malackaraj

A borscs ukrán nemzeti eledel, ukránikum, ami talán már Bogdan Hmelnyickij idejében a kozákok kedvence volt. A borscs emellett lengyel, litván, orosz, fehérorosz, továbbá román és moldáv nemzeti étel is, nem lennénk meglepve, ha valamikor a múltban véres harcok tárgya lett volna az ősforrás meghatározása. Vagy akár az az egyszerű kérdés, hogy tulajdonképpen mitől nevezünk borscsnak egy ételt. A heterodox felfogás szerint létezik vörös (céklás), illetve zöld (sóskás, csalános vagy labodás) verzió. Az étel neve ráadásul a borscsevik, magyarul medvetalp nevéből származik, ennek a leveleiből készülhetett az ősváltozat - tovább bonyolítva a problémát. Mi viszont a kérdésben ortodox elveket képviselve kijevi szent Vlagyimir támogatásával kijelentjük, hogy a cékla teszi a borscsot.

A répa nélkülözhetetlen. A sárga levesbe, alaplébe, a cukorrépa cukorba, de a rokonság legszebb és legsokoldalúbb darabja a cékla.

Ecetes cékla és majonézes cékla, ezeken nőttem fel, ahogy szinte minden magyar kislány keze magentában játszott ősz elején, amikor segített tormával, és sok köménymaggal eltenni a céklát. Magentás, persze, hol volt akkor még a magentás cég. Sehol. Vonalas telefonunk éppen volt. Azt a színt se magentának hívtuk, hanem fuksziának. Citromlével lejön.