Hát mög lehetünk elégedde. Jó időt fogtunk ki, ahhó képest. - mondja a mama, és én nem merek felröhögni. Szitáló, jéghideg esőben meregetem a vizet a teknő mellett és szeretnék valahol máshol lenni. Valahol, ahol nincs disznóbél meg disznószar.

Alig három órával ezelőtt még az istenek kegyeltjének éreztem magam, pedig megtanulhattam volna, hogy a tökéletesség hamis illúziója sosem tart sokáig. Most egy bögre kávé erejéig tartott. A disznóvágásról két órát késtem, de ha egy férfinek idegbecsípődése van, ahhoz képest a Jelenések könyve könnyed díznimese.

Basszus, ki fog fényképezni, az Anna megőrül. - Lány, nekem ne vötetkezzé* itt, ha csinálod, csináld röndössen, engem ne idegesíccs! Öncsed! – Öntöm. Egyszer érdemes lenne lemérni, hány méter bele van a disznónak. Bezzeg a Toncsi a jó melegben süti a húst a sparhelten. Toncsi apu élettársa, szeretem, de most nemcsak a nyakig érő lábait irigylem tőle, hanem a meleg konyhát is.

- Anyi, hány körmöt hagyjunk? – csattog a bárd az udvaron, apu nevet valamin én meg itt szarozok. Szó szerint. Végre, itt a gyomor, lefagy a lábam. - Na, möhecc. Há eccé elejt ez a kutya**, hogy mindig láb alatt van! – mama eltűnik a présházban, én meg feltépem a konyha ajtaját, maradt még forralt bor?

Van hát, amíg kortyolom, Toncsi elmeséli, miről maradtam le: a pálinka kaparós, de a fehér bor kihagyhatatlan, ja és képzeld, lőtték, igen, sietnek, mert a Szlavi csak délig tud maradni, két és fél mázsa körüli, hagyd, mi is késtünk, Zoli hogy van? A kedélyes csevegés mellett azért felmérjük a másikat, szemek villannak, a tét hatalmas: ki süti ki a töpörtyűt? Kerek három óra szopás a fészer alatt egyikünknek sem hiányzik.

- Ehh, ez a lelüvött disznó nem teccik nekem. Oly véres. Lány, mit állsz ott, nincs dógod, majd adok. – ebben a pillanatban tudom, hogy bebuktam az egész napot. Ilyen végzetes hibát nem követtem el régóta, bezzeg a Toncsi résen volt és mikor a mama belépett, úgy csinált, mintha csinálna valamit. Ettől kezdve hozom, viszem, fogom, öntöm, arrébb megyek, még arréb, bazmeg, nem tudok hova arrébb menni, hogyne kéne szalonna, apunemáá, mosmérén, nem ejtem el, mondom, hogy nem, jóvanna kicsúszott a kezemből, raktam rá, fogom, kötöm, vágom, szűröm, adtam enni nekik, a nyulaknak is, elegem van.

Pucoljuk a krumplit, Toncsi rámnéz, emlékszel? Emlékszem, persze, nevetek vissza. Papa imádta a krumplit, mikor hámozni kezdtük, vigyorogva bejött hozzánk és fenyegetően megszólalt: nekem a krumplit a pörköltrűl ne sajnáljátok! Rákacsintottunk, összenevettünk, mert tudtuk, hogy másfél perc múlva belép a mama és rákezdi: Hajnye, hát hova pucoltok ennyi krumplit? Aztán bejött a papa: Jaj hát kevés lesz az a krumpli! Aztán jött a mama: Jujj, sok, hát a sírba visztek ezzel a krumplival… A krumpli mindig annyi lett, amennyit mi ketten gondoltunk, most is annyi, de már csak a mama nyitja ránk az ajtót.

Izzadok, mint a ló. Hogy utálom ezt a töpörtyűzést, egy pillanatra nem lehet itt hagyni, megszakadok a keverésben, jaj te olyan okos vagy Artúrkám, hát idefekszel, hogy ne legyek egyedül, arany kutyája? Jóvanmá, hallottam, köröszbe-kacsul**** rakjam, akkor jó a tűz, ha valamit nagyon tudok, tüzelni, te apu, ki vágta ezt össze? - Manci ángyod mindig aszonta, az a jó töpörtyű amit egy falatra be lehet kapni.

Toncsival kórusban fejezzük be a mondatot, nevetünk, hiányzik ő is, nagyon, hogy áll a hajad, hehe, a tied se jobb, apád is ennyi idősen kezdett őszülni, te, én agyonütlek ezzel a lapáttal!

- Batya, merjek neked is abalevet, már lehet, meghűlt. Hogyne. Krumplileves, abaléből, kolbásszal… tudunk élni, mi? - Apu, lassabban varrjad, nem tudom lefényképezni. Jaj, csak a kezed lesz benne, nem csináltam senkiről képet, csak a mamáról. Hát éngöm meg nízhetnek az internetten, lány. Gyüvőre nem vágunk, az biztos. - Ez tíz éve biztos. Na fogd meg azt a hastokot, vigyük, mossuk le, mert sose leszünk kész.

*vötetkezés: fényképezés
**elejt ez a kutya: keresztülesek az Artúron
***hastok: daraboló asztal, bontó asztal
****köröszbe-kacsul: keresztbe-kasul

Vágnak idén?