Nem akkor fordultunk be az elidegenedés kapitalista utcájába, amikor a munkahelyeken megszűnt a havi fizetés pénztárosJucika által gyöngybetűkkel kitöltött kockás papíron való átvétele, ahol az anyagraktárosBözsike volt olyan bagzómacskaszemű, hogy egyetlen pillantással átfutott a nevek melletti számokon, aztán a dohányzóban fröcsögve szitkozódott, hogy az adminisztrátorMari, az a kis kurva, két éve sincs itt és majdnem annyit keres, mint ő, majd lecsapott a belépő szakszervezetisBélára, Bélám, csinálj valamit, hallod, mert én rég vagyok itt, tudom, amit tudok, de szakszervezetisBéla baszott az alkotmányra és Bözsikére is, mert egész délelőtt azon tépelődött, hogyan fogják a téemkásJocigyerekkel kivinni a hobbiba azt a fél ifányi zártszelvényt ami az üzemből úgyse fog hiányozni senkinek, hanem akkor, mikor a palacsintából annyit kezdtünk sütni, amennyit a család elfogyasztott. A palacsinta ugyanis nemcsak desszert, hanem a magyar nép utolsó nagy közösségi élménye volt.
Utolsó kommentek