Elnézést kérek a címért, végre könnyíthetek magamon, valós időben szerettem a Rapülőket. Zavart kamasz voltam, na.

Egy hét hús és alkoholmegvonásos böjt után egy dolog biztosan kiderült. Nem vagyok alkoholista. 

Előzmények.

Persze az alkoholisták püffedt, lerobbant emberek mind (nem) én, a kis értelmiségi barátaimmal együtt, a csilivili munkáinkkal, és a rettenetesen drága italainkkal nem lehetünk azok, mégis ezen ökörködött mindenki. De a mindennapos egy pohár bor itt, egy doboz sör ott, egy kör pálinka amott simán elmúlt, mintha elvágták volna. A szalonspiccig ha havonta egyszer toltam a témát, ez a mindennapi, étkezéshez fogyasztott, jó minőségű alkohol megvonása mégis ijesztőnek tűnt, erre meg se kottyan. Fura és örömteli hír. Nem, nem pótolom mással, félelmetesen tiszta vagyok 0-24.

Mivel nem Koccintósokból hoztam össze az adagot, ezzel a megvonással mellesleg remekül lehet spórolni, a cigarettáról leszokás lehet ilyen érzés, azt még nem próbáltam, mert előtte rá kéne szokni, ugye.

A másik örömhír, a hústalan étkezés kreatívvá tesz. Részben ez is benne volt a döntésemben, kicsit bepunnyadt a konyhám, sült hús vagy hal zölddel, nyitni akartam, de ahhoz el kellett zárni a leggyorsabb, és testsúlytartás szempontjából legideálisabb alapanyagot. Itt elérkeztünk a kritikus ponthoz, mert a hús, zöldség, gyümölcs étrendnél nem tudok jobbat, ha valaki nem akar meghízni. és egészségesen akar élni. A cukor és a liszt minimalizálásával még tíz év alatt sem szenved kárt a szervezet, cserébe sok fölösleges kalóriától kímélem meg. Itt kezdődnek a bajok, és itt kellene belépnie a kreativitásnak, ami az első héten nem történt meg, de majd most.

Nagy nyitás helyett újrafelfedeztem a répa és káposztatempurát, a krumplifánkot, a coleslaw-t, kikísérleteztem a pácolt retket, sütöttem palacsintát. Egy hét alatt több lisztet és cukrot toltam be, mint máskor egy hónap alatt. Volt lisztmentes fénypont is, szombaton, steakezés helyett, több hónapos halogatás után végre az asztalra csaptunk, és a Nobuba mentünk, viszont utána alkoholmentes söröket ittam egész éjjel. 

A Nobuban fogyasztott kedvencünk, a sárgafarkú tarkó, erről, pontosabban a tarkóról írunk külön, a halak nem eléggé közismerten szinte legjobb része, ez mindig egy steak előtt van nálam.

A Noburól röviden annyit, hogy ne rendeljenek desszertet, viszont a fenti haltarkó, a helyszín és a személyzet szuper, a tányérok tartalma, a lényeg, nem volt elég tutajos, ha értik, hogy mondom.  

A lisztzabálás mellett még egy kellemetlen mellékhatásról kell beszámolnom, kívánom az édeset. Ez elég nagy baj, mert szinte egyáltalán nem eszem cukrot, szinte csak lekvárokat, és kivételesen finom desszerteket, azt is ritkán. Egyelőre random betolt lekvárokkal tompítom a helyzetet, de aggódom, mi lesz egy hónap édességzabálás után, mert így oké, hogy a hús és alkoholmegvonással megkönnyebbül a szervezetem egy kicsit, de a cukor és a liszt sokkal jobban leterheli, és nem akarok hízni. Vettem sok finom gyümölcsöt, hátha az segít, és mától bekeményítek, visszatolom régi pozíciójába a lisztet és a cukrot is, mert ez így nem böjt, hanem hízókúra lesz. Úgy csaptam bele az eddig hanyagolt kenyerekbe, panírokba, tésztákba, mintha a hússal elvesztett melegséget, telítettséget és a rendes étel érzetét kellene rögtön az első napon, pánikszerűen pótolni. 

A héten végre elkezdek nyitni, jön a rettenetes halkolbász kísérlet és haltarkózás, és ha a gombák is úgy akarják, a KUCSMAGOMBA! 

ezért pedig bocsbocsbocs

A hét két legbrutálisabb húzását csokorba kötöttem, íme, a túró és a krumplifánk tisztességes, klasszikus receptje. 

Hol a határ az alkoholista és a nem alkoholista között?