malackaraj

Uborkasaláta, anarkinak. Csók.

Anarki jól látja a lényeget, uborkasaláta nincs az interneten. Most már van. Kigrammoztam a vérbe, az úristenit neki! Nagymamai, ecetes-cukros iskola következik.

- Néni, fáj? Néééni, fáááj? - fáj, basszátok meg, kis mocskok, és néni az anyátok, szitkozódom a járdán fekve. Nem elég, hogy legalább két métert repültem a Babettáról és rövid, de annál meredekebb ívű röppályámat olyan talajgyakorlattal zártam, amivel bármelyik nívósabb ritmikus gimnasztika versenyre kvalifikálhatnám magam, a sarki iskolában óraközi szünet van, és az összes kis nyavalyás rajtam röhög az ablakból, pedig nincs min, a gyalogbéka mint póz ebben az esetben teljesen elfogadott, vajon a seggem is kivan-e, mert a felsőm hurkaként a nyakamra van csavarodva. Eddig jutok a gondolataimmal, mikor újra a levegőben találom magam, a levegőben meg is pördülök, atyaisten, egy jeti, szóval agyrázkódásom is van és hallucinálok.