A rágcsálnivalók idén ősztől az eddiginél is drágábbak lettek, így annak is megakad rajta a szeme a boltban, aki eddig nem volt függő. A csábítás a tiltás növekedésével erősödik, ez viszont azon hamis vágyak közé tartozik, melyeket nem követ kellően boldog beteljesülés. Furcsa, nemjóllakott hányinger, tartósítószeres, ízfokozós utóíz, még mindig éhes vagyok, de enni már többet ma nincs kedvem.

Ugyanakkor rágni egyszerűen muszáj. Kell a só is, az íz is. De nem árt, ha mindkettő igazi és mennyiségében harmonikus. A hányinger nem kell, akkor inkább tömjön, lakasson jól, legyen teljes étkezéshelyettesítő, valódi élmény. Szerencsére ezen a ponton a történet váratlan, ám annál boldogabb fordulatot vesz: hihetetlen, de mindez megvalósítható.

Olcsó, jó, ízes, tömős, igazi.

Baszódós ugyan, de megéri. Őrületes ovis babazsúrjaimra a nagymama szállított langyos, iszonyú puha, mindent betöltő illatú pogácsákat. Most feltúrtam az összes receptescetlit, amit maga után hagyott, és megkerestem a legfoltosabbat. Meg is lett a rokfortos pogácsa, ami várakozásaimnak megfelelően a múltból szárnyalja túl nemcsak az összes mai drága bolti rágcsát, de a pékségek fűrészporos íztelenségét is.

Fél kiló lisztet összegyúrtam 10 dkg krémes kéksajttal, 30 dkg vajjal ( módosítva a receptet, mivel riasztó és érthetetlen módon élete vége felé a mamát is elérte a margarinforradalom ), kiskanál sóval, kevés, langyos, cukros tejben felfuttatott 2 dkg élesztővel, 2 tojás sárgájával illetve annyi tejföllel, hogy rugalmas tésztát kapjak. A tésztát kétujjnyi vastagra nyújtottam, és feltekertem, félbehajtottam, és így hagytam egy órán át kelni. Kinyújtottam, pogácsaszaggatóval kiszúrtam, tepsibe rendeztem, majd még egy órát pihentettem. Sütés előtt megkentem a tetejét felvert tojással, nagyon forró sütőbe toltam, majd azonnal közepesre mérsékeltem a hőmérsékletét. Pár perc alatt kész.

Forró befalása súlyos gyomorfájdalmakkal jár, ami még mindig sokkal jobb, mint a csipszémelygés.

Sütnek pogácsát?