Szeremle Bajától pár kilométerre levő falu, a Szeremlei-Dunának is nevezett Holt-Duna partján. Ha Anna nem húzná mindig ki az érzelmi magömléseim táplálta közhelyeket, olyanokat írnék, hogy a falu festői környezetben fekszik, meg hogy pazar természeti adottságok, és hogy a horgászok Mekkája ez a vidék.

Szeremle a sárközi települések közé tartozik, ezt három éves korom óta tudom, sőt, fel is tudom sorolni a sárközi településeket: Alsónyék, Decs, Őcsény, Sárpilis, Báta, Szeremle, Érsekcsanád. Hogyne tudnám, a mama saját identitásának meghatározására most, 78 évesen is az én csanádi lány vagyok, sárközi szófordulatot használja olyan hangsúllyal, hogy a Szent Grál legendája, a torinói lepel eredetisége és a Loch Ness-i szörny rejtélye jelentéktelen aprósággá törpülnek ennek az információnak a birtokában. Minden alkalmat megragad ennek kinyilatkoztatására, a villanyóra-leolvasó, a helyettesítő buszsofőr és a postás is tudja.

Ennek megfelelően voltam a decsi Sárközi Lakodalomban, ismerek rég elfeledett népdalokat, felismerem a sárközi népviseletet és a sárközi fazekasság motívumait, tudok csujogatni, és igen, a mama saját kezűleg alakított át nekem egy teljes öltözet ruhát, és bírtam annyit üvölteni, hogy pártát is hímezzen hozzá. Pirosat, ezüst gyöngyökkel. Ami a legfontosabb, és a csanádi lánynak köszönhető: ismerek és szeretek egy ételt, ami Szeremle specialitása, ebből a kis faluból terjedt el más sárközi településekre, és remélem, egyszer az egész ország szeretni és enni fogja a borsos kalácsot.

A borsos kalács helyi különlegesség, kálvinista kalácsnak is hívták. Főleg ünnepnapokon került az asztalra, kemencében sütötték. Ma már ritka a kemencés konyha, de a szeremleiek gondoltak egyet, és évről-évre fesztivált rendeznek a kalácsnak. Idén a falu egyik szép hagyományával, a pünkösdi ladikázással és egy falusi lakodalommal együtt ünnepelték a kalácsot.

Vasárnap délután a kalácsba harapva összenéztünk Zolival és egyszerre szólaltunk meg: a mamáé jobb. Este felhívjuk, sajnálhatod, hogy nem jöttél velünk, tetszett volna, képzeld, azt hittük, hogy eljátsszák a lakodalmat, de nem, nem eljátszották, hanem az egész falu részt vett, mindenki népviseletben volt, a nyolcvan éves nénitől a három éves kisfiúig, há’, voltak Bátáról is. Gyalog mentünk a lányos házig, kikérték a menyasszonyt, szép volt, fehér pártában, a vőlegénynek akkora bokréta volt a kalapján, mint egy görögdinnye. Volt vőfély is, nem is egy, minden sarkon megálltak táncolni, hajnali ötkor kísérik haza őket, addig tart. Nem, mi nem táncoltunk. Zoli nem tud, én meg nem ittam, hehehe, nyelem vissza, esett, de csak pár percig, ja és anyu, a te kalácsod a legjobb, maj’ gyüvőre, ha megéred, e’viszünk, jó? Bár neked má’ nem kő más, csak a kapafőd, csak szemtelenkeggyek, majmögtudom, hihihi. Jóccak anyikám, vigyázz magadra, várjávárjá’ hangosíts ki, köszi, Artúrkám, kiskutyája, vigyázz a tanyára meg a mamára, te olyan okos vagy te kis arany… anyunemáááá’…!

Mama borsos kalácsa: fél liter tejet meglangyosít, belekever 8 deka cukrot, felfuttat benne öt deka élesztőt. Egy kiló átszitált liszthez csipet (meghatározhatatlan, „amennyit három ujjal összefogsz lány”) sót ad és két tojás sárgáját, hozzáadja a tejet és lágy tésztát dolgoz belőle úgy, hogy 6-8 deka olvasztott zsírt adagol hozzá apránként. Mikor a tészta hólyagosodni kezd, elválik a táltól, lefedji és fél órát keleszti. Ha megkelt, lisztezett deszkára borítja, kis cipókat csíp ki belőle. A cipókból hurkákat sodor, kettéhajtja, a két ágat összesodorja, majd kört formáz belőle a két végét összenyomva. (Mama nem szokott kört formázni belőle, mer’ az apjafasza kínlódik vele annyit, de a borsos kalács kör alakú.) Kizsírozott tepsibe (sütőpapírral kibélelt tepsibe) teszi, előtte úgy negyed órát még hagyja kelni. Előmelegített sütőben, lassú tűzön (verjenek agyon, én 170 fokon sütöm, de nem garantálok semmit) pirosra süti. Míg sül, elkészíti a mártást: egy púpos evőkanál zsírt felolvaszt, elkeveri 8 deci tejföllel, egy teáskanál sóval és egy teáskanál őrölt borssal. A kész kalácsokat megforgatja a borsos tejfölben, lefedi, és meleg helyen fél órát pihenni hagyja, hogy puhuljon. (Ha marad tejföl, öntsék a tetejére.)

Az édeskés kalács és a csípős-borsos mártás kettősére csak írásban értékelhetetlen, érzelmi magömléses leírásokat tudok produkálni, ezért csak annyi: odabasz, ezt az Anna biztosan nem fogja kivágni. És sör. Hozzá hideg sör. Végül egy csujogató: „Egyszer voltam nálatok, leszakadt az ágyatok, recsegett-ropogott, még a szar is potyogott hujju-jujju-jujjujuj”

Ismerik a borsos kalácsot?