A puliszka jellemzően az az étel, amit igazán szegényen is be lehet vállalni, ebben van anyag, tápérték és izgalom, fillérekért, szemben a sok látszólag olcsó méreggel. Csak ez nem lóg a polcon, hanem meg kell főzni, és addig se lehet a frankhitelre vett plazmatévét nézni.

Nem csak a magyar, az olasz szegények is kifejlesztették a maguk kukoricakásáját, ami lényegében ugyanúgy készül, és nem egy nagy ördöngősség.

Az olasz polentához kukoricaliszt kell, szaküzletekben van kifejezett polentának való célliszt is, ezek édeskések, krémesek lesznek a végére. A polenta állaga az egészen keménytől a szinte folyósig változhat, személy szerint a képen látható sűrű, éppen nem folyós középértéket készítem, keményebbre főzve a torkomra kapaszkodik, folyósabban nehéz kezelni. A puliszka általában keményre fő.

A kukoricalisztből készült köretek másik előnye, hogy lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

A polenta/puliszka:

1/2 kg liszt és kb. 2 liter víz kell hozzá. A víz mennyisége változhat a liszt és az elérni kívánt állag függvényében.

Két lábosban felteszek 1-1 liter sós vizet forrni. Az egyikbe finoman beleszórom a lisztet, közben folyamatosan keverem. Amint felveszi a vizet, öntök hozzá a másikból. Közepes lángon dolgozok, és a felvett víz függvényében adagolom hozzá a többit. 

Aki azt hinné, készen van, téved, a polenta legalább egy órát fő. Alacsony lángon, rendszeres kevergetés mellett, az állagot vízzel ki-kiigazítva készül el. (Személy szerint a legolcsóbb kukoricadarából készítem a puliszkát, és a végén mindig belekeverek 25-30 dkg vajat (1/2 kg liszthez).) 

Magában köretnek jól használható, elsősorban vadhúsok és azok savanykás gyümölcsös önteteinek kiváló kisérője, de gombapörköltek, tokányok mellé, sültekhez és halakhoz is jól illik. 

Pár egyszerű recept:

  •  A megfőtt polentát egy jénaiba terítem, 200 g vajat és 200 g gorgonzolát morzsolok rá és a sütőben ráolvasztom. 
  • A vajjal elkevert polentát (ízlés szerinti arányban rakom bele a vajat) lágytojással tálalom.
  • Sűrűre főtt polentát centi vastagon szétterítem egy tepsiben, hagyom kihülni. Sózom, borsozom, vajdarabokat és parmezánt reszelek rá, és a sütőben ráolvasztom. 

Kukoricagánica

A keményre főzött kukoricalisztből kanállal galuskákat szaggatok és zsírban átpirítom. 

Tejleves (somogyi eredetű recept lehet, a mamától tanultam)

A keményre főzött kukoricalisztből kanállal galuskákat szaggatok és forró, cukros tejben, mélytányérban tálalom, hadd nőjön az a gyerek. 

Főztek már puliszkát?