Minden évben lányok százai vesznek meg egyetlen cél érdekében. Fogcsikorgatva diétáznak, szoliznak, hetente kontyba tűzetik direkt erre az alkalomra megnövesztett hajukat, csokiszökőkút után kajtatnak, monogramos tüllszíveket hímeznek, vagy bonbonokat csomagolnak organzába, összevesznek az apjukkal, mert az nem hajlandó felvenni a kobaltviola nyakkendőt, pedig az olaszból hozatott magazin szerint idén tavasszal ez a divat.

Beiratkoznak társastánc tanfolyamra a párjukkal együtt, aki hiába is próbálna menekülni, a nyitótáncnak tökéletesnek kell lennie, végül felhúznak valami újat, valami régit, valamit, amit kölcsönkértek és valami kéket, belepréselik magukat az aktuális trendnek megfelelő hófehér/ekrü/pezsgőszínű ruhába, majd a természetesnek és ártatlannak tűnő, valójában vakolatnyi sminkben megkezdik életük legnagyobb menetelését. Új cipőben, mert az anyjukra sem hallgatnak.

Menyasszonyként, egy tökéletes májusi esküvőn.

Gyerekkoromban rengeteg falusi lakodalomban voltam – van még valaki, akinek egy egész falu a rokonsága? -, pontosan tudtam, mi az, amit nem akarok. Nyolcszáz személyes lakodalmat, nyár közepén, vőféllyel, piros menyecskeruhát, eladó az újasszony kurjantásokat, miközben apraja-nagyja megforgat és pénzt tűz rám gombostűvel. És azt is pontosan tudtam, mit akarok: hagyományos lakodalmi ételsort.

Mert a lakodalmas húslevesnek nincs párja. Pláne, ha kondérban főzik a falubéli asszonyok. Régen a lakodalom valóban három napig tartott, és már az esküvőt megelőző héten a rokonok sorra megjelentek a szülői háznál, vitték a tyúkot, kakast, tojást, egyéb alapanyagokat az esküvői ételekhez. Az asszonyok készítőbe indultak a lányos házhoz, sütöttek-főztek közösen, a fiatalabbak is mentek segíteni, az unokatestvérekből kerültek ki az esküvő napján az alkalmi felszolgálók. A kemény munkát közös vacsora zárta, énekszóval, nemegyszer hajnalig tartó tánccal.

Környékünkön szokás volt, hogy a desszertet minden család maga vitte a lakodalomba, nagy élmény volt bekéredzkedni a tortaszobába, és ott gyönyörködni a süteményekben. Sok olyan lagziban voltam, ahol nem csak ünnepi vacsora, de ebéd is volt, nem olyan bőséges, mint az esti étkezés, de több fogásból állt. A menyasszony és a vőlegény civilben vett részt rajta, én mindig izgatottan vártam, mennyire lesz szép az az egyszerű barna lány, aki most még félájult az idegességtől.

Ha nem volt ebéd, a násznép a lányos háznál gyülekezett, ahol pogácsával, sós falatokkal, pálinkával várták a vendégeket, az örömanya rozmaringágat tűzött a ruhánkra. Aztán megjelent a vőlegény, a vőfély kíséretében és kikérték a menyasszonyt. Ekkor láthattuk mi is először, volt sírás-nevetés, majd a vőfély vezetésével a násznép elindult az esküvő helyszínére. Gyalog, zeneszóval.

A lakodalom helyszínén ekkor már javában folyt a munka, több tucat tyúkot vágtak le a leveshez, sültek a húsok, rotyogott a pörkölt, főtt a szárma. Sokszor disznót, marhát, birkát is vágtak az esküvő napjára. A vacsora előtt a vőfély intésére tust húzott a zenekar. A jó vőfély nemcsak koordinálta az eseményeket, de kiváló hangulatfelelős is volt. Minden fogás előtt hosszú verset szavalt, ízesen, sok humorral, akadt, hogy életvezetési tanácsokat is adott az ifjú párnak, de ha volt eszük, nem fogadták meg. A vőfély mindig az ifjú párnak vitte az ételt, utána az örömszülők, tanúk, a közelebbi rokonság, aztán jött a násznép.

A leveshez felszolgálták a húst is, majd pörkölt következett, volt, hogy kétféle. Házi savanyúsággal, körettel, kenyérrel. A következő fogás sült és rántott húsokból, fasírozottakból állt, majd töltött káposztát kínáltak. Vacsora alatt a zenekar végig játszott, lassú, sokszor szomorú nótákat. Az ételekhez jóféle (vörös)bor dukált, gyakran az örömapák saját borukat kínálták erre az alkalomra, a legjobbat. Kínos volt, ha hajnalban elfogyott az ital, erre mindig nagyon figyeltek. Szóda is akadt mindig, a gyerekeknek szörp (később üdítő). Az örömszülők a vacsora alatt körbejárták a násznépet, minden vendéghez volt egy-két kedves szavuk, kérdezgették, hogy ízlik az étel, jó alkalom volt ez arra, hogy a vendégekkel találkozzanak.

Akibe fért még, ezután ehetett süteményt. A sütemények is meghatározott koreográfia alapján kerültek az asztalra: először az ifjú pár emeletes, gazdagon díszített tortája következett, majd a grillázstorta. Az esküvői tortát közösen vágták fel, a grillázstortát minél apróbb darabokra összetörték és körbekínálták a násznépnek. A hagyomány szerint, a torta közös felvágásakor amelyikük keze felül volt, az hordta a nadrágot a házasságban. A grillázstortát nem illett visszautasítani, az apró darabok a bőséges gyermekáldást és az anyagi jólétet szimbolizálták.

Míg a násznép mulatott, az asszonyok, akik eddig főztek, mosogattak és készültek az újabb étkezésre. Hajnalban, a menyasszony/menyecsketánc után disznótoros került az asztalra, töltött káposztával és újra kihozták a sülteket is. Reggel a vőfély és a násznép közül a legkitartóbbak hazakísérték az ifjú házasokat. Ők nyugovóra térhettek, az evés-ivás mulatozás itt folytatódott.

Frissensültek, disznótoros került az asztalra reggelire, az örömapák ilyenkor rúgtak be, végre elengedhették magukat. Dél körül az utolsó vendég is hazaszédelgett, véget ért a lakodalom.

(forrás: mama)

Önöknél mi volt a menü?