Először csak ettem volna egy hájast, másodszorra kívántam, harmadszorra nagyon kívántam, negyedszerre felpaprikázott, és annyi minden történt, mire hetedszerre kivettem a sütőből az elnyílt zsoltárkönyveket. Igen, tudok hájast sütni, pedig se gyerekem, pláne unokám. Ennyit a mítoszról.

A hájas egyszerű, fölényesen mondják, most már én is fölényeskedek, nem nagy kunszt, kár, hogy sohasem fogom megtudni, miért morzsálódott szét az első hat tepsi, mi kergetett harcba egy süteménnyel, ami majdnem legyőzött. Illetve dehogynem tudom mi, megmondták:

  • rossz volt a liszt
  • rossz volt a háj
  • mögfázott a tésztád
  • túl melegre raktad a tésztád

és hasonló, atomórához igazítható bölcseletek, amikre csak hümmögni, meghunyászkodni és elkullogni lehet, mert megoldás nincs, csak egy homályos rébusz, rossz, de milyen a jó? Azt érezni kell. Majd meglátod.

Szimultán készült a hideg (élesztő nélkül, hidegen kell pihentetni) és a meleg (élesztővel, ezt melegen kell pihentetni) hájas, íme a receptek, elsősorban olvasók dobták össze őket, köszönet, azokból próbáltam leszűrni a Végső Választ:

hideg:

  • 250 g liszt
  • 250 g egyszer ledarált sertésháj
  • egy evőkanál ecet
  • fél tojás
  • 1 dl tej
  • só, cukor

A lisztet a tojással, cukorral, sóval, ecettel alaposan eldolgozom, 20 percet pihentetem a hűtőszekrényben. Kiveszem, fél centi vastagra nyújtom, egyenletesen szétkenem rajta a hájat. A hájas tésztára hajtom az alsó harmadot, majd erre a felsőt, 20 percig pihentetem a hűtőben. Előveszem, és a hajtogatási irányra merőlegesen kinyújtom, ismét hajtogatom, ezt pihentetéssel együtt megismétlem háromszor. A harmadik hajtogatás után megint pihentetem 20 percet. Kinyújtom fél centisre, amit 10×20 centis kockákra vágok, félbehajtom, a tetejüket megkenem felvert tojással és 200 fokos, előmelegített sütőbe tolom 10-20 percre, amikor aranybarna a teteje, jó. Megszórom porcukorral, és forrón mind megesszük

Meleg hájas (ez sokkal jobb, de a meló nem sokkal több, megéri)

  • 250 g liszt
  • 250 g egyszer ledarált háj
  • 5 g élesztő
  • 1 dl tej
  • só, cukor

A szétmorzsolt élesztőt meleg helyen felfuttatom a tejben. A lisztet eldolgozom az élesztővel, tojással, sóval, cukorral és 40-60 percig meleg helyen (20-30 fok) kelesztem. A megkelt tésztát kinyújtom, rákenem az összes hájat, az előbb említett harmadolással hajtogatom és mindent ugyanúgy csinálok, de 20-30 fokon pihentetem, és kiszaggatás után is pihentetem 20 percet.

A félbehajtáskor lehet, sőt, kell kemény szilvalekvárt rakni a közepébe, majd legközelebb az is lesz.

Sütéskor büdös disznóvágás-szag terjeng az egész lakásban, amerikai konyha, az, meg aki kitalálta, az cseréljen zsírszagú ágyneműt minden sütés után. Ez a disznószag viszont a sütéssel elpárolog a süteményből, és csak az édes, ropogós malac pörce marad utána.

A legjobb sütemény a világon, hízlaló, olcsó, ipari keretekbe szoríthatatlan, akolmeleg íz és állag, és ha nem teszed oda magad, elérhetetlen marad mindörökké, sajnos nagyon helyesen. Maradjon meg pár dolog, amiért vért kell adni.

A másik oldalon egy sokkal egyszerűbb és könnyebb édesség, körte tatin, magyarul vajba bugyolált körte.

Nincs kérdés, mától magázzon mindenki, hájast csak nénik tudnak.