Többen állítják, hogy a kertészkedésbe bele kell nőni. A korombeli pestiek általában tíz-húsz évvel ezelőtt, kötelességből túrták a kertet nagyszüleiknél, és mindenkinek van egy története arról, hogyan utálta meg a kapálást/borsófejtést/ribizliszedést. Az emlékek megvannak, kertet is szereztünk, ráadásul az első saját borsóból főzhető leves képe lendületet is adott. Saját gazdaság ON.

A kert tervezésénél, mint kiderült, érdemes nem azonnal akarni MINDENT. Persze mindent akarok és azonnal. A vidéki anyukát rászabadítottam a piacosokra, és mivel a hedonizmust tőle örököltem, már az első kapavágás előtt egy közepes falut terménnyel kielégítő magmennyiség került az ingatlanba. Karalábé és paradicsom még nem is volt köztük.

A tervezés része annyiban merült ki, hogy eltöltöttem egy napot a gép előtt, Bálint gazdát böngészve. Excel táblázat kész, puskázással már tudom, mikor mit kell ültetni, mennyit öntözni, trágyázni, mikor lehet leszedni. (Túl sokára.)

A lelkes érdeklődők közül négyen meg is jelentünk a Budapest vonzáskörzetébe még éppen beletartozó kisváros külterületén, a telken. Volt játszós ruha, három kölcsönkért ásó – később kiderült, hogy a telek régi gazdája felkészült a kerti munkára, úgyhogy gyakorlatilag az összes kerti szerszám előbukkant egy két lakattal őrzött bódéból, és velünk volt a néhány kilónyi vetőmag.

Négyen négy sarokból elindulva vinnyogtunk egymás ásó- és kapatechnikáján, közben olyan bölcsességeket puffogtattunk, hogy a fokhagyma véd a csigáktól (a telken öt éve nem láttam egy csigát sem) és a megfelelő címkézés aranyat ér (nincs címke, a sorokat egyelőre különböző magasságú és vastagságú botokkal jelöltük, de egyelőre úgysincs tömegnyi termény, amit meg kell jegyezni és már kitaláltam a színes ábrás jelölést).

Közben megértettem a nagyapám dühét, amikor az unokaöcsémmel a sorok végéről kihúzkodott botokkal vívtuk meg a napi csatákat.

Négy óra alatt felástuk a kert kijelölt részét, iszonyúan büszkén felvázoltuk az első sorokat és borsót vetettünk.

A vonatkozó irodalom szerint eljárva hat-nyolc centi mélyen helyeztük el a magokat, egymástól 5 centire, 30 centis sorközökkel.

Öt, alig ökörhugyozás-szerű sor lett, mindegyik végére fokhagyma is került, csigátlanítási szándékkal, de nem mellesleg a fokhagyma csigák nélkül is kell.

Most fáj a hátam, valószínűleg annyira izgulok, mint amikor először tettem sütőbe húst, ezentúl minden hétvégén locsolni, gazolni, ásni és ásni kell, és MÉG ültetni SOKAT.

Jön a vöröshagyma, az újhagyma, a paradicsom és a többi, ami feltétlenül szükséges. A mindenkell politikából sajnos kénytelen leszek leadni, mert kisebb a kert, mint ahogy emlékeztem rá.

Van kiskertjük?