Beraktam a Papit a Volvóba és lecsapattam Belgrádig. A határon kinyomtam az adatátvitelt, vettem egy sört (Szerbiában nem zéró tolerancia van érvényben), az üres üveget odalöktem az anyósülés elé, a redbullos doboznak. Ez eddig csak nekem esett jól, az olvasónak nem, de jöjjenek a kiszabadulás során felszedett receptek, amikkel itthon is lehet, sőt érdemes próbálkozni. Az útról film is készült, hamarosan érkezik.
Belgrád egy szimpatikus, szockó Berlin. Az utak szélesek, az épületek nagyok, egy részük még vastagon magán viseli a bombázások nyomait, másik részük szocreál, a harmadik szép, de ez a kavalkád a lámpa nélküli gyalogosátkelőkkel és az olcsón kínált, kiváló koszttal együtt szeretnivaló.
A város kedvenc pljeskavicázóját, a Lokit, a Srbija-blog egyik szerzője, Árpi ajánlotta (a képen a barátnőjével és Papival kapaszkodunk egy-egy üveg LAV-ba).
Utolsó kommentek