Szép fényes szombat reggelre ébredtek. Hideg volt, de a Nap úgy mosolygott az égen, mint egy jóságos kövér konyhásnéni a mennyei iskola menzájának ajtajában. (Mi persze tudjuk, hogy jóságos konyhásnéni egy kategóriába tartozik Nessie-vel és a Mikulással, de a Mikulásban is olyan jó hinni néha.) Mama elhatározta, hogy kipróbálja az új kenyérsütő gépet, amit a lányuktól kaptak karácsonyra. Nem kenyeret akart sütni persze, abba nem mert volna még belefogni, de az aranygaluska dagasztása pont megfelelő feladatnak látszott mindkettejük számára.

Kicsit lámpalázas volt, nem nagyon szerette a gépeket, de a karja már nem volt a régi, a Papa meg sosem volt kapható semmilyen konyhai segítségre. Megtörölgette a gépet kívül-belül, kivette a tartályt, odaállította a régi konyhaasztal közepére, beleszitálta a fél kiló lisztet, egy bögre langyos tejbe belemorzsolt fél kocka élesztőt, beleszórt egy púpozott evőkanál cukrot és megvárta, míg felfut. Nem méricskélt, ezerszer csinálta már. A lisztbe belepottyantott két tojássárgáját, csipet sót és két evőkanál olvasztott margarint. A lánya gyakran pörölt a margarin miatt, hogy egészségtelen, de ő az igazi margarin-generáció gyermeke volt, fél életében mást se hallott, csak a margarin dicséretét. Úgyhogy a gyerek pörölt, a margarin maradt.

A tartályba öntötte a cukros-tejes élesztőt és a kézikönyv segítségével beállította a gép tetején a dagasztóprogramot. Betette a tartályt a gépbe, lecsukta a fedelet, nagyot sóhajtott, majd megnyomta a START gombot. A gép halk mormolással életre kelt, a lapát őrült táncba kezdett, forgott, pörgött jobbra-balra, csépelte a lisztet veszettül. Mama megigézve bámulta, nem hitte el, hogy ez a kis lapát elvégzi az ő izzasztó munkáját.

A gép mormogására előkerült Papa is.

- Na, mi van? Mit sütünk ma? - Papa, aki egy nyomorult vajas kenyeret nem tudott tisztességesen megkenni, és a szakácstudománya kimerült abban, hogy a teafiltert belehelyezte a forró vízbe, imádta a konyhában a többes szám első személyt használni.

- Aranygaluskát. Nem látod?  

- Látom, csak kérdeztem. És, minden rendben? Nem volt döglött az élesztő? Mennyiből csináltad? Fél kilóból? Nem lesz kevés? Aha, géppel csinálod? - Mama égnek emelte a szemeit és felsóhajtott. Ha ismerte volna a kifejezéseket, akkor ezt az érzést úgy fogalmazta volna meg, hogy a Papa két spangli elszívása után free-jazzt játszik az idegszálain. De nem ismerte, úgyhogy a Papa simán csak az agyára ment.

Amíg a gép dagasztott, ő ledarált kb. harminc deka dióbelet (amit előzőleg szárazon megpirított egy serpenyőben, hogy kiszabaduljanak belőle a finom olajok), összekeverte három evőkanál kristálycukorral és feltette a polcra, távol a Papa kezeitől. Papa közben a gép ablakán kukucskált befelé.  

- Te, Mama, jó irányba forog ez az izé? Nem amarra kéne neki? Nem kéne mégis neked dagasztanod?  

- Nem! És ne lábatlankodj itt nekem, csinálj inkább valami hasznosat, mondjuk porszívózd fel a hálót meg a nappalit!  

- Inkább leviszem a kutyát. Majd jövök. - Hamar kabátot, kalapot kapott magára, és már otthon sem volt. Közben lejárt a dagasztás. Mama annyira nem bízott a technikában, hogy a kelesztést is rábízza, inkább kilisztezte öreg kelesztőtálját, belehömbölítette a tésztát, letakarta és a radiátor mellé tette egy székre. Most jött el az ideje a vaníliasodó elkészítésének.

Hat tojássárgáját simára kevert öt deka cukorral, egy deci tejjel meg egy vaníliarúd kikapart belsejével majd folyamatos kevergetés közben hozzáadott még kb. 6-7 deci tejet, majd tovább keverve melegíteni kezdte. Amikor egyet rottyant, lekapcsolta a gázt, és belekevert egy kis kocka vajat, meg egy kupica rumot. Ezzel kész is volt. Közben megkelt a tészta. Mama kiborította a gyúródeszkára, kinyújtotta másfél centisre, majd villámgyorsan korongokat szaggatott belőle. A korongokat először olvasztott vajba mártotta, utána a cukros dióba hempergette és egy magas falú tepsibe sorakoztatta szorosan egymás mellé, amit előzőleg kivajazott és diót szórt az aljára. Amikor megtelt a tepsi, a maradék vajat rálocsolta, és rászórta a maradék diót. Betolta az előmelegített sütőbe és várt. Bő félóra múlva, mikor a sütemény aranybarnán fénylett a tepsiben, Mama kivette és az ablakpárkányra tette hűlni. Nyílt az ajtó, és Papa hangja hallatszott az előszobából.  

- Milyen csodálatos illat! Aranyom, te vagy a legjobb döntés az életemben. Mikor eszünk? - Jót sétáltatok?

- Persze. Csodás az idő. Buksi is nagyon élvezte.

- Hány nagyfröccs volt?

- Micsoda?

- Azt kérdeztem, hány nagyfröccs volt?  

- Ke..izé, három. Meg egy hosszúlépés. Tudod, a Pepin meg a Béla bácsi meghívtak a Harmadosztály-ba…  

- Te meg a drágalátos haverjaid…na menj, mossál kezet, mert kihűl az ebéd.  

- De honnan tudtad?  

- Onnan, te vén majom, hogy negyven év után csak akkor hívsz aranyomnak, ha be vagy rúgva. Egyébként a kutya ott alszik a szék alatt egész délelőtt. Elfelejtetted elvinni.