Első lépés: témaválasztás. Legyen kutatott, de ne túl népszerű, hagyjon teret a szakdolgozó számára úgy, hogy a dolgozatnak legyen kiindulópontja.

A narancslekvár. A családi vagyon évek óta delikáteszekben végzi, holott nyilván itthon is előállítható lenne. Ehhez azonban gondos tervezés szükséges.

Második lépés: a vonatkozó szakirodalom feldolgozása, a témában létező irányzatok összegzése.

A jó narancslekvár angol, így a szakirodalom is: Hugh, Delia és még sokan mások. Első tanulságok: az arányok minden receptben megegyeznek, ez a kiindulási pont, ami azonban ellenkezik mindennel, amit a lekvárról gondolunk. 2 rész cukor, egy rész narancs. A két kiló cukor gondolata is maga a rosszullét, ezt az alapot azonban úgy látszik, muszáj megtartani.

A továbbiakban rengeteg különböző módszer létezik: egyesek előbb facsarnak, aztán darabolnak, mások előbb pucolnak, aztán facsarnak. Van, aki egészben főzi meg a gyümölcsöt, csak ezután kockáz. Az egyik recept meghagyja a fehér részeket, a másik kiszedeti, a harmadik kiszedeti ugyan, de külön muszlinba csomagoltatja és a fazékba lógatja.

Ez a technika fontosnak látszik, a narancs ezen részeiben van sok pektin, ami a zselés állagot adja, de ők a felelősek a fanyar-kesernyés narancsízért is, ami nélkül semmit nem ér az egész. A cukrot is különböző időpontokban adják a narancshoz: az egyik pihentet előtte, a másik nem. Minden fázisban különböző ideig főzik a lekvárt.

Harmadik lépés: kiválasztani a dolgozat számára irányadó megközelítést.

A szétszórt, és a rengeteg választási lehetőség nyomása alatt összeroppant egyszeri konyhadiák ezen a ponton egyszerűen csak nekiesik a narancsoknak. Nincs otthon ennyi cukor, soha nem is volt. Ennyit a gondos kutatómunkán alapuló narancslekvár projectről: most már csak az egyszeri áll szemben a narancsokkal, a többi adódik.

Muszlin sincs, de van teakosárka. Egy kiló, körömkefével lesikált narancs levét kifacsarja, a félbevágott héjakat apróra kockázza. A narancsok levével, két liter és 2 deci vízzel, egy citrom levével, valamint a teakosárba gyűjtött, facsaráskor fennmaradt fehér részekkel és az adódó magokkal lángra teszi. A következő pillanatban a teljes projectről megfeledkezik, eltelik két óra, lemegy egy tüntetés a tévében, a csecsemő falra köp 20 deka spenótot.

A narancshéj szép puhára főtt, de nem esett szét, cukor hiányában a lekvár egy éjszakát pihen. Másnap még mindig hitetlenkedve a lobogó lekvárba zúdít két kiló cukrot. Keveri, míg fel nem olvad, majd a legmagasabb lángon forralja. A fagyasztóban hűt egy kistányért, ezt a trükköt többen javasolják, majd azon teszteli a lekvár konzisztenciáját.

Negyed óra, első teszt: kiskanálnyi a tányérra, fagyasztóba: híg. Steril üvegek sincsenek, sőt talán elég üveg sincs, még jó, hogy a cucc még mindig híg. Negyedóránként újabb teszt, egy óra múlva kezd csak sűrűsödni. Addigra előkerül néhány befőttesüveg is, és már csak a kötelező körök jönnek, mint a forró lekvártól szerzett égési sérülések, a teljes konyha egyenletes cukorbevonata, üvegek takarókba bugyolálása és a lakás legforgamasabb pontjára helyezése, hogy további egy napon át lehessen benne botladozni, mikor is kiderül, hogy:

Konklúzió, a dolgozat tanulságainak megfogalmazása: a széthullott projectből sűrű, puha-darabos, édes-fanyar, igazi narancslekvár lett.

Főznek narancslekvárt?