Gyerekkoromban úgy tekintettem a fekete-fehér Orion tévére, mint isten nagy adományára. Mindenevő voltam, mértéktelen és szadista: az egész családot Esti tornáztattam, az Onedin család végén felpattantam és végigordítottam fejből a stáblistát, várva a legjobb részt: "magyar hangja Gruber Bubó", a Hugónak nem láttam semmi értelmét. Az igazi csemege az Angyal volt, a Minden lében két kanál, majd később a Nem kell mindig kaviár. Imádtam Roger Moore-t, hatéves fejemben összeállt a kép az igazi úriemberről, a fényűző életmódról, a kaszinók, estélyi ruhás gyönyörű nők és a gyors sportkocsik világáról. A kaviár és a KASZINÓtojás Simon Templar és Brett Sinclair miatt az én fejemben a luxus megtestesítőjévé váltak.

>> a poszt folytatódik