A generációm gyerekként nem állhatott fel az asztaltól, amíg nem ette meg az ételt, nem játszhatott vele, nem beszélhetett közben és pontosan tudta, hogy hálátlan, mert nem örül semminek, miközben Etiópiában éheznek. Anyáink feddései, amin nosztalgiázva vihogunk, de igazából mérhetetlen idegesítő volt. Mit igen és mit ne, ha már mi is anyakorban vagyunk?

Amitől fennakadt szemmel vágtuk a pofákat vagy csak nem értettük:

Magyar ember evés közben nem beszél! - Miért nem? A csládi étkezések nem arra jók, hogy megbeszéljük a dolgokat? Anyáink szerint nem.

Ne piszkáld az ételt / ne játssz az étellel! – Miért nem játszhat egy gyerek az étellel? Ezt most komolyan kérdezem. A játék tanulási folyamat vagy nem? (Adams family, Wednesday, játssz az étellel, megvan?)

A szépen egyél, mert elveszem, vagy ha leeszed magad még jól meg is verlek kezdetű csodák jó eséllyel gerjesztették a gyerekben az ételhez (és evéshez) fűződő ellenszenvet

Te itt finnyáskodsz, miközben Etiópiában (egyes családoknál Kenya volt az érvelő ország) éheznek! – Tényleg rettenetes az éhezés a földön, ez nem is kérdés. A gyerek viszont egészen biztosan nem tudja, hogy hol van Etiópia és mire megtanulhatná, már rég nem fogja érdekelni, mert mindig csak baszogatják vele.

Addig nem állhatsz fel, amíg meg nem eszed az utolsó falatot is. (Amit kiszedtél, edd is meg) – Biztosan voltak és vannak hisztis, válogatós, kezelhetetlen ésatöbbi gyerekek, akik direkt bunkóskodásból álltak és állnak fel az asztaltól, de a kevéssé élelmes gyerekréteg szorongva üldögélhet a kihűlt főzelék felett, várva a jótékony feloldást. Ennek kicsit későbbi változata az: ezt a kis falatot csak nem teszem már el / dobom ki. Nemcsak gyerekek igyekeznek felszabadítani a háziasszonyt a nagyobb lábasból kissebbe kényszeres pakolástól, a vendégek is sűrűn belefuthatnak a csak ezt a kicsit még kezdetű mondatba. Kínos, de bevallom, hogy a Chuck Norrisos viccek közül az egyik kedvencem az, hogy Chuck Norris elhitette a nagymamájával, hogy nem éhes.

Aki először megeszi, az lesz a kisangyal. – Aranyos, zabáló kisangyalok, azok. Az egyik rokongyerek többször zokogott órákon keresztül, hogy nem tud annyira gyorsan enni, mint az idősebb testvérei.  

Nem képzeled, hogy tizenkét óra robot után odaállok a tűzhelyhez, mi? – Ez igazából nem elsősorban a gyereknek szólt, de valahogy mégis megkapta a kiégett és fáradt anyák felhorgadásait.

A gyerek kérdésére, hogy mi lesz az ebéd az eddmeg leves válasz nyilván az idegesítő kérdezősködés ellen született és unalomig ismételt frázis lett.

És persze kedvességek:

Nekem nősz nagyra – büszke nagyik és anyukák sajátja, hasonlít a:

Jó nézni, hogy ízlik a főztöm – höz. Itt mondjuk a legtöbb háziasszony dicséretet igyekszik kicsikarni, de legalább aranyosan teszi.

A sárgarépa evésére buzdító így tanulsz meg fütyülni elmés és kegyes hazugság, bár megvan a veszélye, hogy a gyerek mégsem tanul meg fütyülni és lebuktatja a szülőt.

Kit, hogyan etettek a szülők? Mit mondanak a gyereknek?