A busa a halak margarinja. A csodás hasonlat nem tőlem, ekkerjoztól származik, de ennél frappánsabban nem tudom összefoglalni. Minden szempontból megegyezik a margarinnal. Olcsó, tájidegen, kulináris élvezet előállítására kevéssé alkalmas és imádja a magyar.

Persze, ismerjük már az érveket, füstölve, fokhagymás tejbe áztatva, provánszi fűszerkeverékkel, grillsóval, áztatva, pácolva szeretik. A füst, a fokhagymás tej, a provánszi fűszerkeverék, a grillsó ízét, nem a busáét. Mert annak nincs olyan. A busa még csak nem is azért került ide, hogy megegyük.

A busa nem őshonos halfaj Magyaroszágon. A hetvenes években telepítették be Kínából, mert a tóba vezetett szennyvíz következtében elszaporodtak az algák, amik kiváló táptalajt jelentettek a baktériumoknak, oxigénhiány, halál a halaknak. A busa (a fehér és a pettyes is) planktonevő, a nagy terv az volt, hogy majd átszűrik a vizet. Csak a kakával nem számoltak az elvtársak, így a takarítóbrigád nem vált be, sőt, az őshonos fajokat is kiszorítja. Húsa gyenge minőségű, vizenyős állagú, íztelen.

Csak hát ezek a szarevő szűrőberendezések a nyolcvanas évek végére marhanagyra nőttek (a busa akár 50 kg is lehet), kellett valamit kezdeni vele, mondjuk felzabálni, ha már itt van. Ekkor jött a nagy tudományos elmélet, fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet és beindult a busaetető propaganda. Tisztára, mint a margarin, ezt nyögjük még ma is. Minden hal fogyasztása egészséges, maradjunk ennyiben.

Jelenleg úgy 7-8 ezer tonna busa foglalja a helyet a Balatonban, amitől tervszerűen igyekeznek megszabadulni, a kifogott állatok egy részét, karácsony előtt, feldolgozva, rászorulóknak szétosztották, hogy az őshonos, és jobb minőségű halak szaporodhassanak, mert ez a túl nagyra nőtt böszmeség elijeszti őket.

Őshonos állatfaj: mindazok a vadon élő szervezetek, amelyek az utolsó két évezred óta a Kárpát-medence természetföldrajzi régiójában – nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként – élnek, illetve éltek

Ahol a busát árulják, szokott lenni más hal is, nem is akármilyen, ez itt az én személyes slágerlistám, a sorrend időről-időre változik. Ezek mind őshonosak, és bármilyen kényes és tapasztalt ínyű vendég elé le merem őket rakni.

Ponty - Talán ez a magyar alaphal, növényevő, fenékszűrő, zsíros hasú jószág, de halászlébe, töpörtyűnek, vagy rántva hetente kívánom.


Fogassüllő - A gyönyörű jószág tömött, elegáns húsát bőrén szoktam sütni.
Sebes pisztráng - Az édesvízi halakat elutasítók is meg szokták enni, ahogy a fogassüllőt is adtam már el fogalomnélküli tavihaltól undorodónak. Minél kisebb, annál könnyebb lesz a serpenyőben megsütni, igazi egyszemélyes adag. Elég csak jól megsütni, vagy kékre főzni, de füstölve, és olvasztott vajjal meglocsolva is tökéletes hús.
Harcsa - Szaftos, cuccos húsából a legjobb a paprikás, szalonnaalapon, zöldfűszerekkel, vasárnap pont ezt ebédeltünk.

Keszeg és a kárász is - Ügyesen beirdalva, ropogósra sütve minden kézzel evésfétisiszta álma. Marinálva talán még jobb.
Kecsege: A vicces, porcos őskövület húsa különösen finom. Sajnos a gazdag rokon, a viza kipusztult vizeinkből.
Csuka: A vagány, horgas fogazatú ragadozót veszem talán a legritkábban, pedig egyben sütve, vagy paprikásnak, dióval ez is igen jó.
halportrék: Ricardo Contreras

És ez még nem minden, mert a menyhal, a balin (amire állítólag selyembugyival kell horgászni) és még pár tucat őshonos halfajunk van, de ezekkel soha ritkán találkozunk kereskedelmi forgalomban. Hiába ennék még legalább egyszer az életben menyhalmájat, nincs a boltban. Busa van helyette.

A törpeharcsa betelepített, az angolna pedig bevándorló, ezek sem őshonos fajok.

Melyik és miért az a kedvenc haluk?