Mindenkinek eljön ez a mérföldkő az életében, amikor már be tudja fogadni a sós-édes párosítást. Kérdés, hogy ikeás húsgombócokkal, vagy Kammermayer kedvencével indul útjára.

Nem vagyok rántotthús rajongó. Vasárnapi kötelező ebédek, étteremben nem tudok mit választani helyzetek, öcsém állandóan erre bök az étlapon családi születésnapok jutnak eszembe. De otthon nem vinne rá a lélek, talán majd ha népes családom lesz, és rituálét csinálok belőle, talán majd akkor.

Aztán valahogy mégis beugrott egy régi emlék. Azokból az időkből, amikor még elképzelhetetlennek tartottam, hogy sós és édes találkozzon a számban, vagy, hogy a sült krumplin kívül más köret is létezik. Ez az egyetlen bundázás, amiért hajlandó vagyok bármire. Elviselem az ujjaim végére ragadó panírgombócokat, a büdös lakást. Ez az étel mindenkinél megtöri a jeget, még azoknál a megrögzött, fagyaszott gordonblősültkrumpli evőknél is, akik nem tudnak változni.

Kamermayer Károly túlélte a szabadságharcot, megépíttette a közvágóhidat, Budapest első polgármestere lett, és kitalált egy ételt, nem csak vasárnapra. Persze ezt bármelyik vendéglős kitalálhatta és betehetjük a történetet az otthoni maradékokból új étel született sztorik közé, de kellemesebb arra gondolni, hogy egy vidéki árnyas kisvendéglő kerthelységében ezt ő rendelte 1868-ban, egy fröccs mellé.

Vegyünk húst, szinte mindegy milyet, itt a bunda lesz az úr, most szűzpecsenyét választottam, de ennél a bundázásnál még álsznobizmusomat is le tudom vetkőzni és megeszem az általam (is) büdösnek és ehetetlennek tartott pulykamellet is. Éttermekben találkozhatunk egyébként Kammermayer pulykamellel, de ne együk rizzsel, mert ez a lényeg az egészben, az édes-sós.

A kiklopfolt húst enyhén megsózzuk, a szokásos panírba forgatjuk (liszt, tojás,zsemlemorzsa) és itt jön a dió! Késlappal diót törünk, finoman felaprítjuk, és a zsemlemorzsához adjuk. Nálam morzsa kétharmad, dió egyharmad arányban, az eredeti recept szerint nincs benne zsemlemorzsa. Ez az apró trükk teljesen átformálhatja a rántott húsról alkotott képünket. A dió az olajban megpirul, fanyar, markáns, pörkölt és édeskés ízével száműzi a majonézt és a kovászos uborkát minden tányérról. Sajtok, esetleg salátalevél, de főleg befőtt, barack, körte, akár szilva, pláne dióval töltött szilva után kiált, lényeg az egyszerűség, sós és édes. 

Legyen ez lesz az első lépés az édes-sós felé, ne a húsgolyók. Most én is csak dumálok, mert nem volt itthon barackbefőtt, így maradt a saláta, de elhihetik, ez az étel az egyik legjobb első sós-édes alkalom.

Mi volt az első édes-sós élményük?