Kész, végem van, gondoltam, mikor a tenyerébe temette az arcát, majd lassú mozdulatokkal masszírozni kezdte a homlokát. Nem merek felnézni, az asztalt kapargatom a körmömmel, a súlyos csendbe pengeként hasít bele a néhányszor elsuttogott atyaisten. Felpillantok, alulról, a kivert kutyák néznek így. N.Z. Tanár Úr - akit egyébként eltiltanék a vizsgáztatástól, mert a tízes skálán erős nyolcas, ki tud így európai magánjogból vizsgázni?! - még nem nyerte vissza a lélekjelenlétét. Még egyet sóhajt, és megszólal: Sándor, maga kizárólag azért kap közepes érdemjegyet, mert a féllábúak versenyfutásán képviselte a paralíziseseket. A többiek elégséges, viszontlátásra.

Csak az épület előtt merek röhögni, a mondat szállóigévé vált itthon. N. Z. Tanár Úrnak részben igaza lett: az európa jog záróvizsgát sikerült teljesítenem, polgári jogból viszont elhasaltam, a kollégák, tessék megtanulni a polgári jogot mondaton meg nincs min vihogni.

A vizsgák utáni forgatókönyv mindig ugyanaz, két napig ténfergek agyműködés nélkül, aludni nem tudok a szervezetemben felhalmozott koffeintől, a kezem remeg, és úgy érzem magam, mint aki egy kőbányában melózott évekig. Ugyanahhoz a két emberhez fordulok segítségért, nézem őket, röhögök, előre mondom a poénokat és este hagymás babot csinálok vacsorára. Bud Spencer, Terence Hill, hatalmas pofonok és a még hatalmabb zabálások. 
Emlékeznek erre? 

Tegye fel a kezét, aki nem osztotta még ki ezzel a lábatlankodó félrészeg hülyét, aki ön- és közveszélyesen ugrált a bogrács körül, és hülyeségeket kérdezett: Mi ez, hagymás bab? Nem, krumplis hal.

Még mindig bab, Bunyó karácsonyig. Az angyalkák is pukiznak? 

Nem, nincs olyan ember, aki még nem vett részt sör-virsli versenyben. Én például nyertem is ilyet. 

 

Éttermi jelenetek következnek, először a Doktor Úr. Mit hozhatok második fogásnak? 

Hozzál valamit enni, meg egy dupla viszkit!

 

Bírod az italt? Metált birod? Csöngetett mádmázell, kérdi a Pingvin.

Desszert. Mondd, te süket vagy? Csokoládé nem is volt, a pisztácia kifogyott! 

Végül a kedvenc jelenetem, amiben nem szerepel sem étel, sem Anulu. Lálálálálállá. 3.16-tól. 

A hagymás bab receptje Balázstól, aki ma délután rám hagyta összes kopirájtos receptjét, de nem csak ezért imádom. Például azért is, mert használja az "oszt" kifejezést. Receptben.

Minimál hagymás bab:  

Hozzávalók 1 személyre: zsiradék - ha van szalonna, akkor abból, 3 fej vöröshagyma, 1 kiló fejtett bab előfőzve (tehát konzerv is jó, a filmekben nincs idő előző nap beáztatni).
Meglepő módon a zsírban megpirítjuk a hagymát (karikára vágva), oszt hozzáadjuk a babot, összerotyogtatjuk. Ha van kéznél só, bors, egyéb fűszer, lehet fűszerezni is. Nagykanállal belapátoljuk, a rossz fiúkat pedig leütjük a serpenyővel.

Hagymás bab lótolvaj módra: 

Hozzávalók 1 személyre: ezúttal kötelező a szalonna. Én kolozsvárit használtam, de a vadnyugaton lehet, hogy mást kapni. Ha loptunk szárított húst, akkor az is jöhet. 1 dl melasz, 3 fej vöröshagyma, 1 kiló bab mint fent. Én az előfőzést kakukkfüves-bazsalikomos-chilis vízben végeztem, ezt ajánlom másoknak is. A www.budterence.tk például borókabogyót és szerecsendiót javasol.
Öntöttvas serpenyőben kiolvasztjuk a zsírt a szalonnából, aztán belekeverjuk a melaszt. Ha nincs melasz, akkor lágy barnacukor is megteszi. Ha ez is felolvadt, mehet bele a karikára vágott hagyma. Némi karamellizálódás után hozzáadjuk a babot, a lopott húst és a bab főzővizéből annyit, hogy majdnem ellepje. Rátesszük a fedőt (vagy ráteszünk egy fedőt, az én serpenyőmnek nincs saját fedője) és szinte nem létező lángon 3-4 órára otthagyjuk. Utána levesszük a tűzről, a fakanállal megesszük, sört iszunk mellé.

Szeretik a Bud Spencer-Terence Hill filmeket?