Nem szeretek vágott virágot kapni, és vásárolni sem szeretek. A plázákban ideges leszek a sok idiótától, ha mégsem, akkor végtelenül csórónak érzem magam, mert csakis és kizárólag az ötvenhatezres ruha tetszik. Ha találok olcsóbbat, akkor a vágásérett zsírdisznó vagyok, lassan mindenhol lehet rajtam puncit hajtogatni jelenet következik, mert nincs a méretemben. Piacozni, kertészetekben kóborolni citromsárga murvafürt után, pincében bort venni és hallgatni a gazda történeteit, apró könyvesboltokban időzni egy olyan eladóval, akinek nem kell lebetűzni Nick Hornby nevét, azt szeretem, de az nem vásárlás, hanem kikapcsolódás.

Hét közben a tej-kenyér-felvágott vásárlásokat a férjem intézi, de a havi nagybevásárlást nem úszom meg. Így fedeztem fel a rántani való tömlős sajtot. Rántott sajt hasábburgonyával (rizzsel), tartárral a nyolcvanas évek végén nem hiányozhatott egy étlapról se, nesze a rántott trappista, fene a beledet. Elvetemültebb éttermekben a vegetáriánus ételek címszó alatt találhattuk, kiegészítve a rántott karfiol és a rántott gomba megunhatatlan kettősével. Én is nagy híve voltam, egészen addig, míg nem ismertem meg Csét, aki korát megelőzve Hollandiából hozta a kocsikat, mások meg egymást taposták San Marinóban tizenéves Fiatokért. Mindig megkérdezte, mit hozzon nekem, mivel azt nem mondhattam, hogy Van Gogh-tól A kosár krumplival című remekművet, sajtot kértem. Ma már sejtem, hogy Csé bement a sarki kisboltba és hozott amit látott, de belefutott néhány jó dologba, mert azóta igyekszem sajtot enni. A rántott trappistáról tudok mindent: dupla panír, forró zsír, akkor nem folyik ki, tegyem be a hűtőbe panírozás után, akkor se folyik ki, ne bökdössem villával, mert akkor kifolyik. Ennyi a titok. Meg az, hogyan kellene úgy enni, hogy társaságban is vállalható legyen. Új szerzeményem szűk családi körben fogyasztottuk, a teszt végeredményét már most elárulom: jöhetnek a macskakaják is, állok elébe! (kép)

Rántani való sajt Natúr Nettó tömeg: 0,5 kg Vágható állományú zsíros, ömlesztett, hőstabil sajt Szárazanyagtartalom: legalább 48% (m/m) Zsírtartalom a sajt szárazanyagában: 45% (m/m) Összetevők: sajt, vaj, víz emulgeáló sók (E-331, E-339, E-450, E-451, E-452, E-407, E-415, E-466) Tárolási hőmérséklet: 5-10 C Fogyasztható: a cimkén jelzett időpontig (esetünkben 2009. dec. 20.) Gyártja: Dráva Tej Kft. Tejüzeme Barcs, Mészégető u. Ár: 649 Ft

  Először hidegen kóstoltuk: Kemény, nehezen vágható termék, a jellegtelen ízből a harmadik falatnál előbukkan némi savanykás utóérzet. A sajt ízét nem fedezem fel. Száraz érzés enni, az összhatás olyan, mintha tömlős sajtot ennék porítva. Hogy a „hőstabilitást” is teszteljem, egy szeletet bevágtam a mikróba. Fél perc után a sajt recseg-ropog, püffed. Megbököm villával, gumiszerű rugalmasság. Vágható, nem nyúlik, semmi rágógumi fíling. Megkóstolni nem akarom, de muszáj. Lisztes ízt érzek, a savanykásság eltűnt. Rántva: nem folyik ki, szerintem azért, mert nem tud folyni. Nem szívta meg magát olajjal, ezt meg elkönyvelem az én sikeremnek, sajt-Hajni: 1-1. A panírnak hálás lehetek, a sajt is, legalább a látvány olyan, mintha…. de nem, mégsem. Ugyanazt a lisztes ízt érzem, mint a mikrózásnál. Gyorsan dermed, újra gumiszerű állagot vesz fel. Az egész szám lisztes ízű, ez keveredik a panírral meg az olajjal, nem jó érzés. Újra előbukkan a savanyú íz, intenzíven, felkapaszkodik a szájpadlásomra és ott is marad. Pálinkááááát!
   Koccintunk, és azon gondolkodom, van-e létjogosultsága ennek a terméknek. Kilója drágább, mint az oldalas, még a trappistánál sem olcsóbb. A rántott sajt lényegét, a panírban elolvadó állagot nem tudja, hiába van célszerszámnak fejlesztve. Az íze rossz, az ára rossz, lesz olyan, aki másodszor is vesz belőle? Új Darwin-díjasunk van? Talán a fődíjas?

Ettek már jó rántott sajtot? Igazán finomat? Létezik az?