fogyasztásának veszélyfaktorairól.

Ma már válogathatunk a jobbnál jobb szemléltető videók közül. Ebben a videóban például Jasper White oktatja a homárban járatlanokat.

Jasper White-ról rövid kutatómunka után megállapítottam, hogy az új-angliai gasztronómia jeles képviselőjeként tartják számon, így homárügyben kompetensnek tekinthető. A videó kétszeri megtekintése után már biztos voltam benne, hogy ha el is ügyetlenkedem az első alkalmat, szégyenben semmiképp nem maradok.

Amikor eljött az este, bevallottam a partneremnek, hogy én ilyet még nem csináltam. Vancouveri szemmel nézve megmosolyogtató, hogy ennyi idős korában az ember még nem evett homárt. Oké, viszont te meg nem ettél még velőt, meg pacalt meg ökörszívet, úgyhogy gyorsan túl is léphetünk ezen.

Nem tudom, hogy a konyhának vagy az alapanyagnak köszönhető, de az állat valóban úgy viselkedik, ahogy Jasper White szerint kell neki. Forgatom - forog, töröm - törik, szívom és ujjazom - kijön a rákhús. Ennyit a misztikumról.

Mert a legnagyobb tanulság az egészből az, hogy a homár az egy nagy rák. Nem csak rendszertanilag, mármint úgy nyilván, de hogy mint nagy rák, minden pontosan következik a kis rákból.

Ez amúgy nem eleve nyilvánvaló.

Például a kobe marhahús nem érthető meg, nem képzelhető el, az átlagos vagy akár a prime minőségű marhahús alapján. A szarvasgomba sem az egyéb ehető gombák alapján.


De a homár pontosan olyan, amilyennek az ember elképzeli a kisebb rákokból kiindulva. Csak annyival jobb, hogy egy darabban több anyag van.

És ki lehet szopogatni a lábát.