Nelli néni a szemetet vitte előre a kapualjba, mikor először meglátta. Az öreg, körfolyosós angyalföldi bérháznak sötét, koszos és – valljuk meg – húgyszagú kapualja volt. A rozzant, valaha zöld kapu, utána pár méter sötétség a kukákkal, törött székekkel, majd az udvar az elengedhetetlen porolóval. Pont, mint 1950-ben, mikor Árpáddal beköltöztek.

Sötét volt, meg Nelli néni nem is látott már valami jól, inkább csak a mozgást érzékelte a kukák között. – Remélem, nem patkány – futott át az agyán hirtelen. Gyorsan kiborította a vödrét és indult volna visszafelé, mikor a macska elősétált. Megtermett, szokványos cirmos kandúr volt, talán csak hatalmas sárga szemei voltak különlegesek, valódi ragadozó jelleget kölcsönöztek az egyébként néhány kilós állatnak. Leült Nelli néni lába mellé, felnézett rá várakozóan. - Hát te meg honnan jöttél? Van gazdád? Biztos már keres valaki. –gügyögte az öregasszony szeretettel, mert négy éve, mióta Árpád elment, nem nagyon tudott szólni senkihez. a szomszédok is mind kicserélődtek, rokona sem maradt már.

- Na, jól van, akkor, viszlát, jót beszélgettünk- mondta és visszaindult a földszint leghátsó szoba-konyhás lakásába, ami a folyosó végén volt, rögtön a közös WC-k előtt. Félúton járt hátrafelé, mikor látta, hogy a macska már ott ül az ajtaja előtt az előbbi várakozó kifejezéssel a pofáján. - Na, mi van? Tudtad, hogy itt lakom? Be akarsz jönni? Nem bánom, úgysem volt már vendégem évek óta. Kerülj beljebb, de nagy vendéglátásra ne számíts, a nyugdíj még odébb van. A macska bekígyózott a konyhába, egy laza ugrással fenn termett a bal oldali hokedlin – szegény Árpád rég kihűlt helyén – összekuporodott, és elaludt. Nelli néni nem tudta mire vélni a dolgot, - sosem volt háziállatuk, Árpád nem szerette őket – gondolta, a macska majd elmegy, ahogy jött, mindenesetre az ajtót résnyire nyitva hagyta, hadd menjen az állat, amikor akar.

De a macska nem ment sehová. Nem sok vizet zavart, napközben csak üldögélt, nézte, ahogy Nelli néni varrogat a gangon a napsütésben, takarít vagy ebédet főz. Éjszakánként meg ott aludt a falikút alatti sámlin egy régi törölközőn. Ebédkor felszökkent Árpád hokedlijére és várta az adagját. A néni adott neki mindent, amit ő evett, krumplis tésztát, grízes tésztát (lekvár nélkül, mert nem tudta nem árt-e neki) csirkeszárnyat, rántott levest. A macska nem válogatott, mindent szépen megevett, bár a krumplit és a káposztát láthatólag nem szerette. Nelli néni egyre többet beszélgetett a macskájával (egy idő után már sajátjaként gondolt rá, Fricinek nevezte el, amire a macska nem nagyon hallgatott, de különösebben nem is zavarta).  

- Hej, Fricikém, adnék én neked májpástétomot, sült csirkecombot, még galamblevest is főznék, ha volna miből, de hát nincs, kiscicám, ez van. Pedig a galambnál nincs finomabb, hidd el. A macska nem felelt, nem reklamált, csak nézett okosan és hallgatott. Nelli néni imádta a galamblevest, régvolt gyerekkorában Baján, apja vendéglőjében a halászlé mellett a galambleves volt a fő attrakció. Kétféleképpen készítették, vagy sima, aranysárga húslevesnek pici csiperkegombával, sáfrányos szeklicével, sok zöldséggel, házi csigatésztával, vagy tejszínes tojássárgájával behabarva citromosan ahol a főtt galambhúst apró kockákra vágva tették vissza a levesbe, de volt olyan is, hogy a főtt húst ledarálták és fűszerekkel, tojással pici gombócokat gyúrtak belőle és az volt a levesbetét.

Nelli néni gyerekkora a galambleves illatos, puha gőzébe burkolózva telt. Így múltak napjaik csendes békességben, egyformán. Elmúlt a tavasz, a nyár is lassan végéhez közeledett. Aztán egyik napról a másikra, a macska eltűnt. Kifordult az ajtón és nem jött vissza többé. Nelli néni sajnálta, kicsit pityergett is mosogatás közben, de aztán úgy gondolta, Frici visszatért eredeti gazdájához, akinek biztosan jobban hiányzott, mint neki. Körülbelül két héttel a macska eltűnése után Nelli néni délutáni szendergéséből az ajtó nyikordulására riadt fel (szokása, hogy az ajtót résnyire nyitva hagyja a macska távozása után is megmaradt), és félálomban látta az ajtón kikunkorodni a fekete végű macskafarkat. Kapkodva odacsoszogott az ajtóhoz, kinézett a gangra, de senkit nem látott, csak a mogorva Dezsőt két lakással odábbról, aki az ajtóban állva cigarettázott.  

- Nem látta a cicámat, szomszéd? – kérdezte tőle.  

- Milyen cicát? Magának sose volt még egy egere se, Nelli néni. Habókos vénasszony - tette hozzá még halkabban, de azért hallhatóan.  Modortalan tuskó - gondolta magában a néni, majd visszafordult a konyhába. Becsukta az ajtót, hátranézett és kis híján megállt a szíve. Pongyolája csücskét markolva közelebb lépett a konyhaasztalhoz. A hokedlin (a bal oldalin) ott hevert két élettelen galamb.