Újra szerda, újra spenót két tükörtojással, rántás nélkül. Sokan itt, a nyolcadik napon adják fel, mert meg sem moccan a mérleg. Én nem ezzel vagyok elfoglalva, hanem azzal, hogy levest ennék, azt hiszem, eddig ez volt a legnehezebb: azt KELL enni, ami oda van írva. Egy biztos: tojást majd egy ideig nem. Répát se nagyon. Roston sült vagy főtt marhaszeletet sem. Rettenetes tapasztalataimra hagyatkozva mindig van nálam egy-két szilva vagy nektarin (végső esetben szőlőcukor) kóválygás esetére. Közben vihogok, eszembe jut a papa, aki nájlonba csomagolva hordta a zsebében a „cukros vagyok” cetlit és ha érezte, hogy rosszul van, a fűre állt, hogy puhára essen, hámaj összetöri magát a küvesen, mi?

A jegyzeteim újabb sorral bővülnek: az almától ég a gyomrom. Megszűnt az édesség utáni kínzó vágy, de esténként éhes vagyok, sok az a két óra, amennyivel előbb vacsorázom. A napi két liter folyadék betartása úgy sem megy, hogy az enyhén citromos vizet csukott szemmel iszom és azt képzelem, hogy sör. Fél karomat odaadnám valamiért, amit nem szabad inni, és van íze, kínomban szálas zöld teát főzök, éjjel fél négykor szar filmek vannak a Cool-on, ne tegyék. Egyéb napokon Annával ellentétben jól alszom, sőt. Szombaton összecihelődünk és felkerekedünk, irány a Bükk, na, innen lesz kihívás. A programot hozzám igazítjuk, Szépasszony Völgyében borozás, pisztrángozás kizárólag szerda után, Idó hagy nekem rénszarvas alakú tésztát, szerinte a brokkoli szósz, amit csinált rá, tök úgy néz ki, mintha zuzmók lennének, szerintem meg máshogy, de ezt inkább nem részletezném. A klausztrofóbiámat a csajok leszarják és otthon hagynak, nagy ügy, hülyére masszíroztatom magam, és bezsebelek egy fú, te aztán jól össze vagy rakva bókot.

A masszázs és még két kör szauna után hatalmas tettre szánom el magam. Van valahol egy mérleg? Igen, a konditeremben. Nagy levegő. Órákkal később találnak meg magatehetetlenül a dzsakuban, ahol katatón állapotban ülök, pontosan hét kilóval mutat a kezdősúlyomnál többet a mérleg és az sem vigasztal különösebben, mikor kiderül, rossz. Még két nap. Az utolsó előtti nap a legnehezebb. Türelmetlen vagyok, ráadásul a vacsora két kemény tojás répával, kihagyom a francba, lázadok és elrágcsálok egy müzliszeletet, micsoda ízek, micsoda kánaán! Utolsó nap bármit ehetnék, amiben nincs zsír, cukor vagy alkohol, ha nem lennének ott a nők, akik kicsavarják a harmadik falat után a lángost a kezemből, hiába próbálok elbújni a bódé mögé, hülyevagy?! Másnap reggel diadalittasan kávézom a teraszon, megcsináltam, este egri leánykával ünnepelek, hazafelé, a soltvadkerti cukrászdában Rákóczi túróst veszek, amit kerek negyvennyolc óráig fogok enni, de ezt akkor még nem tudom.

Tapasztalatok: okosügyes vagyok, hogy most vágtam bele, olcsó a paradicsom, a zöldsalátához valók, rengeteg gyümölcs van, nem feltétlenül kell a magas cukortartalmúak közül válogatni. A zöldsalátát el lehet készíteni változatosan. Az almától tényleg ég a gyomrom. A többször kevesetben tényleg van valami, és nem feltétlenül azért, mert összeszűkült a gyomrom. Nehéz legyőzni a lustaságot, de ugyanannyi időbe kerül egy salátát rittyenteni és megsütni egy szelet húst, mint kivágni a hűtőajtót, kivenni a vajat meg a felvágottat és unalmas szendvicset csinálni paradicsommal, tv paprikával. Sokszor nem tudom megkülönböztetni az éhségérzetet a szomjúságtól. Sör nélkül is van élet (sajnos). A kenyérféléktől puffadok és kellemetlen teltségérzetem van, viszont fél óra múlva kopog a szemem és bulímiás rohamot kapok.

És ami a legfontosabb: LÉTEZIK süti liszt és cukor nélkül, örök hála Usacov Péternek érte! Íme: A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Hat tojás sárgáját keverjük habosra, adjunk hozzá egy ek mézet, két marék durvára tört diót és két marék kókuszreszeléket. Fűszerezhetjük ízlés szerint. Óvatosan keverjük hozzá a keményre vert fehérjéket, és toljuk a sütőbe. Hogy mennyit fogytam? Jó kérdés, a rohadt mérleg mindig reggel mást mutat, nem foglalkoztat, mert a fekete kosztümnadrág úgy áll rajtam, mint Katiba’ a gyerek.

Az első hét szenvedései.