Fojtósnak fojtós, még szerencse, mert azt akartam. De nem így. Kínlódás a mama mézesével, sokadik felvonás.

Nekem nem jutott kézzel és helyesírási hibákkal teleírt recepteskönyv, csak egy kisszék és két fotó. Meg az egyik oldalától megfosztott, kerek asztal, ami csendben elrohadt a teraszon, pedig nem volt egyszerű kimenteni. A heg ma is megvan, de így jár, aki csak megszerezni szeretett, akár lakatot leverve, testi épsége árán. 

A mézes krémesnél nincsen vasárnapibb sütemény. Metszett kristályok, koloniál szekrénysorok, ne tedd egymásba a poharakat, megpattannak, megcsapja az orrunk a veteránautós illat, és rögtön, kérdés és gondolkodás nélkül, félbetépjük a vastag szalvétát. Ebben a közegben hiába állunk százezres csizmák iszonyatmagas sarkán, újra hülye, felelőtlen és felületes kölykök vagyunk, ami részben igaz is. Nagyobbik részben, a kicsivel pedig mi már nem törődünk. A mézes több stílusban és recepttel készül, nekem egy tésztás, nagyon zsíros, pontosabban vajas, kevésbé édes változatot kellene megfejtenem még ebben az életben, de nem nagyon jön össze. A torokba kötő betonság már megvan, létrehozására nagy tehetséget örököltem, csak a részleteket kéne rendesen kidolgozni, ilyen hajlamot nem volt kitől örökölni, tanulni még kevésbé.

Nem tudom, hogyan készülnek mások mézesei, az nem segít, nem is szeretem különösebben ezt a süteményt. Nem azért csinálom.

A tészta (ez már biztos, hogy jó, kár meghökkenni, mamám az ötvenes években lazán elvált egy gyerekkel, és még lazábban motorozott, a konyhában miért lett volna olyan marha szabályos?)

  • 1 rész méz
  • 1 rész liszt
  • 1 rész vaj

Az anyagokat összegyúrom és berakom a hűtőszekrénybe egy órára. Előmelegítem a sütőt 150 fokra, a tésztát centisre toszogatom az ujjaimmal, nedves fával elsimogatom a felületét és megsütöm. A végeredmény sírba visz, de határozottan felismertem benne a kézzel fehérre mázolt, sarokba tolt Thonett székben átélt élményeket, és ezt keresem, nem a mézest, amit ugye nem is szeretek. 

A krém nem lett jó, és nem tudom miért, nem tudom, mit rakjak bele. Angolkrémmel kentem meg, összeraktam, a tetejére csúnya, csomós vajjal olvasztott kakaóport kentem (csúnyának kell lennie, és a máz jó is lett). Két napot állt, megettem egyet, de nem szívott át semmiféle féregjárat a nyolcvanas évek elejére, nem éreztem újra illatokat, nem történt semmi, nem sikerült fokozni a tészta jó irányát, mi legyen ezzel az egy kilós méztéglával, amit nem szeretek?

Vanda bevitte a munkahelyére és ott tesztelte.

"Az viszi el, hogy nem édes."
"Szalonnás/szappanos a tésztája"
"Ötből hármas"
"Az első után hiba megenni a másodikat"

A karakter ezek szerint jó, mézes vajbetont kell sütnöm, ezt eddig is tudtam, nem véletlenül voltam már kész méret 12 évesen, végre sikerült az egyik építőkocka testét előállítani. Most rápihenek pár hónapot és folytatom az időgépszerelést.

A másik oldalon egy sokkal sikeresebb újragondolás, zserbó a befőttesüvegből, vajas morzsával, hogy ebbe se kelljen beleszakadni.

Milyen a mézes krémesük?