malackaraj

Zsoltnak és Szilvinek

Alig ocsúdtam fel az olyan történetekből, „tizenegy éves voltam, mikor először kiestem az első emeletről”, a szétfőtt túrógombóc okozta sokkból és abból, valaki megint kenyeret kért a bajai halászléhez, máris új kaland kezdődik. Gyűrött fejjel vánszorgok le a lépcsőn, a konyha romokban, csörög a telefon, jó, összeszedünk a Deák téren. Majd. Ha megittuk a kávét. A Csarnok előtt azon röhögünk, Toma Pécsről előbb fog odaérni, mint mi, Anna vészvillogóval és Papikutyával otthagy a kapubejáróban, csináljak úgy, mintha. Úgy csinálok. Gyvy beül mellém az autóba, miközben én óbégatok a telefonba, mi? Nincs gps. Ja, de, már van, gyvynek hívják. Araszolunk, te, miért is szorongunk itt ketten húsostul a hátsó ülésen?

Mert Papi tehénkedik az anyósülésen, azért, de tanultam az előző közös kocsikázásból, igen, arra gondolok, mikor a Sarki Fűszereshez menet kizárólag úgy volt hajlandó utazni, hogy az ölemben ült és a jobb hátsó lábát az Istenért nem vette volna ki a májamból. (Én mondtam, hogy lökd le, kutya az, a lábadnál alszik - Anna) Kicsit később rálépett a gombra (tekerőre, a volvó ablaka tekerős - Anna) és majdnem lefejezte saját magát az ablakkal, ezen én jót nevetgéltem, Anna nem. Igen, ekkor láttuk az „ujjazás 100 Ft!” feliratú táblát is, és ekkor sziszegtem a fogaim között alig hallhatóan a következő mondatot: add ide azt a kurva pórázt, hogy elvigyem ezt a kurva kutyát egy kurva körre ebbe’ a kurva parkba’, mert nem bírom tovább. Ragyogó napsütés, igazi bográcsozós idő és egyre súlyosabb felismerések. Te, Anna, otthon felejtettük a paprikát! Az erős paprikákat is. Meg a csalamádét. Nem baj, birka van, lesz, ami lesz.

Megérkezünk, örülünk a kapura rajzszögezett malackarajos késes csajnak, annak nem annyira, hogy Papikutya eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Ennyit arról, hogy nem lesz semmi gond a kutyával, néz rám jelentőségteljesen biohazard, röhögünk. Nem sokáig, mert kiderül, Tomán kívül senki nem vette komolyan az egy liter pálinka belépőt, meg is kapjuk, milyen trógerek vagyunk, pedig ekkor még be sem vallottuk, hogy birkán kívül nem hoztunk semmit. Anna kétségbeesett kompromisszumos megoldással hozakodik elő, lesz egy olyan buli is, hogy „minden itt lesz, amit ígértünk”. Semmi baj, az ALDI egy köpésre van, majd biohazardné átszalad, figyelem, délelőtt tizenegy, ennek a mondatnak a későbbiekre nézve nagy jelentősége lesz. Lassan érkeznek a többiek, Toma, poczok, túl vagyunk az első pálinkán, nekem – rajtam kívülálló okok miatt - ez lesz az egyetlen, amit jóízűen elfogyaszthatok – előkerül a bogrács, Anna főz, mindenki másnak kuss. A hús gyönyörű, van jócskán belsőség is, ennek különösen én örülök, elnyertem a vesével való kínlódás hálás feladatát, és ekkor kapom az első késszúrást is, a szívembe: Innen, felülről fényképezlek le, úgy magasabbnak tűnsz, jó?

A fiúk terepet rendeznek, 5betűsen, ahogy kell, ki volt az a hülye, aki az asztalon hagyta a pálinkáját? Én voltam, de ki volt az a sok hülye, aki úgy próbálta azt a hatalmas asztalt arrébb cincálni, hogy nem pakolt le róla semmit, kérdezek vissza, esélytelenül, látom a pillantásokon, már eldőlt, én vagyok a hülye. Fél órával később is, mikor valaki átnyúl az asztal felett és kiborítja. Igen, az én pálinkám volt, legyintek. Toma számolta, összesen nyolcszor borították ki a poharamat, ebből ötször úgy, hogy bele sem ittam. Délután fél négykor nekem már úgy töltenek, hogy egyből a földre locsolják, úgyis ott kötne ki, és megszületik a közmondás: kiborult, mint Hajni pálinkája. Befut csigafrédi, olyan szőlőpálinkával, hogy legszívesebben összecsókolgatnánk a kezét. Fő a birka, csak úgy, kiskunsági módon, hús, fűszerpaprika, ennyi. A szagától megéhezünk, huhh, tényleg, gyvy hozott sültet, bizhazardné mindjárt gyorsan átfut a boltba kenyérért, úgy fél kettő lehet. Egy óra múlva elfogy a hús, poczok isteni almás pitéje is, csók az asszonynak érte, megint, fenséges birkaszag, Papi még mindig nem tudta szétszedni a labdát, „ez az a méret, ami már nem fér a szájába”, most mit röhögünk ezen? Nemcsak ezen, mindenen.

Annának eszébe jut, végül is szelídgesztenyét szedni jöttünk, magányosan nekiáll, négykézláb, néha szigorú tekintettel hátranéz, nem settenkedett-e valaki vakmerő módon a bogrács közelébe, de, én, le is basz érte, pár pillanat múlva röhögés, „fényképezd le a kis picsáját! Ja, bocs, nem rád, a kutyára gondoltam!” Biohazardné három óra után kétségbe esik, menne ő a boltba, de nem találja a gondosan megírt, Háború és béke hosszúságú listát. Egy emberként ordítjuk az ég felé: kenyér, kóla, savanyúság, cigi! Jaj, ez de szép, egyszerre állunk meg a bogrács mellett, hogy sóra kóstoljunk, meg is hatódunk, Anna is és én is, ezt figyelted? Figyeltem, há, az Anna kézfejére csöppent szaft egy pillanat alatt megdermed, aszta, ez fasza lesz! A főzés tökéletes ütemét apró intermezzo szakítja meg, és nem arra gondolok, mikor mindenki sikoltozva-őrjöngve röhögött húsz percig biohazardné gobelinjein, mondjuk, az kifejezetten nem segített rajtunk, hogy az ura konferálta fel a műveket. Most jön, most jön, ezt figyeljétek, ilyet még nem láttatok! Ezúton is, most is, mindenki nevében bocsánatot kérek, azért én, mert tőlem igazán nem várta, hogy könnyesre röhögöm magam. Bocsánat, tényleg aranyos volt a pirospozsgás, rózsaszínű kiscica, és Anna sem úgy gondolta, mikor azt mondta a gyümölcsös csendéletre, hogy ez kissé ízléstelen.

Szóval, a főzés tökéletes ütemét apró intermezzo szakítja meg, hé, kialudt a tűz! Miután a fiúk kicserélik a palackot, kiderül, nem is az a gond, de a karajos fiúkat nem olyan fából faragják, még azt sem kellett mondani, mukodj! Fél óra múlva eszünk! Biohazardné felpattan, rohan a boltba, lepakolom az asztalt, röhögök, mert Toma átveszi tőlem a stafétabotot, akárhányszor kitölt egy pohár kólát magának, valaki megissza, aki nem ő. Aztán azon röhögök, gondolkodás nélkül lecseszi a háziasszonyt, és kicsavarja a kezéből a kenyérvágó kést, ez a mániája, komolyan, engem is, meg Annát is a halálba baszogatott már emiatt, a műsor most sem marad el. Ránk sötétedik, égnek a fáklyák, csönd van az asztal körül, igen, mert jó a pörkölt. Anna lestoppolja a fejét, én nyígek és kapok agyvelőt, jó így együtt enni, meg is szavazzuk, ebből hagyomány lesz! Jövőre talán szedünk egy kis szelídgesztenyét is.