Cseresznyéből? Mit? Nincs egy kis meggy? Nincs még. Eper? Nem is volt. Málna? Három szem. Ribizli? Még rózsaszín. Cseresznye van. Nálunk a kert diktálja a menüt: minden évben fosásig és hányásig zabáljuk magunkat az egyik, míg reménytelenül ácsingózunk a másik gyümölcs iránt.

Miután a teljes rokonság, szomszédság, és még a macskák is fosnak a cseresznyétől, a fának még mindig nem látszanak a levelei a pirostól. Állok a fa alatt, köpöm a magokat. Pálinkának jó lenne, de ki szedi le? Lekvárnak, szörpnek nem jó, a kompótot utáljuk, a hosszú távú tartósítás reménytelen. Az aszalás még jó megoldás lehet, de a végeláthatatlan szedés, leszedett mennyiség háromnegyedének betolása, újabb szedés, mosás, magozás, tálcára rendezés, várakozás közben is csak arra bírunk gondolni, ha aszalunk valamit, az inkább legyen meggy: az íz koncentrálódik, nem elvész. Lapozzunk, legyen akkor desszert: a gondolatmenet ugyanoda lukad ki. Franciák, clafoutis, jó, de jobb lenne feketéből, sebaj, jön a család férfi tagjainak építő kommentje, öntsétek le csokival, az mindent megment. Találok is erre egy remek megoldást. (Megesszük, de hangosan már senki nem meri kimondani: jó, jobb lenne meggyből.)

Állok a fa alatt, köpöm a magokat. Nem lett még több tegnap óta? Akkor menjünk tovább: olaszok, crostata, feketéből kéne inkább. Egy kósza itáliai emlék, egy bar hűtőpultjában felvillant felirat ugrik be: focaccia dolce con ciliegie. Sós is, édes is, se nem kenyér, se nem pite, illetve mindkettő.

A tésztához 30 dkg sima lisztet 10 dkg durumliszttel keverek, de sima, vagy 00-ás liszttel is jó lehet, egy zacskó szárított élesztőt, egy kiskanál sót, kevés mézet adok hozzá, majd kb. 2 és fél, három deci langyos vízzel dagasztom, jó sokáig, minimum 20 percig. Addig kel, amíg csak hagyom, de minimum három órát, a mostani tízet. Közben átgyúrom, ha arra járok. A tésztát - szigorúan csak kézzel – kinyújtom, kiolajazott tepsire teszem, tíz ujjal átnyomkodom, beletömködöm a magozott cseresznyét, majd megszórom cukorral, és a maximumra felfűtött sütőben 15 perc alatt megsütöm. A cseresznye édes lekvárrá változik a focaccia sós-semleges, puha-ropogós tésztáján, de jellege attól még mindig nincs. A probléma most már jól körülhatárolható. A gyümölcs lényege vész el a hő hatására: lehet a tészta körülötte omlós, vagy remegős, megküldhetjük cukorral, csokival: csak veszteséggel számolhatunk.

A cseresznye különlegessége ugyanis éppen frissességében rejlik. Nem is íze van valójában, csak egy érzet, egy szín, a koranyár, a június. A komoly, jelentőségteljes, harsány gyümölcsök, a július, augusztus, a barack, a szilva ígérete. A piros cseresznye legjobb receptje tehát a következő: vegyünk egy szimpatikus, roskadásig telt cseresznyefát, álljunk alá, szakítsuk marokszámra a szemeket, melyeket azonmód tömjünk nagyra tátott szánkba. Végezetül, miután fogunkkal körbeharaptuk, egy határozott, lendületes ajakkerekítéssel köpjük ki a magot.

Mit kezdenek a cserkóval? Pálinka, mi?