A tűzpiros Berkel a sonkaszeletelők veterán Ferrarija, és nem csak a színe miatt.

 

A Berkel egy több, mint száz éve gyártott sonkaszeletelő, és az idő alatt ezek a piros szobrok ikonná váltak. Mert ezek voltak az elsők.

A Berkelt ugyanaz a szenvedély szülte, mint a sonkákat. Wilhelmus Adrianus Van Berkel, egy fiatal, vékonyra szeletelt termékekre vágyakozó, mechanikus szerkezetekre gerjedő holland hentes fejlesztette ki az első Berkelt, ami egyben a legelső sonkaszeletelő is volt. A logika egyszerű, mint a kerék, de azt is fel kellett találni. A szerkezet, a fogakkal leszorított sonkát meghatározott távolságban egy kör alakú, forgó pengére tolja.

A Berkel ma már ennél sokkal modernebb külsejű szeletelőket is készít - a piros szín kivétel nélkül megjelenik mindegyiken- de a klasszikust is gyártják változatlan formában, óriási várólistával. 

A cég mára nemzetközi multivá nőtt, de a közhiedelemmel ellentétben holland volt közel egy évszázadig, nem olasz.

A képeken látható szépség nem új, hanem egy felújított, ötven év körüli szeletelő, a Ham&Wine Bar  sonkakóstolóján szerettünk bele. Az eszköz kézi meghajtású, de működtethető elektromosan is. Utóbbit nem igazán ajánlják, mert átmelegedve melegíti a sonkát is, ami megnehezíti a szeletelést, és ront az termék élvezeti értékén is. 
Uh, azok a fogak!

Tiszta Metropolis.

A másik oldalon gonzó rántott hús, avagy mi legyen, ha az erdő közepén rántott húst kívánunk?

Berkel, kéne?