Mínusz első napon a listás szakácskönyveket lapozgat, esetleg alapanyagokat gépel a keresőbe. Szezonális alapanyagokat. Ugyanekkor az egyéjszakás piacozó éppen egy másik egyéjszakás kalandba bonyolódik. Egy a lényeg, ők ketten soha ne vásároljanak együtt!

Van már kukorica, szilva? A cékla is megjelent, de balzsamecettel és olívaolajjal meglocsolva és megsütve unalmas minden nap, mi mást kezdhetnék vele? Így bővül a sor a krumplival, céklával, balzsamecettel és olívával tökéletes saláta, és a torma felé, amik újabb és újabb fűszereket, és alapanyagokat vonzanak be. Érik a szilva, szilvás húsok, szilvás sütemények, piték és rétesek hozzávalói kerülnek a listára. Szilvalekvárt is kéne főzni, de annak logisztikai következményei vannak, kocsival, nagy szatyorral kell elindulni, mert még a végén úgy járok, mint nyáron a háromszáz forintos szederrel. Elviszem az egész ládát, hogyne, sőt, az összeset, mit nekem fél mázsa törékeny gyümölcs a kerékpár szarván? Most már jól esik az a feketeszedres linzer, de a cipekedés közben összeszedett izomhúzódás kezelése egy picit megdrágította.

Listás vagyok, a kemény magból. Rendetlen alosztály. Az a legrosszabb mind közül. Régen keményvonalas listás voltam, de nem született.

A külső szemlélőnek érdektelennek tűnő, de ízvilág szempontjából elmaradhatatlan koriander, fahéj, vagy szerecsendió elfelejtése összezavarja a listást, aki így izomból elrontja a hétvége első perceit. A szerencsésebbek ilyenkor bevesznek egy leszarom tablettát, és főznek valamit abból, ami van, már én is így teszek, ezért vagyok a rendetlen alosztályban. Régen agyvérzést kaptam ilyenkor. A tagadás fázisában még csak kutatnak a szatyrokban, nem igaz, hogy nem vettem/vettél. Jön a düh, amit röviditallal lehet csillapítani, megelőzendő az autós nekiindulást. Vagy csak én csúszkáltam már le esőben a hegyről egy kilométerekre lévő fűszerforrásért? Ilyenkor több liter benzinért cserébe, de diadalittasan, és büszkén csapja a csomagtartóba az apró zacskót. Nagy a fejed! -ugatnak a haverok, és igazuk van. De nem, nem jó a bors szegfűszeg helyett, hiába tartanak a vidéki ház molyos kamrájában többen is akadémiai székfoglalót a bors, szegfűbors, szegfűszeg evolúciós elméletéről.

Ha a szomszéd négyéves törkölye megelőzte a slusszkulcs ideges elmarását, gyorsan elkezdődik az alkudozás, így lesz borsos a mézeskalács, borsos-tejfölös a palacsinta, vagy születnek új receptek, fahéjas krumpli és chilis körte, ezek az érzékenyebb listásokat depresszióba küldik, majd csendesen odalesz mindenki, és reggelre az étel is elfogy. A rendetlen, nem hibabiztos listás ezért saját csapdájában vergődik, mert egy alaposan megtervezett menüsor mindig borul az elfelejtett áruk miatt, ezért fontos, hogy állandóan legyen nála a tablettából. Az atombiztos, született listás nem téma, megveszi, odaviszi, megfőzi, nem idegesít fel senkit, saját magát sem.

A spontán piacos békésebb jószág, de minden listás óvakodjon a közös bevásárlástól a másik kaszárnyában nevelt egyeddel. A listás pont annyi idő alatt végez, amennyi idő alatt rohamléptekkel be lehet fogni a célpontokat a hadszintéren, legfeljebb tíz százalék extra haverkodás. Haverkodnak, hogyne tennék, hiszen nem szociopaták, csak az egyik kedvenc szavuk a hatékonyság.

A spontán se jobb fej, ő se haverkodik többet nettó időben, csak a köztes percekben báváskodik, nem percekig, órákig. Élvezi a piacolást, a szemét. Lassan sétál, megáll minden pultnál, néz, tapogat, keres. A sorban mindig a listás előtt áll. Sosincs nála lista, onnan ismerszik meg. Vesz banánt, mert megkívánja. Vesz T-bone sztéket, mert gyönyörű, de csak egyet, pedig ketten élnek együtt. Salátát, szereti a salátát, jut eszébe, rögtön kettőt, pedig január van, a saláta ehetetlen minőségű, cserébe méregdrága. Vesz csirkemellet, mert az anyja jól készíti, az nem érdekes, hogy ezer kilométerrel arrébb lakik, és ugyanabból a pultból, egy ötösért vesz egy egész libamájat, mert nemrég evett egy nagyon jó libamáj brulée-t. A brulée receptjét nem ismeri, a többi összetevőjét sem, így megvásárolni se fogja ezeket. Adott időtartamra kiszabott pénz elfogyott, de a spontán nem gondolkozik kosztpénzben, addig veszi a szép dolgokat, amíg van miből, ha a halasnál kezdte, két tonhalsztéket esznek, amíg megérkezik a fizetés. Hogy addig egy hét is eltelhet, nem érdekes.

De az egyéjszakás piaci kalandorok nélkül sose fedeznénk fel, milyen jó a zöldbab áfonyával, a cékla naranccsal és borssal, a sütőtök rozmaringgal és hogy kovászolni nem csak uborkát, babot is lehet. A végeredmény ugyanaz, mint a következetlen listás esetében. Az első hallásra ellenállást kiváltó, és szokatlan ízpárosítások nagy része szinte egészen biztos, hogy a piacokra bevásárlólista nélkül beszabadult embereknek köszönhető. 

Mert jó esetben áll mögöttük egy listás, aki ezeket a perverz ajándékkosarakat élelmiszerré alakítja, és szükség esetén hozzávásárol pár hiányzó apróságot. Egy listáról.

Az írás eredetileg a Paprika magazinban jelent meg, csókoljuk őket, vegyék, jó lap!

Lista, vagy nem?