A mama nyolcvanöt éves, a mama mindent tud. A mama a korával adott esetben vissza is él, sokszor az évekkel magyarázva igazát és mindenttudását. Amit a főzés alapjairól tudok, azt tőle tudom, ha bajom van, még most is felhívom, mert mindig megmondja a frankót a tarhonyakészítésről vagy a tökéletes fasérozottról. A mama hat éves kora óta főz, szinte minden nap, a másét is megeszi, de finnyázik. Joggal?

Alig néhányszor követtem el azt a hibát, hogy a mamának adjak a főztömből. Olyannal, amit ő egyébként is főz, bölcsen sosem próbálkoztam nála, a csillagánizsos oldalast és a narancsos tortácskákat pedig egy félmosollyal rosszul álcázni próbált megvetéssel ette. „Nem lössz ez rossz, jó lössz ez.”

És én még jól jártam. Egy piskótatekercset úgy legyakott verbálisan tíz perc alatt, hogy soha nem mentem volna többet a konyha közelébe, ha én tettem volna elé. Tud elegáns-geci módona is fikázni. „Én fölverök egy kis fehérjit, oszt úgy könnyítem, Marikám, te nem?” vagy „Neköm is vót már, hogy nem kelt mög. Mondjuk rég.” Szóval a mama finoman vagy batárul, de mindig oszt. 

Most meg születésnapja is van, ebéd a tiszti klubban – mindenféle meglepetés parti kizárva, „neköm ne akarjon sönki jót, majd azt én tudom”. Ott viszont csak leves, hús, krumplival és víz van, mert „a világon nincs annyi pénz és itthonra mögvöttünk minden apáddal”. Az ebéd után tehát a mamánál gyűlünk, amire ő már elkészítette a pehelykönnyű sósat, van köménymagos is, mert azt apám szereti, barátfüle, mert azt én és a Gyurikáéknak is biztos lesz még olyan, ami nekik készül.

Persze felajánlottam a segítségemet, amit a mama határozottan elutasított, majd kiadta, hogy cserepes virágot ne vigyen neki senki, van már elég, locsolja a fene. Annyit engedett, hogy a lánya vihet linzert, de csak, mert közel lakik (?), a többit majd ő, mert ő tudja, hogy jó.

Kamasz koromban sértett egy kicsit ez a teljes egyeduralom és halvány gúny a mama más főztjéhez való hozzáállásában és sok mindent máshogyan is csinálok, de már nem dacból. Mivel a mama nyolcvanöt, és ötéves kora óta dolgozik és minden nap főz ugye, azt hiszem, aláírom a jogát, hogy azt egyen és úgy, ahogy akar. Nem viszek neki cserepes virágot, nem szervezek neki meglepetés bulit és nem fogom lebeszélni arról sem, hogy minden zsírral süssön és főzzön.

Receptet csak azért nem közlök most, mert a mama ugyan tíz év ígérgeti, hogy összeállít nekem egy gyűjteményt, mert örül neki, hogy engem „legalább érdekel”, de igazság szerint pontosan tudom, hogy nem kapok semmiféle gyűjteményt, mert a mama nem csak mindent jobban tud, de nehezen osztja meg a tudását. Nem irigységből, csak megszokta már, hogy mindent ő csinál. És titkai vannak. Éljen a mama, a sütirecepteket meg majd valahogy lenyúlom.

Kitől tanultak főzni?