Itt a szezon, ilyenkor mindig újra felfedezem magamnak a véres hurkát.

  A hurka olyan mint az eper, a spárga, vagy a mángold. Kolbász egész évben van, de a hurka nem jellemző. Addig örüljünk neki, amíg terem, ezeket a szezonális kincseket lehet csak igazán szeretni és kívánni. Én most annyira nem kívánom, mert az elmúlt hetekben a tökéletes hentes nyomában minden nap véres hurkát ettem.
  Amióta kicsatlakoztam a mindennapi vidéki körforgásból, kevesebb jut a komák, szomszédok, Pisták, Gyurik, valamiért hálás ismerősök torosából, a tél többé nem jelenti házi kolbászok és hurkák sűrű láncolatát. De a toros úgyis mindig hibádzik, mert egyenlő arányban tartalmazza a vérest, a májast és a kolbászt. Ezt a szabályt ritkán rúgják fel, legfeljebb ha nem töltik valamelyiket, de olyan a mi ismeretségünkben nincs. Mindig is úgy volt, úgy is marad, de ezzel a szentháromsággal éppen nincs baj. A technológiára, főleg a kolbász esetében, annál inkább ráférne az újragondolás, de amíg sógor ki nem dől a húsosláda mellől, és ész nélkül fokhagymaporozza, ócska paprikázza, és nyersen kóstolgatja az elsózott, inas pépet, ne reméljünk világbajnok kolbászokat, tisztelet a kivételnek.
  A torosok nagy részében a fenti aknamező miatt félem a kolbászt, mert csak a csalódás, böfögés, fogaim közé akadó inak, unalmas ízek. Külföldön sokkal jobbakba botlottam, de még mi is jobb terméket gyártottunk Józsival. De a gazda kolbásza, mint a gazda bora, szent és sérthetetlen, van, amiről nem szokás vitatkozni. A hurka biztonságosabb pálya, elronthatatlan így ott könnyen lehet valódi kincsekre bukkanni. Ettem már gyenge kolbász mellé csomagolt isteni hurkát, tehát tehetség sem kell hozzá. A fokhagyma, fűszerpaprika, és a darálási állag buktatóinak kiiktatása a szerencséje, bár a porzó majoranna ennek se segít.
  A véres mindenek felett. Csakis zsemlével. Az alföldön készül így, a rizses véres hurkát, ami a Dunántúlon jellemző, nem szeretem. A gabonát soha nem áztatja át úgy a vér és a zsír, mint a zsemlét, elmarad belőle a pirított zsemle íze és szivacsos, zsírtól csillogó állag. Nem kedvelem a mellébeszélő véres hurkákat sem. A tüdő, belsőségek csak összemaszatolják a lényeget, gyengítik a vér szereplését.
  Vér, szalonnán pirított zsemle, szalonna, kevés majoránna, kevés hagyma szegfűszeg, só, bors, ez a kedvenc kombinációm. Hagymás vérhez csak vágáson juthatok, de a véres hurka nem helyfüggő, fogyasztása teljesen panelkompatibilis.
  Megsütni is egyszerű, a villával megszurkált hurkát még a hideg sütőbe tolom, és 150 fokon sütöm fél órát. Jó esetben nem reped fel, de ha felrepedt se gond. Melegen kevésbé, hidegen jól szeletelhető és úgy is finom. Almával, gyümölcsös körettel a legjobb. Nem csak a miénk, minden európai ország készíti a saját véres kolbászát.

Véres, vagy májas?