Tie-nek
- Elmondom neked. A kanyarba puhán mész be, és keményen jössz ki, mert kemény farokkal minden hülye tud baszni.
- Zsolt, én ezt nem biztos, hogy teljesen értem, de azt tudom, ha gyorsan megyek be a kanyarba és ott fékezgetek, megdöglök, ilyesmit akarsz mondani a magad szofisztikált módján?
- Igen.
Hasonló ökölszabályai vannak a hússütésnek is, most mégis nagyon keményre kellett csinálnom. Cipőtalppá. Több meló volt, mint rendesen megsütni.
Nem eszek kiszárított húst. Nem készítek kiszárított húst. Mert ízetlen, mert beragad a fogaim közé, mert szar, az a baj, azért nem.
Most viszont feladat volt egy forgatásra, ezért elengedtem mindent, amit eddig tanultam, betartottam, és nekiálltam.
A cipőtalp ökölszabályai:
- a hús minősége, származása mindegy
- a szelet vastagsága mindegy
- a hús hőmérséklete mindegy
- az elkészítési hőfok közepes
A lényeg az idő. Ami semmiképpen sem lehet az ideális elkészítési időtartam. A biztos a sok. Legyen fent az a hús jó sokáig a langyos melegben, ugyanis most minden vizet ki kell belőle vonni. Mindent. Aki biztosra akar menni, sózza le egy éjszakára. Az rengeteget szárít rajta.
A klopfolás is segít.
A szelet fent van a serpenyőben húsz perce, de még nem elég száraz, mit lehet tenni? Vizet neki! Bizony, a hús alá löttyintett víz rengeteget segít! Háromszor, négyszer is, és ilyenkor érdemes rá fedőt rakni, bizony! Aki nagyon izgul, hogy nem lesz elég száraz a hús, ötpercenként szurkálja meg. A baszogatás a lényeg, a jó baszogatás, minél többet dörzsölik, szurkálják, erőltetik, sózzák, forgatják, és vizezik, annál jobban szárad.
Úgy harminc perc elteltével elsőosztályú kőolajszármazék lesz a legfinomabb kobe-hátszínből is. Esküszöm.
Hajnalka kiegészítése:
És félredobva a légy hű magadhoz elvét, nincs nagyobb meghasonulás, nem létezik nagyobb önfeladás, látva a riadt kivertkutya szemeket, melyek gondosan kerülik Anna tekintetét - ki az a bolond, aki önként beleugrik a vasvillába, ugye - mint bénultan a serpenyő után nyúlni. Hallom, ahogy jajong a hús, lehunyom a szemem, hogy ne lássam a borzalmat. A tisztesség kedvéért megrázom néhányszor, próbálok nem törődni az elviselhetetlenségig fokozódó feszültséggel, a pattanásig feszült idegekkel, de a cérna szakad. Hangom fagyos, szemem penge. "Én ezt a húst akkor sem gyalázom tovább. Nesze." Végül értetlenül bámulom a gyermeki örömöt, a jóízű falatozást, a száraz rostok nyikorgását a kés alatt, összeakad a tekintetünk, ugyanazt üzeni: "nincs remény bazmeg. Ez megeszi. Figyeld meg, csirkemellet is kell majd rántanom." Kell hát.
Emlékeztetőül így kell jól:
Cipőtalp? Szeretik?
Utolsó kommentek