Béla elpöccintette a csikket és feltápászkodott. Átmegyek a Filézőbe. Jön valaki? A Filéző a „szolgálati” büfé volt a piac túlfelén, reggeliző, talponálló kifőzde egyszerre. Azért hívták Filézőnek, mert pár éve megkéseltek ott egy szabadnapos rendőrt, és akkor mondta a mentős, hogy „na, ezt úgy kifilézték, mint nagyfater a tükörpontyot Horányban”, ami azért barokkos túlzás volt, mert a rendőr egy hónap múlva már újra ott itta a bindzsóreszt (málnás fröccs) az immár róla elnevezett intézményben.

Hozzál már egy borítottat, de mondd, hogy nekem lesz! Várjál! Inkább kettőt! –kiabált utána Tódor. Majd kifizetem. A borított a Tódor találmánya volt, aki sokat evett, és nem szeretett az evőeszközökkel bíbelődni. Fogott egy lángost, megkenette fokhagymás tejföllel, arra egy nagy adag kolbászos lecsó, majd ráborított egy második lángost mintegy fedélképpen, így kész is volt a tápláló Kárpát Burger, amit némi ügyességgel tányér és egyéb evőeszközök nélkül lehetett fogyasztani. Béla csak morgott valamit, legyintett, aztán elkacsázott a standok meg a ládasorok között.

Ez is olyan máma, mint a másnapos ecet. Mi baja van, ellopták a VISA-kártyáját?- kérdezte Robertó a fülét piszkálva. Robertó becsületes neve Orsós Róbert Ottó volt, de ezt a nevet a becsületével együtt ritkán koptatta, inkább olasz származását hangsúlyozva kreol bőrére tekintettel, előszeretettel hívatta magát Robertónak.
-Hagyjad már, van elég baja. Tegnap kirúgta a Teca.

- A zsémbes Teca a halaspultból? Hú apám, az olyan pacalt tud csinálni, de olyat… Köményt is rak bele, meg velőt. Pont mint a nagymutter csinálta Kispesten. Már ha volt velő, meg pacal…
- Oszt mér rúgta ki?
- Mert a Béla átment répát pakolni a Zöldséges Gézáékhoz, mikor a Géza Szabolcsban volt almáért és csak a Gézáné volt a boltban. Teca szerint a Béla túl sokáig volt hátul, oszt biztosan rossz helyre pakolta a répát, hehe. Úgyhogy tegnaptól a Teca már nem a Béla pacalját köményezi, az meg lógathatja a répáját hideg vízbe. Béla egy nagy marha, de a Tecát szereti. Most majd mehet könyörögni. Az meg majd megbocsát. Háát, egyelőre nem úgy néz ki.
Tódor, aki azzal szórakozott, hogy egy marék hullott szilvát dobált a Piacfelügyelői Iroda nyitott ablakán át a felügyelő asztalon heverő bukósisakjába, némi csüggedtséggel a hangjában jegyezte meg: Na, akkor lőttek a keszegeknek. Nincs Teca, nincs keszeg. Pedig milyen finom volt az a friss keszeg! Paprikás lisztbe forgatva, ropogósra kisütve, petrezselymes krumplival utána egy kori sör, egy spangli, meg egy Unicum! Édesanyám nesirassá’ de jó is volt! Most majd jöhet megint a babkonzerv meg a krumplis tészta. Papa, aki túlkoros volt már piaci trógernek, nagyot szívott a cigarettájából majd így szólt:
- Hagymás krumpli. Mi otthon Keszthelyen mindig hagymás krumplisalátával ettük a sült keszeget. Utána kékfrankost ittunk és harmonikazenére táncoltunk a kerthelyiségben. Istenem, a Vak Berci, az úgy játszott, mint egy isten!
Tódor, akinek elfogyott a szilvája, a nadrágzsebéből elővett egy vajas zsömlét, amiből egy hagymás hering lógott ki, és rágcsálni kezdte. Sok volt a sava, ezért evett állandóan.
- Robertó, ezen a héten te mosogatsz, jó lenne, ha összekapnád magad. Este jön a főbérlő a pénzért, ne pampogjon megint, hogy úgy élünk, mint a disznók.
- Nem én sütöttem tegnap rakott krumplit, amitől olyan a tepsi mint egy szarkupac. Egyáltalán ki az a barom, aki hagymát rak a rakott krumpliba? A franciák, te paraszt! A franciák hagymát tesznek a rakott krumpliba és én is úgy szeretem. Azért mert te mielőtt feljöttél Pestre, csak a varnyúpörköltet ismerted?
- Na! Hagyjátok abba! Nincs személyeskedés! A Csang testvérekhez megjött a krumpli, lehet menni lepakolni. Mingyá megyünk, csak megvárjuk a Bélát. De már jön is. Nézd már, hogy vigyorog, mint akit baszni visznek. Hát, lehet… Gyere Béla, megjött a krumpli! Jövök már, srácok, jövök. Minden rendben, Béla? Persze, minden. Estére vesztek sört? A kaját én hozom. Sült keszeg lesz krumplival…