Visszük a zebrát meg a vak pandamacit, a letépett fejű nyulat nem, hatszor annyi ruhát, amennyi szükséges és a hajvasalót. Hátradőlök, intek a kutasnak, behunyom a szemem, bevackolom magam Tunyogi ölébe, az első versszakot még hallom, aztán elalszom. A Neretva-völgyében ébredek, kávéért hörgök, aztán azért, mert átaludtam az áfonyás kölyköket és Zoli nem ébresztett fel. Ne sajnálják tőlük azt a pár eurót és vigyenek műanyag tálat, a befőttes üveget nem adják oda, az ajándék chipsnek és csokinak nagyon örülnek, cserébe egész Boszniában lila a nyelvünk a gyümölcstől.

>> a poszt folytatódik