Tizenöt évesek voltunk, és fogalmunk nem volt, mit esznek a negyvenes szomszédasszonyok az új lakón a harmadikról, és ne adja isten, hogy tíz év múlva ráébredjek. A harmincas évei elején járó magas, kisportolt, szőke, kékszemű pasit mi ketten a kamaszlányok zsigeri gonoszságával szabadnapos buzinak neveztük el, affektáló hangja és nőies mozdulatai miatt. Forgattuk a szemünket, mikor hófehér rövidnadrágban autószerelést mímelt a garázs előtt, a vállára vetett trikóval néha teátrális mozdulatokkal törölgette nyakáról az izzadtságot. Barátnőm középső ujjával a nyitott szájába mutogatott, én vihogtam, aztán nyavalyogtam, az én szatyrom nehezebb, mindig én viszem a sört, meg a kakaóvajat is, nesze, hozd te.

>> a poszt folytatódik