Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mit eszik a magyar, amikor nyaral?

Indulás előtt pár nappal a mama menetrendszerűen megkezdi a jajlánymitesztekottozást. Miután többször biztosítom, nem a Nyugat-szibériai alföldre utazunk és egyre ingerültebben utasítom vissza a két levágott csirkét meg a körtebefőttet, sóhajtok és feladom. A szalonnát, a házi szalámit és a sonkát visszük, hogyne.

181 Tovább

Buszkirándulás, mint régen

A Mátra kicsit elfeledett vidék, pont ezért vállalkoztunk szinte azonnal a buszos kirándulásra. Nevét (Mátrai Múzeumok éjszakája) csalogatóként találták ki, kis párhuzamot vonva a budapesti rendezvényekkel.

Rendhagyó módon ebéd után indult az ötvenfős busz a Stadionoktól. Leülés érkezési sorrendben. Mi (szerencsére) a busz hátuljában húsz helyet foglaló hangos és nagyon vicces csapatba tartoztunk. A bekiabálások elsőre kicsit bénák, de aztán a kialakuló buszos mikroklíma befogadja. A buszozással sok mindent el kell fogadni. A tíz perc után mögöttem csipszet zabáló 120 kilós srácot, az előttem ülők izzadtságszagát, de szembesülni kell az ötven kilométer utáni pisiszünettel is.

A Mátra nincs messze, szóval ki lehet bírni. A busz faluról falura megáll, hol egy bányamúzeum, hol a polgármester vár minket, a háttérben citerások, házi pálinka jut mindenhova. Rózsaszentmárton, Gyöngyöspata, Visonta, Domoszló, Kisnána, Markaz. Olyan kedves mindenki, már-már kellemetlen, mert ez olyan szokatlan. Tájházról tájházra megyünk, egy helyi bácsi, vagy néni elmondja a település történetét. Pogácsa megérkezéskor, házi szörp, borok, pálinka, aztán a buszra felszállunk és megint pálinka, a következő faluban friss málna, ismét pogácsa, és megint pálinka. De kié is? Nem tudja a polgármester, felajánlás -mondja.

Az egyik udvarban fekete ruhás komoly férfiak fehér-piros csíkos zászlókkal malacot sütnek, a Suzukiból népzene szól, mellette kenyérlángos becsületkasszával. Minden nagyi sütije itt van, tobzódunk, már elfogy az erőm, van, amit meg sem kóstolok, a látvány alapján osztályozok. Mindenki mosolyog, a becsületkasszába dobott ötszázasból bőszen vissza akarnak adni. De jó lenne minden nap így élni. Gancával, Haluskával, Laskával, Japlonkával. Mellettünk gyerektánc, az utcán lovas kocsi, indul a buszunk tovább. Meglátogatjuk hazánk egyik ékkövét, a visontai hőerőművet. A dolgozók véleménye alapján Magyarország legjobb munkahelye. A PR-os körbevezet, egy kultúrszobából átváltozott prezentációs teremben helikopterről forgatott videókat nézünk. Ingyen kóla, a márkásabból.

– Lenyomjam a HALO3 videóját? Mert azt is itt vették fel.- kérdi nevetve. A gyorsabbak még logózott ledes lámpát is kapnak. Majdnem meggyőznek, ez egy igazi kincs, talán csak a széndioxid szó hallatán rezdül meg a léc egy kicsit. A kisnánai vár igazi magyar valóság, éjjel csak a felújítás lámpái vakítanak. A pityókás helyi férfi török idők lakomáiról mesél, mögöttem valaki szúnyogsprayt hiányol. A program végén érünk Markazra, ahol a helyi kézműves házban várnak minket. Éppen csak bekanyarodunk a kertbe, máris oboás bácsi pattan fel népi viseletben és fújja keservesen. A háttérben buszsofőrünk hangosan bazmegol a mobiljába. Az itt élő nyugdíjas operaénekes már kaszát ragad, mire a sofőr végre leteszi. Nagyon kedves mindenki, borkóstolás, náplonka (kicsit olajos) és az éjfél körül annyira nem hiányzó pincepörkölt. Cigányok húzzák kegyetlenül az udvar közepén, a cimbalom nincs vízszintben, de itt is mindenki mosolyog.

Elfáradtunk, gyorsan letörlöm a számról a pörkölt maradékát, kifelé menet még leragadunk egy tojást patkoló bácsinál. Veszünk egyet a húsvéti tojásfára, aztán elbotorkálunk a buszig. Mindenki fáradt, hazafelé már nem zörög a csipszes zacskó, nem érdekelnek a szagok, egy számít, úgy elaludni, hogy ne zsibbadjon el a nyakam.

És a végére a náplonka receptje, próbálja ki mindenki, ha egy kicsit palóc akar lenni. Hozzávalók:

  • száraz zsemle
  • fokhagyma
  • tojás
  • zöldségzöldje
  • bors, pirospaprika
  • zsír

A zsemléket vízbe kell áztatni, majd kinyomkodni. A fokhagymát apróra vágjuk és beleszórjuk. Minden mást belerakunk, a zöldségzöldjét szintén apróra vágva. Összedolgozzuk, pogácsákat gömbölyítünk belőle. Lábasba zsírt teszünk és kisütjük. Arányokat érzésre, vagy ahogy szeretik.

Mikor voltak legutóbb buszkiránduláson?

25 Tovább

Meggylekvárt főztünk, húsból

Akkor legyen az, hogy én most olyan idegállapotban vagyok, hogy iszunk. Pohár, nincs pohár. Hát a fszmt belé, addide azt a vizespalackot, meg a kést, nesze, majd én iszom belőle, gimiben, sítáborban, feleennyi idősen ittam utoljára PET-pohárból, egészség!

 

Errrghhhh, nem egy ekkerjoz, itt leszünk estig a napon, el kéne menni valami boltba 10 liter vízért és valami piáért, mert fél napos hidratálás a tűz mellett, fesztiváláron nem pálya, inkább visszaülök a vonatra.

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja- ez zakatol a fejemben, amikor meglátom az Agárdi Cigánymeggyfesztiválon a sörpadot és az asztalt a tűző napon. Délután kettő, kilenckor indultunk Pestről, és egy bravúros váltószámban érkeztünk meg Agárdra. Érden sétáltunk a kocsival, akkor hívott Toma, ő már ott van, Pécsről gyorsabban megcsinálta. Az M7-est már elhagytuk, a régi hetes látótávolságban, parkolónak használják, milyen furcsa. Balázs megoldja, visszafordul, közben nézem a menetrendet, éppen elkapunk egy vonatot. A légkondi vehet el olyan sokat a mozdony teljesítményéből, a 32 kilométert 40 perc alatt futja. Itt kapunk először röhögőgörcsöt, gumimatracok, polifoamok és felcsavart törülközők között ülünk, ölünkben lábos, kiszúróforma, a nejlonszatyorból konyharuhába csavart séfkés lóg ki. Gárdonyban fusizó nagydumás visz el minket a fesztiválra, egy ezresért ő meg se mozdul, az árat próbálja fejenként belőni. Megértem, egy ezresért mi se mozdulunk meg, mondjuk nem is hiéná taxizunk.

Végül kerül napernyő, egy üveg meggypálinka. Nincs bográcsunk. Nincs tüzünk. Nincsenek poharak. Nincs víz. Nincs kedv. Éhség van. Igyunk. Közben előkotrom a próbafőzés végtermékét, a konyhán kapok egy kosár kenyeret - később annyi mindent kaptunk a konyhán, még pisilni is beengedtek, csókoltatjuk őket- és egy kevés mangalicazsírral oldjuk a feszültséget.

Heló, kölcsönkérhetem a bográcsot? Ööö, a tüzet is? -a székesfehérvári tűzoltók csapata mentett meg minket, a bográcsukba gyorsan beledobáltam a nyulakat, ráborítottam a meggyet, fűszereket, a zsír régen kiolvadt, nem volt nehéz ráönteni, csokor kakukkfű és rozmaring mellé és felraktuk. Jó lesz ez, már csak várni kell.

Tíz perc se kellett, csikósruhás srác érdeklődik, mikor leszünk kész, mert hát zsűrizés. Hkrrrrrrrr. Hosszan nem tudunk válaszolni, úgy négy óra múlva, úgyhogy legyen az, hogy mi versenyen kívül terrorizáljuk a zsűrit, fordulok a műanyag pohár vodka fölé, vállaink rázkódnak a röhögéstől, napszúrásunk lehet. Alibiből odamegyek a bográcshoz, kifordítok egy darab hideg és nyers húst, taps.

A pálinkásüveg félig, majd hirtelen másfélig, mert a szomszéd asztal ránkhagyja az övét, legyen csak belőle pálinkazselé, de kéne bele meggy. Az üveg mellé kapok egy telefont a fülemre, ott megmondják nekem, melyik a legjobb kolbász. Már homályos az én képem is, de még felismerem a helyzetet, hívtak már fel engem is fesztiválról. A meggy már a bográcsban, pár szemet megtisztogatunk a zsírtól és egy hűtőbe kérdedzkedünk vele. Mire megfő a lekvár, megköt ez is, de minek? Fintorgunk tőle, borzasztó, de csak Bíró Lajos meri kimondani rá a végső ítéletet, előtte még sokkoljuk vele Csapody Balázst(Kistücsök) és Giannit (Pomo D'Oro) is.

A németeknek szurkolunk, nekünk nem szurkol senki. A zsírban szétfőtt a meggy és a hús, dühödten szedjük ízekre, rossz nézni, Tomát szekírozzuk, nem sótlan? Nem. Fél óra alatt lehül valamennyire, elindulunk megkeresni a zsűritagokat, biztosan nem ettek ma még elég tákolmányt. Ez már nem a konstruktív véleményalkotás pillanata, a pálinkazselé viccnek még jó, a lekvár vagy rillette, vagy miben kiolvadt a zsír, viháncolunk, azt mondják szeretnek minket, mi is őket.

Még Érden volt egy pillanat, hogy rácsörgök Tomára, ha már itt van, jöjjön fel Pestre, mi is visszafordulunk és főzünk a teraszon, de mi lesz, ha csak egy, csak egyetlenegy olvasó keres minket a fesztiválon. Jöttek is, ketten, cukik voltak.

A németek nyernek, sőt, aláznak, húzzunk le a partra. A Velencei tó csodaszép, tele van vízzel, Rita még a fesztiválon vett túró-meggyes rétest, fekszünk a fűben, megy le a nap, meleg a víz, de szép.

Meggylekvár hússal:

  • 3 kg csontos állat (nyúl, gyöngytyúk, kakas, tyúk, kacsa, liba, vadmadarak)
  • 1 kg kimagozott meggy
  • egy csokor kakukkfű
  • 2 szál rozmaring
  • 10 szem szegfűszeg
  • 5 cm fahéjrúd
  • só, frissen őrölt bors
  • 2 kg zsír

A hozzávalókat egy nagy lábosba rakom, és lassú tűzön, legfeljebb rázogatva omlósra főzöm a húst (4-5 óra). Eltávolítom a fűszereket, kicsontozom a húst, ízeire szedem és lehűtöm. Majd még finomítok a recepten, de vannak benne lehetőségek, ahogy a pálinkazselében is.

Mikor ittak utoljára levágott PET-palackból?

27 Tovább

Kemény, de inkább finom lenne

Holland. A koktélparadicsom is holland. A cseresznyeparadicsom is holland. Télen-nyáron holland. Szombat este Bandi zöldséges zárva, hiperben próbálok paradicsomot szerezni. Megszívtam. Drágán.

A hollandkertészekről soha nem fognak salátát elnevezni, mert lehet, hogy termesztenek üvegházaikban (föld és napfény nélkül) ízanyagokkal rendelkező paradicsomot, de azt nem ide hozzák. Cserébe pultállóak a piros biliárdgolyók, felőlem állhatják a pultot ezer évig. Pultálló, nem lehetne inkább íze? A holland sorozaton kívül egy magyar és egy spanyol termék, tanácstalanul állok gombos pólóban az agyonhűtött zöldségesrészlegen, itt nem köthetek jó üzletet, hiába a nagy választék, hiába a magas árak, Zöldség-Gyümölcs helyett bátran kiírhatnák: Szopóbódé.

Akkor talán megkóstolom. Egy kivételével mind hatosával, fürtösével, átlátszó dobozban, lezárt fólia alatt állja a pultot, egyedül a magyar van szabadon, de ebben az őszi júniusban nem adok esélyt a nyilvánvalóan üvegházi terméknek. A kóstolás egy El Caminót venne igénybe a pénztárakig és vissza, mert hiába fizetném majd ki a feltört üveggolyókat, egy alapos ugatást, ha nem jegyzőkönyvet kockáztatok.

Piacon soha nem vásárolnék annál a zöldségesnél, aki nem engedi, hogy megkóstoljam az apróárut. Van ilyen balfék, hogyne lenne, véletlenül se megyek hozzájuk, és teljesen hülyének nézem őket. A hiperben, ábécében ez van, ez a normális, meg az ehetetlen paradicsom. Piacon, még a nénikék előtt is sok a holland és magyar műzöldség, de ott van valós választási lehetőségem, legfeljebb helyben megveszek egy darabot, és ha nem ízlik, haladok tovább, legrosszabb esetben átírom a menüt.

A piacnak egy baja van, 06-18-ig, pontosabban 17-ig, illetve 16:30-ig lehet válogatni, mert akkor már pakolászik a jónép, ott van hat óta, ennyit nem lehet talpon kibírni. Így hacsak nem kel fel ötkor, a szabadúszókon, nem dolgozó kismamákon és nyugdíjasokon kívül nehéz az a piacolás.

Nagy kegyesen ott a szombat délelőtt is, de az egész nap miért is lenne, és ugyan mi történne 07-19-ig tartó nyitvatartás esetén? Fellázadnának a nyugdíjasok? Hétköznap hajnalban, a Nagycsarnokban nem láttam még nagy forgalmat, csak kósza kerekes cekkerek fitymálják a magas árakat. A látványos tömeg formájában megmutatkozó szombat délutáni igényt mégse lehet felváltani a teljesen fölöslegesen megtartott hétfőre, amikor se áru, se vevő, kong a csarnok, csak a japánok fényképezik a vákuumot, mi pedig szép csendben leszokunk az ízekről.

Végül a spanyol paradicsomot vettem meg, így lett fokhagymás pirítós a bruschettából.

Kezdődik a szezon, hogyan és főleg honnan vásárolnak finom paradicsomot?

123 Tovább

Melyik főzeléknek mi a feltétje?

Mi történhet, a friss házassal, aki még nem egyeztette a főzelék szótárát? Mert ilyenje mindenkinek van. A főzelék és feltét kizárólagos kombinációi nem tűrnek ellentmondást.

Vajbabot vettem a piacon, könnyű, nyár eleji főzelék lesz belőle, de mi legyen a feltét? Mert feltét nélkül legfeljebb két órán át bírom egy főzelékkel. Nekem automatikusan tükörtojás lenne, de már kapom hátulról az osztást, - Tükörtojás!? Az a zöldborsóhoz van. A zöldbabot fasírttal kell enni!

Ok, vegyünk egy kis darált húst és legyen hát fasírt. Bár az a kelkáposztához jó. Vagy én eszem tükörtojással, te pedig fasírttal. 

Először a napköziben, aztán kulcsos gyerekként anyám üzeneteiből : Süss magadnak tojást hozzá!, majd a menzán bifláztam be az örök főzelék-feltét párosokat. Az idő múlásával már nehéz lenne ezekből kitörni. Ha eszembe jut a zöldbabfőzelék, a feltétre már nem is gondolok. Egyetlen idegsejt sem dolgozik azon, hogy fantáziát vigyen mellé. Belém égett, tükörtojás és semmi más. Egy automatikus mozdulattal azért ellenőrzöm vásárlás előtt, hogy van-e otthon elég tojás. A főzelék-feltét kombinációt meg kell tanulnia mindenkinek, mint az igék három alakját. Csak abban bízhat, az lesz a támasz élete végéig. Nem kell többet szakácskönyvet bújnia, már nem ismeri a főzelék nevét csak úgy magában. Kizárólag feltéttel.

Az auflág, értsd feltét és a csuszpájz, értsd főzelék elválaszthatatlanok.

Vannak persze a kisétkűek, akik örömmel még hidegen is elkanalazzák magában a tökfőzeléket, de én nem tartozom közéjük. A főzelék alacsony energiatartalma könnyedén kiegészül egy fél adag pörkölttel, vagy egy dundi fasírttal. A harmincas években járt a minőségi csúcson, kisvendéglők állandó kínálata volt feltéttel és friss fehér kenyérrel, a szocializmus persze bekebelezte, menzai rabszolga lett belőle. Hűen szolgálta a konyhás nénik tíz ételben gondoló világát.

A pörkölt a kelkáposztára, a főtt tojás a sóletbe, a tükörtojás a zöldborsóra, állandó főzelék-feltét párok kerültek a kis papírcsíkokra a menzák árlistáin. Aztán véget ért a szocializmus, a főzelék új szárnyra kapott, egészséges irányt vett. Biozöldség, liszt helyett keményítő, szója fasírttal, ízléses tányéron 1500.-ért.

Nálam négy alapfeltét létezik:

  • sült virsli (lencsefőzelékre)
  • tojás (sütve: zöldborsófőzelékre, vagy főve: sóletbe)
  • pörkölt (szárazbabfőzelékhez)
  • fasírt (kelkáposztafőzelékre)

Aztán persze előkerültek a krinolinpörköltek, a rántott párizsik, a rántott palacsinták, miegymás. A verhetetlen összeállítás a spenót-hagymás krumpli-tükörtojás, ez fix pont a főzelékvilágomban, a sárgája szigorúan a végére hagyva. Ha szeretnénk tudatosan, a kényelmet félredobva egy kis színt vinni az önmagában is nagyon finom főzelékek mellé, akkor és csakis akkor tegyük félre főzelék szótárunkat és kereshetünk új ötleteket. Rétegezzünk bacont, felvert tojást és reszelt sajtot egy muffin formába, 10 perc alatt 200 fokon ötletes feltét válik belőle. De sólet mellé ezt se együk.

Van kedvenc főzelék-feltét párosuk?

248 Tovább

Szerelmem, az eperfa

Mit lehet írni az erjedt szagú, édes faeperről azon kívül, hogy összefogta lilára a kezem, a lábam szárát, mert fröcsögött a talpam alatt a lehullott gyümölcs, ahogy futottam át a Manci ángyihoz?

A hatalmas eperfa körül dongott-duruzsolt ezernyi légy, mama szidott, miért a földről eszek, hát köpi a légy, meg aztán miért nem kerülök, ha az ángyihoz megyek, most nézzem meg, hogy néz ki a papucsom, összefogta azt is az eper, mit szól anyád, ez nem gyün ki hipóval se.

A mi eperfáink fehérek, azok közül, amik a ház előtt álltak, ma már csak egy van meg, a negyedik körül zajlott igazán az élet, nemcsak azért, mert az udvar közepén áll, azért is, mert tavasztól őszig hallgathattam, hogy csak a gond van vele. Rögtön tavasszal össze lehetett veszni azon, hogy a papa miért nem várja meg, míg a gyerök (apám) kigyün, maj' az megnyírja. Az eperfát minden évben meg kellett nyírni, nehogy hozzáérjenek az ágak az eperfától légvonalban másfél kilométerre levő villanyvezetékhez. Míg a papa akrobatikus elemekkel tarkított mozdulatokkal fűrészelt, a mama pörölt a kiskonyhában és főzött, én mindenhol láb alatt voltam, az udvaron azért, mert rám esnek az ágak, a kiskonyhában azért mert ha a mama pöröl, az az egész világegyetemnek szól.

Egy hét múlva újra össze lehetett veszni azon, hogy a papa még mindig nem rakta el a ketteslétrát. A békeidő beköszöntével az eperfa lombjának árnyékában vágta a mama a csirkéket, ott volt a lavór, meg a kanna helye is. Az eperfába vert szögön lógott a cirokseprű, meg a Sokol rádió, egy másik szögre zsineg volt csomózva, feszesre húzva a tetőhöz rögzítve, itt száradtak a ruhák, a rózsaszínű bip öblítő illatára még most is emlékszem. Június közepén elkezdett érni és potyogni a gyümölcs, én örültem neki, mert nem értem el az ágakat, a mama egyáltalán nem örült neki, söpörtük az epret egész nap, este aztán a disznók is örültek, ők ették meg. Eh, nem ér ez semmit, ott a cserösnye meg az eper, mér' nem azt eszed.

Volt olyan év, mikor ezernyi szőrös hernyó lepte el a fát, nem volt mit tenni, le kellett vágni és elégetni az ágakat, csípett a füst, eper nélkül maradtam. Ősszel a levelek hullottak, a szél felkapta, beterelte őket az udvar sarkába, megint söpörtünk egész nap, mama mérgelődött, miért nem jön egy gyenge fagy, akkor lehullana egyszerre, mingyá búcsú aztán ilyen széjjelség van. Beköszöntött a tél, disznóöléskor az eperfa mellé állítottuk a hastokot, az erős ágakra lógattuk a hájat, a hólapát az eperfának volt támasztva. A szánkóm is.

Elteltek az évek, most már a férjem fűrészeli tavasszal az ágakat, gyerök, leeső nekem, a fekete eperfa kiszáradt, nem láttam évek óta fekete eperfát, de ha rábukkanok egyre valamikor, majd hallgatom a legyek duruzsolását, aztán leveszem a papucsom, és szaladok, mint rég, hadd fröcsögjön a lábamra a lilásfekete lé, hadd fogja össze a talpam. Már elérem az ágakat, de majd leguggolok és szedek a földről is, nem baj, ha köpik a legyek, aztán arra gondolok, milyen jó, hogy még hallhatom június közepén, hogy nem ér ez semmit, ott a cserösnye meg az eper, mé' nem azt eszed.

Dobtak már ki ruhát faeper miatt?

90 Tovább

A gasztrokutya

Artúr nem mindig volt magányos, anyjával, Alízzal őrizték együtt a tanyát és a mamát. Alíznak, a jámbor természetű staffordshire fajkutyának egyetlen hobbija volt, a szökés. Ez lett a veszte is, három éve, húsvétkor csak Artúr jött haza egy többnapos túráról, Alízt hiába kerestük.

Hogy ne legyen egyedül, nyáron megérkezett Brezsnyev. Az örökmozgó keverék kutya mindenkit kordában tartott, beleértve Artúrt is, aki szemmel láthatóan megöregedett és az idegkimerültség jeleit mutatta a kölyökkutya miatt. Brezsnyev tavaly februárban elpusztult egy makacs gyomor- és bélfertőzésben, rövid gyász után Zoli megrendelte az újabb kistesót, de mama megmakacsolta magát és kijelentette, nem vihetünk új Brezsnyevet a tanyára, öreg ő már ahhoz, hogy megint egy kiskutyával bajlódjon, a Vén Disznó (Artúr) majd ellesz magában.

Mama nem tudta, amit mi igen, a kiskutya már megszületett, ki is választottuk. Teltek a hetek, egyre sűrűbben kérdezgették, mikor megyünk érte, én egyre sűrűbben fogtam könyörgőre, de a mama hajthatatlan volt. Mi, ide?! Szó se lehet róla, volt már kutyám, tudom, mivel jár, igen, én is láttam milyen aranyos, nem. A következő pénteken Zoli a szokottnál később, egy dobozzal a kezében jött haza. Jaj gyere, nézd már meg, pöttyös, és emberszeme van. És nézd, Juve színek! (Hajnalka tolja szurkerpajtásával az azzurri blogot, mint az köztudott, khm) Ebben a pillanatban tudtam, én akár pakolhatok is, a Juve színű marad.

Elsőszülött kutyagyermekünk a keresztségben az özv. Zimonyi Ákos nevet kapta, szürke hétköznapokon a nem túl férfias Pötyi névre hallgat. Lélekben megerősödve készültem a küzdelmes kölyökkorra, de legnagyobb meglepetésünkre Pötyit nem érdekelték a cipők, papucsok, bútorlábak és szőnyegek.

Ő egy vérbeli gasztrokutya. Az első hetekben krumplival volt tele a lakás, egyesével hordta be őket az erkélyről, hogy félig megcsócsálva rohadjanak a padlón, aztán jött az alma korszak. Az apró szemű borízű almával kihúztuk őszig. A hosszú őszi délutánokon, mikor más normális kutya a gazdi kedvenc tűsarkúját rendezi le, Pötyi kamratúrákra indult. A reggel sietve a konyhapultra dobott bulgurt napokig porszívóztam, leverte és kiásta a bazsalikomot, napokig fogalmam nem volt, miért nyüszög a sütőt bámulva, ott érleltem az avokádót. A disznóvágás után arra ébredtünk, hogy a friss töpörtyűnek hűlt helye, máig azt találgatjuk, hogy tudta levenni a tűzhelyről és honnan tudta, hogy az akkor először használt légmentesen zárható dobozban mi van. Míg kezet mostam a fürdőben, leverte az üveget és felnyalt fél kiló akácmézet. Sírtam, mikor a netről rendelt himalájai só rózsaszínű halmai között találtam rá, elégedetten nyalogatta. De hát kartondobozban volt, reggel hozta a postás, hajtogattam.

Akkor bizonyosodtam meg róla, hogy semmi nincs biztonságban tőle, amiről azt hinnénk, egy kutya számára nem ehető, de Pötyiszemmel nézve mégis az, mikor kora tavasszal hazaérve, Zolit a teljes fásultság állapotában találtam. Csak annyit mondott: azért hagytam így mindent, hogy lásd. A látvány valóban feledhetetlennek bizonyult: unokahúgoméknak vásárolt hatalmas szatyor rágcsálnivaló és azok miszlikekre tépett zacskói, vastagon beborítva mindent, ameddig a szem ellát. Mogyoró, szotyi, tökmag, kesudió, középen Pötyi, akinek a fokhagymás kenyérkarikától olyan lehelete volt, hogy ma is beleszédülök, ha eszembe jut, nem beszélve arról, hogy hetekig a leglehetetlenebb helyeken bukkantam napraforgómagra.

Ha lenne Jimmy Choo cipőm, simán elöl hagyhatnám, a konyhába viszont új polcot kellett csináltatnom. Fejmagasságban. Az erkélyen egy kosárban mindig van pár krumpli, ami az övé. Most hozta be a harmadikat.

Van kutyájuk?

80 Tovább

Gyomorsüllyedés

Épp elmúlt dél, a vitorlák hófehér pengeként hasítják a levegőeget. Az ózonlyukat és a bikinivonalat még nem találták fel – az elvtársnők bergamottal kenik egymás ruganyos testét, és képes újságot olvasnak, a címoldalon Zenthe Ferenccel. A part mentén pufók dolgozók feszítik a tésztát a Népbüfé előtt álló, lármás sornak: lángos, fánk, palacsinta túrós és ízes kiszerelésben. Bocskorszíjat, Irén? Nem, Sándor, vigyázok a vonalaimra. A sörsátornál Rátonyi Róbert és Rátonyi Hajnalka énekel negédes duettet a cukros takonyról, már amennyire a Sztremlenyija típusú megafonok hangátviteli képességének bizalmat szavazunk. Balfelől hekk. Snájdig pártmunkások izzadnak a teniszpályán, szalmakalapos élmunkásnők kötnek garbót az árnyékban – már most biztosak lehetünk benne, hogy este fessek lesznek! Egy kosár eperfagyi mindössze egy forint, a fürdőruhák pedig jaj, de merészek. Hozzám jön, Ica? Kedves fiú, László, de nem megyek magához.

A barométer azonban esőre áll. Antracit egyenzakósok tűnnek fel a II. felől – megannyi köpcös John Wayne, veláris labiálisaik alapján a Dél-Dunántúl képviseletében. Csöndesen terjednek a gyepen, a dolgozók sugárzó mosolya azonban mit sem változik, pusztán egy pöttyös labda áll meg a levegőben. A lemezlovas választása most Hollós Ilona repertoárjára esik (Ugye, te is akarod?), és a tuják közül kisvártatva felbukkan a lúdtalpas bálvány. Csíkos fecske, könnyű ing, semmi flanc: egymás között vagyunk. Nyugágy kerül, flanel terül. Lejött hát, és most itt van hát. A gyerekek ocsúdnak először. Nemsokára a sirályok is összehangolják szárnycsapásaikat, az arcizmok lassanként rebbenni kezdenek, és az üdülők hamarosan már csak periférikus látásukkal kísérik figyelemmel, amint a Kopasz gyomra lassan elsüllyed a magyar tengerben, miközben pontosan annyi súlyt veszt, amennyi az általa kiszorított vízé. Nemsokára már csak a tarkója látszik. Béreljen kerékpárt, Béla, tekerjünk egyet.

A nagyszálló étkezőjében pontosan 13:00-ra elvágólag áll a geridon, a cséving, a hangedli; öt felszolgáló várja glédában a magas vendéget. A menü lebbencsleves, Holsten-szelet hasábburgonyával és fejessalátával, citromtorta, majd kávé. Szikvizes szifon sziszeg – a főpincér rosszalló tekintettel fordul felé. Erzsike kötényt igazít. Ropogós. Ajtó nyílik: fiatal elvtárs érkezik, és ahogy szokta, kóstol. Életben marad. Könnyed biccentéssel távozik. Odakint feltámad a szél, valahol a távolban megdördül az ég, és egy perc múlva megérkezik a Kopasz, Fenya, egy szovjet elvtárs és két zakós. Helyet foglalnak, badacsonyi bort kérnek, és lassan a társalgás is megindul. Egész jól beszél oroszul, gondolja Pista, és így közelről igazán nem tűnik olyan véreskezű rohadéknak, mint amekkora. Koccintanak, még nevetnek is valamin. Odakint épp szemerkélni kezd az eső, mire végeznek a levessel. Erzsike gyakorlott mozdulattal szed le, Pista pedig gyakorlott mozdulattal teszi le a karajt és a salátát a Kopasz elé. Hátralép, és igen, valahol büszkeség fogja el. Nyugdíjas állás, bizalmi funkció, a keze sem remeg már, este pedig ismerkedési est. Áffílgöd. Na, körülbelül ekkor veszi észre a Kopasz a hernyót a salátájában. És megáll az idő. (Fiatalabb Olvasóink számára: az ilyesmi annak idején nem csak a vendég egészségére volt káros.) A Kopasz apró disznószemeivel rábámul a tányérján kunkorodó állatra, Pista pedig abban a másodpercben egyszerre mond búcsút nyugdíjnak, bizalomnak, végtagoknak, ismerkedésnek, és rövid epigrammát fogalmaz a kopjafájára. Erzsikében megakad a szusz, a főpincér behunyja szemét. Ez szabotázs, itt fejek fognak hullani. A Kopasz pislog egyet. Nocsak, mondja; villájával a tányér szélére teszi, és eszik tovább. Gyááá. Pista abban a percben három kilót fogyott, aznap este viszont megismerkedett a feleségével. ...Hát, ezt mesélte a nagyapám, aki a balatonaligai pártüdülőben volt pincér az ötvenes években – a hernyós sztori történelmi tény. Aztán kavart egy szódabikarbónát. A sírba visz ez a rohadt gyomorsüllyedés, mondta.

Ittak valaha Bambit?

60 Tovább

Itt van a Starbucks, de hol kávézzak?

Itt van, megnyitott, ennek is meg kellett történnie. De ez nem a kávéról szól, ezt mindenki felejtse el.

Sok az iroda a Westend környékén, biztosan akad valamelyikbe kedves olvasóink közül is, ők fognak először, akaratlanul szembesülni a termékkel: a Starbucks-logós papírpohárral. Ahogy holnaptól ezeknek az irodai konyháknak a polcain, úgy a metrókon és a négyeshatoson is megjelennek a sellőfejes papírpoharak. A poharak. Bennük nescaféval, kakaóval, ki tudja mivel, mert a Starbucks drága, ahogy drága a Clinique is, mégis mennyi morcsos és törődött papírszatyrát látom kipirszingelt gimisek kezében a buszmegállóban. Benne pulcsi. Remélem jól bírják majd a strapát ezek a poharak. Van belőlünk ilyen is, Csikós kolléga tisztán megfogalmazta a jelenséget: 712i kéne a magyarnak. Itt is van, egy 760Li áráért.

Erre is érdemesek vagyunk, csodálatos nap ez, itt egy írás teljesen más megközelítésből, bár én a sok félcsóró erőn felüli villogási kényszere, mint remek vásárlóerő, és a Kecskeméten épülő Mercedes-gyár között kevés összefüggést látok, de még az is lehet.

Amíg ez eldől, nézzünk pár nagyon jó kávézót Budapesten, ahol különleges minőségű kávéval, és szakszerűen ápolt kávégéppel várják a vendégeket. Ezekben pár alkalom után nem kérdezik meg, hogy iszod, mert tudják, cserébe csak kávét árulnak szexi cimkés papírpohár nélkül. Mindenki döntsön ízlése és igénye szerint, a nagy kávéláncok már szinte mind megérkeztek, van választék.

Szóda VII. Wesselényi u. 18.

Coffe Cat VI. Ó u. 44.

Mozaik kávézó és teaház VI. Király u. 18.

Olasz Intézet kávézója - extra: a város legjobb baristája, Carlo! VIII. Bródy Sándor u. 5-7.

Caffé Gian Mario  - VI. Bajcsy-Zsilinszky út 35.

Cafe Sempre - IX. Lechner Ödön fasor 1 .

kommentekbe írja be bátran mindenki a kedvenc kávézóját, indoklás nem árt.

291 Tovább

Hogy főztük eddig?

Tegnap kiderült, főzhetjük. Hogy hogyan, azt még nem tudjuk. Illetve a pálinkafőzést nagyon is tudja a magyar, az új kereteket nem ismerjük, de azt mi se gondoljuk, hogy majd úgy lehet otthon pálinkát főzni, mint teát.

Vigyorgok, mert én nem szabadságharcnak nevezem az otthoni pálinkafőzést, hanem nemzeti sportnak. A magyar ember, aki a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitást genetikusan örökíti át nemzedékről nemzedékre, érdekérvényesítésre pedig a névtelen levelek írását látja a lehető legjobb megoldásnak, egyetlen dologban bizonyult összetartó közösségnek, az otthoni pálinkafőzésben.

Nem számított, hogy düledező vályogviskó a falu szélén, a hobbikert fabódéja vagy nyolcadik emeleti panellakás, a magyar pálinkát főzött. A kezdők kuktával robbantották szét a konyhát, a szűz kezű önjelölt mester a desztillálás folyamatát izgalmában végigkóstolta, egészen a magzatpózba merevedő részegség állapotáig. A magyar főzött, főz, és főzni is fog. A bérfőzés és a cefrézés – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával – eddig is legális tevékenységnek számított, tiltva az otthoni főzés volt.

Saját gyümölcsöskertjéből származó gyümölcsöt kedvezményes adó – mely a jövedéki adó 50 százaléka – megfizetése mellett bárki hivatalosan lefőzetheti egy erre a tevékenységre engedéllyel rendelkező szeszfőzdében. A bérfőzető évenként - gyümölcstermelő háztartásonként - 50 liter 86 fokos pálinkát főzethet. (Ez 50 fokos pálinka esetén 86 liter évenként.). A bérfőzés szolgáltatás, a főzető a főzési díjat és a bérfőzési szeszadót fizeti meg a pálinkafőzdében. Az így készült pálinka kereskedelmi forgalomba nem hozható.

Papa boros volt, aztán az sem, az infarktus után egyszerre tette le a kancsót és a cigarettát. Apu sörös, így sokáig kimaradt az életemből a pálinkafőzés szertartásos élménye. Mostanában kijut belőle, eleinte felvont szemöldökkel figyeltem a hetekig ködös tekintettel, láthatóan nem evilági tartományokban tartózkodó barátunkat. Cefrézik, legyintett a felesége.

Hetekkel később megszólal a telefon, izgalomtól elfúló, remegő hangon csak annyit mond, gyertek este, készen van! Este aztán másfél órát állunk a nyári konyhában pohárral a kezünkben, míg ő a bontatlan üveget dédelgetve részletesen elmeséli, hogyan készült ez a csoda, megszólalni, leülni, kérdezni nem lehet, inni sem, mert az istennek nem tölt, csak mondja, mondja és mondja. Aztán megkóstoljuk az előzőt, hogy legyen összehasonlítási alapunk, aztán a Jóskáét, hogy el tudjuk mondani, az övé jobb.

A kisüsti pálinkafőzés technológiáját, köszönhetően ezeknek a szeánszoknak, már fejből tudom. A jó pálinkához mindenekelőtt gyümölcs kell, olyan, amit szívesen fogyasztanánk is. Érett, egészséges, édes gyümölcsök. Ebből lesz a cefre. Cefrézés előtt alaposan át kell mosni a gyümölcsöt, szokták úsztatni is, hogy dagadjon. A csonthéjasokat ki kell magozni, ledarálni és érni hagyni. Ez alatt az idő alatt a gyümölcs bő levet enged, forr, habzik, a mester ezt előszeretettel kevergeti, ne tegyék, orrfacsaróan büdös. Az érés több hétig tart, az a lényege, hogy a gyümölcs cukortartalma a lehető legkisebbre csökkenjen. Ha kellően megérett, jöhet a főzés. Előkerülnek a térdcsapkodós röhögésre ösztönző, apáról fiúra öröklődő, vagy saját készítésű rézüstök, a mester gyermeknek kijáró gyengédséggel simogatja, büszkén nézegeti, majd munkára fogja. A kisüstis pálinkafőzés első fázisában gőzt vezetünk a cefrébe, ez állandó hőmérsékletet biztosít, és jól átjárja, nem engedi lekozmálni. Mikor a cefréből kiválik és lecsapódik a gőz, ezt felfogjuk, ez az alszesz. A második fázis a finomítás, ekkor az alszeszt főzzük gőzzel, a gőzök lecsapódása után már pálinkáról beszélünk. Az első pár liter pálinka az előpárlat, vagy rézeleje ez egy méregerős, 85-90 fokos ital, amit a főzőmester elenged. Az középpárlat elválasztása az elő- és utópárlattól nagy szakértelmet kíván, itt dől el a pálinka minősége. A kész pálinka alkoholtartalmát jó minőségű desztillált vízzel állíthatjuk be, 48-51 fokosra.

Hogy az ital íze kiteljesedjen, fahordóban vagy rozsdamentes fémtartályban érlelik három-négy-több hónapig, már akinek van türelme.

A pálinka ugyanolyan bizalmi dolog, mint a hentes. Előállítása megfelelő felszerelést, de ami ennél is fontosabb, nagy szakértelmet kíván. Nem gondolom, hogy a bejelentés után megszaporodnak a lelkes hobbisták, akik egymás sarkát taposva rohannak üstöt venni és lángoló tekintettel főznek három kiló cigánymeggyből önmaguk szórakoztatására pálinkát. Valljuk be, eddig is megvolt a biztos forrás, tudtuk, hol, kitől lehet remek pálinkát venni. Aki akart főzni, már megtanulta, elsajátította a technikát, az apró trükköket és főzött eddig is.

A lelkes otthoni főzés mellett, a pálinka elnevezés tisztázásának segítségével az elmúlt évtizedben szépen kinőttek a kiváló pálinkákat készítő manufaktúrák, amik termékeikkel rendbetették a pálinka presztizsét. Tíz éve csak a vidéki lányok és a nagyfiúk pálinkáztak a diszkóba', pontosabban kóserszilváztak, mert a nyári konyhától távol ez volt az egyetlen lehetőség a rokonok, haverok otthon főzött pálinkájának színvonalára. Vagy az Unicum, de a pálinkát jobb' szerettük, pedig ciki volt mindkettő, a viszki nem volt ciki, meg a vodka, de álltam már méregdrága belvárosi díszbár közepén üveg sörrel, de Bea, te is látod, hogy rajtunk kívül itt minden nő kurva, és te is úgy vagy öltözve?               2010-re Panyolai, Csetényi, Agárdi és társaik főzetei messze és magasan verik a fejlődést nem mutató, sokszor karcos, brutális, kerítésszaggató házi pálinkák nagy részét. Ritka az olyan szép és tökös pálinka, mint ekkerjozé, ami lazán felveszi velük a versenyt. Ezért ez az intézkedés majd annyiban érinti a pálinkafőzdéket, mint a balatonszemesi Kistücsök étterem vadasát a nagymamám vadasa. Említettem már, milyen jó pálinka van a Kistücsökben?                                                                               -Anna

Lehet (itt a kommentekben nem lehet) habzó szájjal populistázni, kettősmércézni, több millió magyar alkoholistát vizionálni, felháborodva másbajunksincsezni, afűésakokainmiértnemezni, és ki ne hagyjam az ezért tart itt ez az országot, de nem történik más, mint ami eddig történt: a magyar ember főzött, főz és főzni is fog, legfeljebb máshogy hívják majd a kedvezményes adót a pálinkája után.

Főztek eddig is?

135 Tovább

Közeli Toszkána

Elégedetten ülünk a csárdában és arra koncentrálunk, hol keressük a következő geoládánkat. Páty, pincesor, remek lesz, indulás. Az autót letesszük a temetőnél és egy jó 600 méteres sétába kezdünk. Újabban, ha hétvégén véletlenül kisüt a nap és felvetődik a kérdés mi legyen a program, szinte egyhangú a válasz: geocaching. Pünkösdhétfőn kisütött a nap.

18 Tovább

Jutalomfalat

Dehogy sírom én vissza a májusi elsejei felvonulást - magamtól szeretek sehonnan sehova menni, szuverén jogok alapján és ötletszerűen, nem füttyszóra. Hanem mióta sok más bohókás népszokással együtt ez is bedőlt, kicsit mintha összekócolódtak volna az erővonalak a kültéri népétkeztetésben. Elfogyott a konkrétum. Akkoriban országszerte lehetett tudni, hogy azon a bizonyos rigófüttyös tavaszi napon a dzsunior korosztály pofája kakasos nyalókával és vattacukorral lesz befogva, a többié meg debrecenivel és lángossal. Jobb híján ugyan, de nem volt kérdés, a menühöz pedig pompásan lehetett epét kalibrálni.

38 Tovább

Lefordíthatatlan

"Szemetel" – bólintott a nagyfater azokon a vasárnap reggeleken. Olyankor mindig visszahúzta a konyhaablak fröccsöntött csipkéit, bedugta a neont, és megfordította a platnin a pirítóst.

Akkortájt végeztem a kakaóval, és továbbra is békaperspektívából, de már osztatlan figyelemmel kísértem figyelemmel a technológiát. Valamiért most sem hiszem, hogy lehet ezt másképp végezni, mint egyszál, "Törekvés" fantázianevű klottban, a puha diktatúra alatt XXL-lé puhult neccatlétában, balhere időszakos adjusztálása mellett a saját, pepita kövön. A-oldal, majd B-oldal, akár egy magyar Dévényi Tibor, ő ráadásul még dünnyögött is közben: "Emlékszel-e még a Dunaparton / Vadvirágot szedtünk, te meg én" – éppen ennyit tudott belőle, a beálló csöndben pedig mindig fordított egyet. Nem tudom, mifajta turáni ősösztön munkált benne, de zsigerből ráérzett, hogy mikortól dolgozik aktív szénnel. Akkor boldogan levette a meggyalázott süteményt, majd jött a rohadás. A fokhagyma rája. E ponton fogtam én a macit, és mentem be személyiséget torzítani az "Egér a Marson" elé.

A múló dézsávü pillanatában összeáll a kép: valahol ebben a magasságban kezdődik az ételkészítés. Az már szépirodalom, amikor a szemét (múlt pénteki másodsercli) és a gaz (élemedett korára a gerinctelenségig kompromisszumképessé vált fokhagymagerezd) belecsókol egymás vézna testébe – akkor már a hegedűszó is kétszer meggondolja, hogy ne ríjon-e mégis fel panaszosan. Lássuk be, gasztronómiai szempontból az ypres-i lövészárokban nem mentek le kutyába ilyen embertelen mértékben: a szenesítés nem hőkezelés, a belevakarás nem eljárás. Bizony, a fokhagymás pirítós tízpontos gasztro-etológiai terrorcselekmény: már nem az az ádáz barbárság, mint Szása esete a Chanellel negyvenötben, de még nem az az alamuszi kéj, mint Dávidka ránassolása az epres Vademecumra kilencvennégyben. Bár – a tények rögzítése végett – a nagyfater nem evett semmi mást egész késő délutánig, a nagyi pedig addig széles ívben kerülte. Azért jól megvoltak. Szegények.

Novemberben költöztem be, lassan fél éve. Azt a zöld fürdőszobacsempét muszáj volt leverni, a kredenc magától is esett már szét, a nagyfater kerti sufnija most biciklitároló. Pár zöldséggel a sarokban egész otthonos lett a lakás: mióta az én nappalimba hallatszik be, még a Bosnyák téri templom reggeli, déli és esti szektariánus ricsaját is harangozásnak hívom, ha vendégek jönnek. Vendégek. Ú, bazmeg. ...Óvatosan nyitom ki a szemem, de az új szőke izé a marketingről tényleg itt szuszog a másik párnán. Hogy milyen fantasztikus lehetett veled, hogyishívnak, csak menjél már innen – nyertem egy fogadást, viszont főznöm kell egy kávét. Ásítva tömöm a gépet, vakaródzva öntöm a vizet, fázik a lábam a kockakövön. Ja. De már tudom, mit fogok reggelizni.

Önök milyen viszonyt ápolnak a fokhagymás pirítóssal?

124 Tovább

Kutyás kóstoló

Lent hagytad? Hozd fel, jóhogy, milyen cuki lesz a képeken. Mokka koromfekete, és hiába cuki, fekete kutyát nehéz fotózni, szürkületben lehetetlen, sötétben marhaság. Mindegy, szarvasgombaolajokat nem próbálhattunk szarvasgombakereső kutya nélkül.

A sertés jobb szaglása nem számít ennél a munkánál, van olyan szarvasgombász, aki a földhöz hajolva megérzi a gomba szagát, viszont a kutya együttműködőbb, és könnyebben szállítható- meséli Bagi István. István, Klebercz Dezső és Fehér Zsuzsanna mind gombászok, István és Dezső a szarvasgomba.hu tulajdonosai, jól ismerik a szarvasgombákat. Szezon híján, közösen kipróbáltunk néhány szarvasgombás olajat.

Az olajos buli pont olyan volt, mint amikor Volvóval márkatalálkozóra megyek. Minden szubkulturában csillogó szemű, elszánt vademberek működnek, ott a felniket gusztáljuk, itt az ízeket, de mindkettőről ugyanolyan szenvedéllyel lehet hajnalig dumálni, azt pedig máig tartom, hogy az öreg autóknak szarvasgombaillata van,  kiderült, ez nem is akkora hülyeség.

A szarvasgomba vakító fehér folt a magyar gasztronómiában, drága, érdekes, de az átlagfogyasztó nem tud sokkal többet róla. A séfek sem, ritka vendég az éttermek étlapján, legfeljebb a legjobb hazai olasz éttermek mernek hozzányúlni.

A szarvasgomba vásárlás fő szabályai, Bagi István szarvasgombász segítségével:

Magyarországon jó minőségű szarvasgomba jellemzően június közepétől február végéig terjedő időszakban terem. Különböző időszakokban más szarvasgombafajok teremnek és ezek eltérő minőségűek. A legjobb szarvasgombákat (Nagyspórás szarvasgomba, Téli szarvasgomba, Isztria szarvasgomba) összel és télen találjuk.

Hogy elkerüljük a rossz minőségű; kínai, éretlen vagy öreg példányokat lehetőleg megbízható kereskedőtől vagy gyűjtőtől vásároljunk, aki meg tudja mondani pontosan milyen fajt árul. A Magyarországon termő gombafajok reális ára jellemzően 30-100 000 Ft/kg-nál nem magasabb, otthoni használatra pár darab gomba (20-100 gramm) bőven elegendő. Vásárlásnal győződjünk meg róla, hogy a gomba állaga kemény, illata kellemes, ha van lehetőségünk válogassunk és azt vegyük meg amelyik illata legjobban tetszik. Lehetőleg ne vegyünk megmosott gombát mert földesen tovább eláll. Ne vegyünk penészes, kellemetlen szagú vagy puha szarvasgombát. Nyár elején különösen figyeljünk, hogy megfelelően érett és illatos gombát válasszunk, a belül fehér éretlen szarvasgombák a konyhán csak csalódást okoznak.

 

Magyarországon a leggyakoribb szarvasgomba: Nyári szarvasgomba (Tuber aestivum).Fotó: Bagi István

A friss gomba szezonális, de olajat egész évben lehet vásárolni, a különbségek itt is óriásiak. Az aromatizált olajokat jobb elfelejteni, ezekben nem szarvasgomba van, hanem a szarvasgomba ízének megfelelő kémiai vegyület, ami néha csúnyán kilóg az olajból, ablakmosó, körömlakklemosó utóízét hagyva maga után. Az olaj cimkéjén általában feltüntetik, melyik szarvasgombából készült, ami nem mindegy, a szarvasgombák családján belül nagyok az ízkülönbségek, a nagymenő, nevéhez méltón, a Tuber magnatum, az Isztriai szarvasgomba. A jó szarvasgombaolaj eltartható, nem bonyolult tárolni, és hasznos fűszer, de a hőkezelést ez se bírja, legfeljebb készételbe lehet keverni:

  • soktojásos tésztára, elsősorban tíztojásos tagliatellére elég pár evőkanál olaj és só
  • kenyérrel tunkolni
  • egyszerű sajtot, trappistát, goudát felkockázni és meglocsolni vele
  • salátába sima olívaolaj helyett
  • lágytojásra cseppenteni
  • krumplipürébe
  • karfiolhoz bármilyen formában
  • rizottóra

Sokszor az olaj lóg ki saját magából, ilyen a Fortunati terméke is. Egy harapós, zöld olajat használtak, ami rátelepszik a szarvasgomba erős ízére.

A szintén olasz, gubbiói olaj egy régi cipészbolt hangulatát hozza, ami nem meglepő, a szarvasgomba illatanyagáért több vegyület, alkohol és a dimetil-szulfid, egy kénvegyület a felelős. Utóbbihoz hasonlóval szagosítják a gázt (dietil-szulfid), de az összetett illatban mindenki megtalálhatja a kedvére valót, a pézsmaszerű összetevőnek például vágykeltő hatása van.

Az illat meghatározó eleme az olajoknak is, az Egyesült Államokból érkező, ott megtalálható, oregoni fehér szarvasgombával (Tuber gibbosum) ízesített olajnak brutális mentaillata van. István szerint ez így rendben van, az a gomba ezt tudja. Nem ízlik, zavar az éles, hideg íz, nem illik a gomba meleg, összetett karakteréhez. Mindegy, itthon úgyse lehet kapni.

Az Aranyszarvas szőlőmagolajra épülő olaja aromával készül, ez érződik is rajta, gyorsan átlapozzuk.

Szintén itthon is elérhető termék a VomFass szarvasgombás olaja, és ezt érdemes is elérni, ezt, és egy olasz bioterméket szerettük a legjobban, utóbbit egy kedves olvasótól, Zsuzsától kaptam a dizájnersók mellé. A VomFass olaj kicsit készétel-beütéssel rendelkezik, nem olyan intenzív, tiszta az íze, mint a két olasz olajnak, a bioolajban a gomba hosszan tartó, súlyos illata a karakteres olaj kesernyés ízével keveredik.

A teszt győztese mégis a Dezső hozta szarvasgombás (Tubermagnatumfuckyeah) vaj volt, ami hiába volt fagyasztva, még ilyen halvány állapotában is ez adta vissza a legtermészetesebben a szarvasgomba bonyolult és szeretetreméltó karakterét.

A kínai szarvasgomba nem vicc, tényleg létezik. Ez az átverések egyik legfőbb forrása, mert a kínai gomba, pont mint a kínai fokhagyma, gyenge ízű termék. Nem mérgező, íhgy nem lenne vele baj, ha kínaiként árusítanák, viszont erre nem minden kereskedő hívja fel a vásárló figyelmét, sokszor más fajtának, és drágán árulják, kész a csalódás. Enyhén vöröses színéről felismerhető, de érdemes szarvasgombát is biztos forrásból, vagy gombásztól vásárolni.

Használnak szarvasgombaolajat?

33 Tovább

Mit hallgassunk borozáshoz?

Előkerültek a szekrényből a spagettipántos felsők és a szandálok, a kamrából a háromláb, a tárcsa, megjöttek a fecskék, túl vagyunk az első fűnyíráson, egymást érik a borfesztiválok és a szabadtéri rendezvények, szabadság, szerelem. Az idő a bornak kedvez, a fröccshöz még nincs kánikula, a forralt bort a téllel együtt már elfelejtettük.

Miközben feldobjuk a grillre az első koncot, és kitöltjük a bort, vagy fázósan megborzongunk a pincében, hallgassunk zenét.

XX. századi bordalok, modern Anakreónok előadásában. Gyalla szerint nehéz olyan zenét találni tőle, amiben nincs szesz. Kezdjük akkor A Géniusszal, Gyalla kedvéért, hallgassák és ámuljanak. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Grillezés előtt, a többiekre várva, magányosan, poharunkban Cabernet Sauvignon. Csakis.

Tom Waits: Heart Attack and Wine

Zoli, a férjem U2 rajongó, mióta az eszét tudja – és azóta Juve drukker is, senki sem tökéletes. A legutóbbi album óta tudom tőle, hogy az ír banda megöregedett, Bono lassan önmaga paródiájává válik, de ezt a dalt nagyon odarakta, még Andrea Corrt is megszerettem egy pillanatra. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Zolival. Chardonnay.

Kora nyári szombat délután. Zuhog, és úgy tűnik, sosem fog elállni. A lakásba beszorul a meleg levegő, dunsztolunk. XXL-es pólóban donaldkacsázunk, háromszor olvasunk el az unalmas, de művelt körökben kötelező irodalmi műből egy oldalt és még mindig nem értjük, miről szól, de a főhős magasröptűnek ábrázolt, valójában idegesítő nyígása már az agyunkra megy. Néhány pillanatra elmélázunk a Makarenkói pofon létjogosultságán, letesszük a könyvet és keresünk egy kis csokit. Sajnos találunk. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Esős kora nyári délutánokon, a férjünkkel, az Egy-két-há előtt. Frittmannéktól bármit, mert az Alföldön nem csak pancsolt bor van.

Sokadika van, dögmeleg, a melóval nem haladunk, a főnök cseszeget, hazafelé lekéssük a buszt, a cipő feltörte a lábunkat, belelépünk a kutyaszarba. A kapu előtt döbbenünk rá, hogy a munkahelyen felejtettük a lakáskulcsot, otthon nincs senki. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Haverokkal, szerda délután egy kocsmában. Sauvignon Blanc.

Elfogyott az utolsó szték, barátaink jóllakottan és hálásan dicsérik a vacsorát, örömünk végtelen, és csak mi tudjuk, hogy a jéghideg madártej még a hűtőben, felbontunk egy újabb üveget, mezítláb odatáncolunk a lejátszóhoz, bepattintjuk a cédét és az első néhány taktus után elhisszük, hogy van hangunk. Nincs, de a többiek is ugyanolyan hamisan énekelnek. A nóta végére mindenki szeret mindenkit és az élet szép. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Házigazdaként, vacsora után. Cabernet Franc

Ugyanezen az estén, a madártej után és közvetlenül a mizantróp szomszédok csendháborítás miatti rendőrségi feljelentéssel való fenyegetőzése előtt. - The Cat Empire with Paprica Balkanicus

Reggel sms-re ébredünk, „én akartam lenni az első, boldog szülinapot!” Rutinosan visszaküldünk egy köszit, betántorgunk a fürdőbe, megszámoljuk a ráncokat a szemünk sarkában, dobozos sört a szemünkre szorítva próbáljuk eltüntetni a karikákat, ráállunk a mérlegre, levonjuk a dobozos sör súlyát (két és fél kiló), elhatározzuk, hogy fél órával előbb indulunk, mert veszünk egy komolyabb szemránckrémet, kerül amibe kerül. Ez nem jön össze, mert elcsesszük az időt azzal, hogy megpróbáljuk felhúzni a farmert, ami már tavaly sem jött ránk, a közösségi oldalakon módosítjuk a születési időt 1975-ről 1978-ra, és füstös szemet próbálunk festeni. Csodálkozunk, mert úgy nézünk ki, mint egy pandamackó, pedig az újságban tök jól néz ki. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Szülinap estéjén, bebaszva a karaoke partin, az asztalon állva. Bármit, üvegből, vigyázat, csuklunk. - Plavi Orkestar: Bolje Biti Pijan Nego Star

Ugyanezen az estén, Nemesnádudvaron egy borospincében. Fogalmunk nincs, hogy kerültünk oda, kikből áll ez a szimpatikus társaság, de pörkölt illatát hozza a szél. Ahogy izzadtan, ordítozva énekelünk, keresztülesünk a bográcson, de a hülye ember és a részeg mindig a Szűzanya kötényébe esik, így megússzuk nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel. A zenének a borhoz sok köze nincs, de van az az állapot, mikor légiesnek tűnő, valójában dekoncentrált mozgással, üveges tekintettel, üvöltözve egyszerűen muszáj elénekelni. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Nem emlékezünk. - Iggy Pop: The Passenger

Szia Zoli, a Hajnit haza kéne vinni” kategória.

Minden bordalt felsoroltam?

65 Tovább

Pörkölt után töltött káposzta

Minden évben lányok százai vesznek meg egyetlen cél érdekében. Fogcsikorgatva diétáznak, szoliznak, hetente kontyba tűzetik direkt erre az alkalomra megnövesztett hajukat, csokiszökőkút után kajtatnak, monogramos tüllszíveket hímeznek, vagy bonbonokat csomagolnak organzába, összevesznek az apjukkal, mert az nem hajlandó felvenni a kobaltviola nyakkendőt, pedig az olaszból hozatott magazin szerint idén tavasszal ez a divat.

Beiratkoznak társastánc tanfolyamra a párjukkal együtt, aki hiába is próbálna menekülni, a nyitótáncnak tökéletesnek kell lennie, végül felhúznak valami újat, valami régit, valamit, amit kölcsönkértek és valami kéket, belepréselik magukat az aktuális trendnek megfelelő hófehér/ekrü/pezsgőszínű ruhába, majd a természetesnek és ártatlannak tűnő, valójában vakolatnyi sminkben megkezdik életük legnagyobb menetelését. Új cipőben, mert az anyjukra sem hallgatnak.

Menyasszonyként, egy tökéletes májusi esküvőn.

Gyerekkoromban rengeteg falusi lakodalomban voltam – van még valaki, akinek egy egész falu a rokonsága? -, pontosan tudtam, mi az, amit nem akarok. Nyolcszáz személyes lakodalmat, nyár közepén, vőféllyel, piros menyecskeruhát, eladó az újasszony kurjantásokat, miközben apraja-nagyja megforgat és pénzt tűz rám gombostűvel. És azt is pontosan tudtam, mit akarok: hagyományos lakodalmi ételsort.

Mert a lakodalmas húslevesnek nincs párja. Pláne, ha kondérban főzik a falubéli asszonyok. Régen a lakodalom valóban három napig tartott, és már az esküvőt megelőző héten a rokonok sorra megjelentek a szülői háznál, vitték a tyúkot, kakast, tojást, egyéb alapanyagokat az esküvői ételekhez. Az asszonyok készítőbe indultak a lányos házhoz, sütöttek-főztek közösen, a fiatalabbak is mentek segíteni, az unokatestvérekből kerültek ki az esküvő napján az alkalmi felszolgálók. A kemény munkát közös vacsora zárta, énekszóval, nemegyszer hajnalig tartó tánccal.

Környékünkön szokás volt, hogy a desszertet minden család maga vitte a lakodalomba, nagy élmény volt bekéredzkedni a tortaszobába, és ott gyönyörködni a süteményekben. Sok olyan lagziban voltam, ahol nem csak ünnepi vacsora, de ebéd is volt, nem olyan bőséges, mint az esti étkezés, de több fogásból állt. A menyasszony és a vőlegény civilben vett részt rajta, én mindig izgatottan vártam, mennyire lesz szép az az egyszerű barna lány, aki most még félájult az idegességtől.

Ha nem volt ebéd, a násznép a lányos háznál gyülekezett, ahol pogácsával, sós falatokkal, pálinkával várták a vendégeket, az örömanya rozmaringágat tűzött a ruhánkra. Aztán megjelent a vőlegény, a vőfély kíséretében és kikérték a menyasszonyt. Ekkor láthattuk mi is először, volt sírás-nevetés, majd a vőfély vezetésével a násznép elindult az esküvő helyszínére. Gyalog, zeneszóval.

A lakodalom helyszínén ekkor már javában folyt a munka, több tucat tyúkot vágtak le a leveshez, sültek a húsok, rotyogott a pörkölt, főtt a szárma. Sokszor disznót, marhát, birkát is vágtak az esküvő napjára. A vacsora előtt a vőfély intésére tust húzott a zenekar. A jó vőfély nemcsak koordinálta az eseményeket, de kiváló hangulatfelelős is volt. Minden fogás előtt hosszú verset szavalt, ízesen, sok humorral, akadt, hogy életvezetési tanácsokat is adott az ifjú párnak, de ha volt eszük, nem fogadták meg. A vőfély mindig az ifjú párnak vitte az ételt, utána az örömszülők, tanúk, a közelebbi rokonság, aztán jött a násznép.

A leveshez felszolgálták a húst is, majd pörkölt következett, volt, hogy kétféle. Házi savanyúsággal, körettel, kenyérrel. A következő fogás sült és rántott húsokból, fasírozottakból állt, majd töltött káposztát kínáltak. Vacsora alatt a zenekar végig játszott, lassú, sokszor szomorú nótákat. Az ételekhez jóféle (vörös)bor dukált, gyakran az örömapák saját borukat kínálták erre az alkalomra, a legjobbat. Kínos volt, ha hajnalban elfogyott az ital, erre mindig nagyon figyeltek. Szóda is akadt mindig, a gyerekeknek szörp (később üdítő). Az örömszülők a vacsora alatt körbejárták a násznépet, minden vendéghez volt egy-két kedves szavuk, kérdezgették, hogy ízlik az étel, jó alkalom volt ez arra, hogy a vendégekkel találkozzanak.

Akibe fért még, ezután ehetett süteményt. A sütemények is meghatározott koreográfia alapján kerültek az asztalra: először az ifjú pár emeletes, gazdagon díszített tortája következett, majd a grillázstorta. Az esküvői tortát közösen vágták fel, a grillázstortát minél apróbb darabokra összetörték és körbekínálták a násznépnek. A hagyomány szerint, a torta közös felvágásakor amelyikük keze felül volt, az hordta a nadrágot a házasságban. A grillázstortát nem illett visszautasítani, az apró darabok a bőséges gyermekáldást és az anyagi jólétet szimbolizálták.

Míg a násznép mulatott, az asszonyok, akik eddig főztek, mosogattak és készültek az újabb étkezésre. Hajnalban, a menyasszony/menyecsketánc után disznótoros került az asztalra, töltött káposztával és újra kihozták a sülteket is. Reggel a vőfély és a násznép közül a legkitartóbbak hazakísérték az ifjú házasokat. Ők nyugovóra térhettek, az evés-ivás mulatozás itt folytatódott.

Frissensültek, disznótoros került az asztalra reggelire, az örömapák ilyenkor rúgtak be, végre elengedhették magukat. Dél körül az utolsó vendég is hazaszédelgett, véget ért a lakodalom.

(forrás: mama)

Önöknél mi volt a menü?

157 Tovább

Vajat, születésnapra?

Az átkozott hobbista az egyetlen kaszt a gyerekeken kívül, akiknek mindig, és könnyen lehet valami jót ajándékozni. Egy új gépkocsimodell, különleges papírszalvéta - divat még a dekupázs?-, szerszámok, orsók, menő jegyzetfüzet, és a gasztrománoknak konyhai eszközök helyett bármilyen alapanyag.

Idén Horasz merészkedett a legmesszebb, adott egy darab vajat. Mástól egy bő kilós pármai volt az ajándék, és egy pár bődületesen jó szandált is kaptam, amit majd kifizettetek apámékkal, mert cipőt csak így érdemes vásárolni ajándékozni.

A vaj nem csak egy teavaj az ezer közül, Írországból érkezett, sárga, zsíros mese a Glenilen farmról. Buja, zöld és állati, édeskés és sós ízzel, amit tíz éve nem éreztem, akkor haraptam egy ír barátom Dublintól Carraráig végigcsempészett vajas-sajtos szendvicsébe.

Fotó: Glenilen farm

A jó vajhoz nem sok kell, csak jó tej, a jó tejhez se kell több egy boldog tehénnél. Sajnos, egyelőre, ez a vajminőség itthon nem létezik, vagy nem jut ki a kereskedelmi forgalomba.

A sokat főző barátokkal nagyon könnyű, de konyhai eszközöknél sokkal jobban teszik, ha alapanyagot vásárolnak nekik ajándékba. Mielőtt elvesznének a delikátüzletek citromfüves-chipotlés fügecsatnijai között, íme pár garantáltan sikeres és használható termék. Ezekből akár retróhangulatú csemegekosarat is lehet rajzolni, pont, mint anno Gizikének, amikor elintézte, hogy a papa soron kívül bejusson a professzor úrhoz:

  • szexi sók, Fleur de Sel, füstölt Maldon, fekete sók, akár csomagba kötve nászajándékkísérőnek is szép, régi hagyomány
  • drága, és különleges fűszerek; valódi sáfrány, vaníliakivonat
  • ritka gyümölcs is megteszi: mangó, passiógyümölcs, pár füge, avokádó, articsóka, ananász
  • szép szték, libamáj, kacsamáj, pecsenyekacsa, és tudok olyan elvetemültet, aki örülne egy füstölt csülöknek is
  • egy darab parmezán
  • mizomániásnak tonhalpehely, alga és mizopaszta (Kapy úti koreai boltban mind egy helyen)
  • különleges olívaolaj, sokéves balzsamecet, mustár
  • cserepes fűszernövény
  • hántolatlan Venere rizs, kézműves, soktojásos szárított tészta
  • chipotle, guajillo, ancho, cascabel szárított paprikák
  • termő citromfácska
  • füstölt halak, halkonzervek, üveges tonhal
  • nagyon jó vaj
  • Valrhona, Amedei natúr csokoládék, főleg sütis, muffinos irányultságúaknak

Mivel a vidéki, külföldi élelmiszersegélyeknek is örülünk, ennek is fogunk. A megterhelő közéleti sorozat után szombat reggel jön A junk és a cukor hétvége.

Mit kérnek ajándékba?

79 Tovább

A gasztroblogger fogyókúrája

164 centi vagyok és hatvannégy kiló. Jólvanna, akkor hatvanhét. Most, ebben a pillanatban, mert egyetlen nap alatt három-négy kiló súlytöbbletet és csökkenést tudok produkálni, ez nekem nem kunszt.

Azt hallottam, a bírós menyecske kifejezés onnan ered, voltak olyan szegény parasztok, akiknek nem volt igavonó állata, így jobb híján az asszonyt fogták be az eke elé. Én vagyok az akkori idők tökéletes párválasztása, minden leendő anyós elismerően csettintene, majd elégedetten pásztázná végig a szántást, és adná áldását a frigyre. Széles vállak, rövid nyak, teniszpálya hát, kicsi cicik, erős felkar, vékony derék, széles csípő, vastag combok, a hosszú felsőtest miatt kucu lábak vastag bokával, lapos fenék, erős csontok. Ebből fogyni olyan, mint három-nullról fordítani, ide nem elég egy-egy villanás, vagy talált gól, ajándék tizenegyes, ide szervezettség kell és taktika. Ide a Bőrgatyások brusztolása kell, nem a látványos angol ívelgetés vagy a Juve vergődése.

Háromszor diétáztam eddig életemben, az elsőből annyira emlékszem, állandóan tojást, narancsot meg abonettet kellett enni, másfél hét múlva nemcsak a gyomorsavtól, a narancs gondolatától is hánytam. A káposztaleves miatt hetekig dühkitöréseim voltak, Zoli hét kilót fogyott, én kettőt híztam, pedig nem csaltam. Tavaly elhagytam a kenyeret, tésztát, rizst, krumplit, alkoholt, édességeket, három hét után ugyanannyit mutatott a mérleg és a centi, kivágtam a mérleget a kukába.

Mint mindig, most is a mama a dolgok megoldása, ha ő perceken keresztül elégedetten vizslat, majd büszkén megszólal: Lány, most oly' jól nízel ki, akkor tudom, itt a vég.

 

Ez a mondat nemrég elhangzott, megkeseredett a számban a mákos kelt kalács, itthon a biztonság kedvéért felpróbáltam azt a farmert, amit tavaly is úgy vettem, hogy majd belefogyok, idén sem jött rám, sőt, a tavaly bőven jó gatyám sem jött rám, nincs mit tenni, fogyni kell. Papír, ceruza, miről tudok lemondani? A húsról nem, hihi, hogy kerülnék a Malackarajra? Tészta. Persze, és mivel eszem a halászlét meg a kakaspörköltet?! Meg milyen már a harcsa/csukapörkölt túrós csusza nélkül? Nem, ezt nem. Rizs, ez könnyű, negyedévente egyszer, juj de hát most kezdtem el rizottózni, jó, akkor a rizs, oké. Krumpli. Jaj ne, most jön az újkrumpli, sütve, meg jaj, hajába’ a zsírban eltett töpörtyűvel, ó mégsem. Édesség. Könnyű, most is hetente egyszer eszem ilyesmit, ha valami nem csábít, az a csoki, nápolyi, süti. Juj, ez már kettő. Sós mogyoró, chips, pisztácia, ropi, nem eszem ilyet, ha rágcsára vágyom, fasírozottat csinálok, vagy sült halat ressre mmmm, az egyedüli veszélyforrás a kesudió, de arról simán lemondok. Kenyér. Rendben, akkor a kenyér is. Ez nem fog megtörni, gyerekkoromban is simán betoltam a kolbászt és a szalonnát nélküle, az oldalast most is magában eszem, a zsíros kenyeret meg kiváltom kacsazsírral meglocsolt krumplival, rendben. Zsemlét meg kiflit nem láttam évek óta, zsemlének és kiflinek látszó tárgyat sokat, sütni ilyesmit akkor, majd ha nem nukleáris család leszünk.

Kóla és egyéb lónyálak, ez nem kihívás, szóda. Alkohol. A bor nem hizlal, azt nekem ne mondja senki, a pálinkát kibírom, körömlakkot nem iszom, jó, kámpáridzsúz nem, nagy kaland, az unikum meg gyógyszer, pipa.

Spárga, sóska, spenót, retek, újhagyma, minden jöhet, a gyümölcsöket meg erőltetem, tavaly már majdnem elégedett voltam magammal. Hát ez könnyen ment, felpillantok, hátha meglátom a glóriát a fejem körül.

De ahhoz meg is kell mozdulnom. Próbálom megúszni, ezért végigveszem a sportágakat. Sakk, sportlövészet, curling, teke, bowling, darts. Sakk nem jó, apuval sakkoztam, de mindig megvert, én paprikavörösen óbégattam, apu kiröhögött, ez tizenöt éve volt, ideje egy újabb meccsnek, a többit nem próbáltam. Csapatsportok kizárva, titokban szeretném tartani, hogy a zsír most nem összeköt, hanem megszabadulni szeretnék tőle. Mi? Hát hülye vagyok én, hogy egy fitnesz centrumban lihegjek izzadtan a trottyos mackóalsómban, mellettem meg negyvenhét kilós csajok libegjenek adidaszban?

Igen, tavaly is rámtört, hogy futni kell. Fú, az Anna is fut, én is fogok, mit nekem, tesitagozatos áltsuliba jártam, cipőm is van, mi kell még? Megvártam, míg Zoli elindul dolgozni, én meg elindultam futni. Terepen, persze, hol máshol, vannak ezek az emlékező izmok, majd jól visszaemlékeznek. A kanális partján csináltam egy-két karlendítést meg lábemelgetést, a partra leereszkedve indiánszökdeléseket is, aztán nekiindultam, kifutok Szentistvánig, hijj! Körülbelül hatszáz méter után az volt az első tiszta gondolatom, hogy ha most nem tápászkodok fel, akkor csak három nap múlva fogják felfedezni oszló tetememet jóakaratú, koránkelő horgászok, de addigra mindkét szemem a dolmányos varjúk martalékává válik, és leszarnak az alkoholista bácsi birkái is, aki erre legeltet. Hörögve, fújtatva, az utolsó métereket négykézláb megtéve hazaértem, le kéne szokni a cigiről. Másnap reggel új és nagyratörő tervekkel ébredtem: Cooper-tesz. Ez kell nekem, felmérem magam, állítólag lehet közben gyalogolni is.

Ha lehet gyalogolni, lehet fókamászni is, irány a Petőfi-szigeten az atlétika pálya. Felhúztam az órát, kivertem Zolit az ágyból, figyelj, ez fontos, mi, majd rajzolok pulzusszámlálót, mit aggódsz, tesitagozatos suliba jártam, mivan, nemtom a mentők telefonszámát, száznégy, vagy valami ilyesmi, indulhatunk, milyen defibrillátor, irigykedsz, azért, csak még ezt elszívom, a stoppert hozod? Tudod, mi veled a baj? Hogy nincs benned elhatározás és akarat. Na, akkor most én bemelegítek, most mit röhögsz, repülőket futok, igen. Nem tudom, mi ez a tömeg korán reggel, látod, ennyi ember híve az egészséges életmódnak. Na akkor futok még egy-két bemelegítő repülőt, aztán mérhetsz. Ne haragudj, szánalmas ez a röhögés, mindjárt jövök és akkor élesbe’ megy, oké? Csak tudnám, miért van fél Baja a Szigeten. Jó napot kívánok, mivan? Nincs családom, vagyis, van férjem és vele vagyok, igen, hát akkor végül is mi egy család vagyunk, de most mi? Nem! Öt kilométeres Családi Nap futás van ma? Aha, hát köszönöm, nem, kérem, ne, hölgyem, én csak edzeni jöttem ide, nem kérek karszalagot, nem a programra jöttem, Zoli segítség, hagyjon békén, nem akarok részt venni, nem, én nem vagyok amatőr futó, segítsééég Zoliiii, jajnekem hát kösz, most mit röhögsz? Tudod mi a te bajod? Hogy nincs benned bátorság, az, boldogultam volna nélküled is egyébként, sőt, lefutottam volna a Családi Napot egyedül!

És nincs más választás, most megint futni kell. Mert nincs más. Mert a diétáktól nem fogyok, mert fitneszklubba még mindig nem megyek, mert zsírleszívásra nincs pénzem, mert nem a habos süteményeket kell elhagynom, hanem a hájas valagam kell megmozdítanom. A cél 58 kilogramm, egy hónap múlva beszámolok az eredményről, csak azt mondja meg valaki, hol fussak és hogy defibrillátort lehet-e venni tébére?

Hogyan fogynak, ha egyáltalán?

155 Tovább

Megvan a fánkos ember!

Négy éve hajtom Budapest leghasznosabb mémjét, a fánkos embert. Tavaly felbukkant a láncfűrészes, de minek nekem láncfűrész, fánk viszont kéne.

2006-ban, a Szarka utcában láttam meg a bringás alakot, egy ismerősöm vett fánkot a kosarából. Vettem én is, és remek volt, fánkot se kell sütni többet, nem mintha az életben csak egyszer sütöttem volna. Csak a telefonszámot elfelejtettem elkérni.

A belvárosi bringázás és gyaloglás közben nem csak a bringa gumija és a cipő sarka kopik. A korom és a por mellé bolondok, arcok, autók és örkény ötpercesek szivárognak a rendszerbe.

A Corvinnál szürke ballonkabátos bolond bácsi reklamálja arab rendszámos fekete Murano parkolását, színehagyott imádkozó sáskaként gesztikulál a nagy, fekete mangalicának, de az autó rá se hederít, csak lógatja villogóját a körútra. Ikszötös balfasz kérdezi Suzukis papától, elmegy-e a mozgássérült parkolóhelyről, mellette körbetetovált porszívó csacsog a csüngőkkel megpakolt telefonon. Jön a kerületi heroinista, nahát, eddig elmerészkedik, nem, ma sincs cigim, igen jól vagyok, és te? Nem árulom el neki, amikor ideköltöztünk, fogadtunk, hogy nem éli meg a következő nyarat. Erre csak megmaradt mind a harminc kilója a százhetven centijére, ahogy Amy Winehouse is. Nem, nem kell láncfűrész, baszod, ahányszor megállok itt, mindig megkérdezed, de most komolyan, a narancs kabátom miatt? Mi vagy te, valami istenverte sztájliszt BAZ-ból, hogy a narancs láncfűrészt színre próbálod eladni? Menj már át teríteni Budára. Hé, heló, húzza le az ablakot az ügyfél, ezzel jársz, nem szar, mit megy? Jaaa, AMG, durva. Adj már neki egy gázfröccsöt, jaja, dízelt nem veszünk, nekem nem kell magyaráznod. Mibe hogy az Oktogonig megeszlek? A körúton bárkit, a villamost is. Jáj, pici csillagom, hát kisütött a nap, elővetted a bicajt? Látom, szépen megy a bő szoknyádhoz a színe, értem én, meg a szép, otthonszülő, ápolatlan sörényed elnyomná a bukó, remélem nem vezetsz autót, mert ha ott se indexelsz, még valaki más is összetöri magát, nem csak te fogsz meghalni. Lennék a bringa helyében, szól ki az ápoló a mentőből, na de uraim, szólok vissza a következő lámpánál, röhögnek, azt hitték meglóghatnak, a mozgásban lévő alany szemszögéből elmosódnak a beszóló arcvonásai. Kávé az Olasz Intézetnél, ügyetlen fellöki a robogóval a letámasztott bringát, gyorsan szétnéz, próbál rendet rakni, megjátszom, hogy nincs közöm a fekvő kerékpárhoz, de úgy vagyok öltözve, elnézést kér. Mindegy, azért van. A Múzeum előtt láttam meg a fánkos embert, gyorsan elévágtam, ugye ön a fánkos ember? Igen. Adja meg a telefonszámát, ööö illetve, szóval, jó napot kívánok, négy éve vettem egyszer öntől fánkot és szeretném megismételni, kérek két fánkot és ha szabad, szeretném elkérni a telefonszámát.

Fánkos ember számát nem rakhatom ki, de ha valakinek kéne sok házi fánk írjon a malackarajkukacgmail.com-ra. És járjanak bringával, mert baromi szórakoztató.

Sütnek fánkot?

78 Tovább

A medvehagyma jobb, mint a fesztiválja

  Toma kezdi sejteni, hogy aggódnia kell. Aznap éjjel még kap tőlem egy emailt; egy órával később érkezünk és nem Zolival megyek, hanem a csajokkal, négyen. Én meg kapok egy sms-t Annától; könyörgöm, az Attila fényképezzen, ne te!

A fesztiválon aztán majd nem fényképez senki, mert az Idó azt hitte, a Toma hoz fényképezőgépet, én azt hogy az Idó, Toma nem hitt semmit, én a szappantartómat meg kinn felejtettem a tanyán húsvétkor és erre indulás előtt jöttem rá. Szombaton másfél órás késéssel indulunk Orfűre, a Medvehagyma Napok rendezvényre. A nincs egy rongyom se, és a Zoli, segíts, beszorultam a franciaágyba, mit keresek, mit keresek azt a tavaszi nadrágot tragikomikus jelenet után még beugrunk a bútorboltba, mert Idó kétségek közt hánykolódik, ezért még egyszer megnézzük azt a zöld szövetet a kanapéhoz. Rá is fekszünk, Idó pihen rajta, én sokat sejtető pillantásokkal lovagló mozgásokkal is tesztelem a mintadarabot, biztos ami biztos.

Szeretem Orfűt és szívesen utazom oda, még sosem csalódtam. Most fogok, de ezt még nem tudom, csak azt, hogy hatalmas parkoló van, ez biztató, éhes vagyok, ez jó, hiszen a nap a medvehagymáról szól. Az éhség és az idegbaj nálam párban járnak, utóbbi kiszámíthatatlanul tör rám. Míg a lányok csapatostul pisilnek - ezt sosem értettem, anyám fiút várt, biztos azért - megkeresem Tomát, aki úgy őrzi a fazekas sátrát, mint a legelszántabb kuvasz. Kedves köszöntés után megtudom, lealkudta a kerámia sütőedényt, amiből egy van, megvesszük, pörgök, majd én berakom a kocsiba, ott állok, látod, ahol most az ezüst színű autó fordul ki, követi el a végzetes hibát Toma. Elindulok, a sarkam és a szemem hangosan kopog, enni, enni akarok!

Csak az éhség miatt beszűkült tudatállapotom számlájára tudom írni, hogy tíz percig egy másik Suzukit nyitogattam. Igen, majdnem sikerült kinyitnom Toma kulcsával a másik autót, ebben csak a lassan összesereglő és egyre dühödtebb tömeg akadályozott meg. Nem, nem zavart, hogy Toma autója kék, ez a másik Suzuki meg ezüst színű volt. Elborult aggyal futok vissza, Toma rámnéz úgy, ahogy csak ő tud, nyissuk ki együtt. Láss csodát, együtt sikerül.

A Kemencés Udvar hatalmas, a tömeg még hatalmasabb. Rövid pillantást vetek a Madárijesztő kiállításra, a nemnemsoha kitűzős sátorra és kürtős kalácsokra, majd ebéd után, jé, mekkora sor, hehe, legalább másfél órát kell várni, ahogy látom, és van olyan, aki még beáll, hát eszem megáll, milyen emberek vannak, mi? Ez a kajás sor? Ekkor összeomlok, a csajok röhögnek, mint minden összeomláskor, Toma megkísérel egy vegyünk neked egy kürtős kalácsot? ártatlannak tűnő kérdést, aztán a szemem villanásából rájön, hogy bölcsebb lett volna, ha hallgat.

Beletörődök, hogy éhen fogok dögleni egy gasztrofesztiválon, milyen cinikus. Rezignáltan elindulok, hogy körülnézzek, van kecskesajt, állatsimogató, megállok, elképzelem, ahogy a félelemtől folyamatosan káráló tyúkot elkapom, kézzel kitekerem a nyakát, kibelezem és tollastul bedobom az egyik kemencébe, a másik ketrecben szemmel láthatóan sokkos állapotban levő nyúlhoz nincs balta.

Nagy Bandó András dedikál, sajnos kaját nem árul, ezért megveszem tőle az Orfűi Medvehagyma Kincseskönyv című könyvét. Kedves, mosolyog, visszafogom magam és nem árulom el neki, hogy még mindig fejből tudom a Kocka utcát. Belelapozok a könyvbe, pont a recepteknél nyílik ki, éles hangon felsikoltok és visszamegyek megnézni, mennyit haladt a sor. Másfél métert. Hisztérikus rohamban török ki, ez addig tart, míg Éva közli, elfogyott a medvehagyma krémleves. Hiszti véget ér, emberáldozatot követelek, ló hímtagok sűrű emlegetése közben kérdezgetem térdre esve, kezem az ég felé emelve, mi a realitása annak, hogy medvehagymás pogácsáért sorba kell állni?!

Toma elvonszol egy asztalig, ahova lerogyok, transzállapotban látom, ahogy egy angyal jön felém műanyag tányérokkal, mosolyog, van krémleves is, mondja halkan. Újraélesztenek, az angyalról kiderül, hogy Éva az és tényleg van leves is. Mindent megeszünk. Már abból a háromféle ételből amit választani lehet.

Toma röhögve megjegyzi, akkor is megenne mindent, ha apró vasszögekkel lenne teleszórva a kaja, eközben én kifordítom a műanyag poharat és mohón nyalogatom. A második fogás gyakorlatilag az első fogás, azaz krémleves sűrű változatban leveles tésztába töltött darált hússal. Van búbos hús is, ennek összetevőit nem bírtam elolvasni a dühtől és mert nem vittem a szemüvegem, mindegy is, mert mire sorra kerültünk, ez is elfogyott. Ebéd után Idó tesz néhány kilométert, mire talál egy kukát, aztán a csajok elmennek sétálni az Udvarba, én katatón állapotban emésztek a rózsaszín kockás terítő felett, Toma szintén. Éváék izgatottan érkeznek vissza, az udvar hátsó részében szakácsverseny van, ha már a medvehagymáról szóló előadásról lemaradtunk. Nem hoz lázba, mert szorongásos rohamom támad a gondolattól: a szervezetembe bevitt rántás és/vagy étkezési keményítő miatt minden esélyem megvan arra, hogy rövidesen összefosom magam, és bár politizálunk, megváltjuk a világot, örülök, hogy elindulunk, mert így talán nem a tömegben, hanem a Mecsek lejtőin fog ez megtörténni, ott mégsem lesz annyira kínos.

A kanyargós úton gyönyörű látvány tárul a szemünk elé: zöld tenger, ameddig a szem ellát. Megállunk, az erdőben csend van, körülöttünk hajladozó emberek, ott hever a lábunk előtt a medvehagyma. Szedjük, esszük a leveleket, egy pillanatra megállok, megköszönöm az erdőnek és hálás vagyok, hogy láthatom ezt, hogy az erdő önzetlenül kínálja fel mindenét és örülök neki, hogy mértéktartó tudok lenni, csak annyit veszek el, amennyire szükségem van.

Tománál Idó a kemence előtt kuporog, Éva szájtátva figyeli Toma minden mozdulatát, aztán mellé húzza a széket, úgy figyel. Toma kiméri a rizst a rizottóhoz, magyarázza, milyen rizs való hozzá, elmondja, miért lényeges, hogy fehérborral öntsük fel, keveri, adja hozzá az alaplevet, Éva már olyan piros, mint a pipacs, csend van, csak a spatula neszez, én mosolygok, ezt az élményt semmiért nem adtam volna. Attila medvehagymát ad a rizottóhoz, isteni illatok, megfordul, előkerül a hűtőből a kacsamell. Attila újra magyaráz, hogyan pácolta, figyeljük az olajat, először a bőrös felével, fontos az idő, nézzétek, most fordítom, két perc, igen, újra két perc, Hajni, hoznál egy rozmaring ágat? Letöröm, betakarózom egy puha pléddel, amit a teraszon találok, Attila tovább magyaráz, most még két perc a bőrös felével, de most adom hozzá a vajat és a rozmaringot, egy pillanatra megakad rajtam a tekintete.

Attila, mondd, hogy nem a kutyák plédjével takaróztam be. De igen, újra megfordítom, két perc és kész, így marad rozé, most sózom csak, tekeri rá a sót, a kutyák a plédet nézik rajtam, én Attilát, majd egyszer elmondom neki, hogy köszönöm, hogy megismerhettem. A csajok egytől egyig elmondják nekem hazafelé.

Másnap csörög a telefon, Éva az, szia, ma rizottót csináltam ebédre úgy, ahogy az Attilától tanultam tegnap, most meg elkezdtem a pestót úgy, ahogy az Attila mondta. Kicsit később Idó hív, hogy hívják azt a rizst, amiből lehet rizottót csinálni, tegnap Attila mondta, tudod. Hát persze hogy tudom. Jövőre is megyünk az Orfűi Medvehagyma Napokra, nem kérdés.

Bízom benne, hogy a szervezők rájönnek, ez a fesztivál kinőtte a Kemencés Udvart és a Muskátli vendéglőt, és  a liszttel szaporított fogásokat maguk mögött hagyva, előrelépnek egyet, mert a medvehagyma és rajongói megérdemlik.

64 Tovább

Hol vegyek jó sonkát?

Tavaly már megírtuk, hogyan lehet felismerni a sonkát. Az igazi sonkát. Itt újra csak ezeket tudom elismételni, a helyzet nem javult, keressék a minél kevesebb adalékanyagot tartalmazó, hagyományosan pácolt, hagyományosan füstölt termékeket. A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a sonkába elég 55% hústartalom, így a piacon található olcsó termékek elsősorban vizet és a megkötését szolgáló vegyszereket tartalmaznak, nem sonkát, mind átverés.

A boldog disznóból, hagyományosan pácolt, hagyományosan füstölt sonka nem elérhetetlen varázslat, itt van pár termelő, hentes. Ha ez drága (váratlan fordulat, de nem az), vagy nem ér meg egy telefont, nincs kedve kirándulni, futárt küldeni, fogadni a házhozszállítást, főzzön egy jó birkapörköltet húsvéthétfőre, vagy süssön bárányt:

  • www.mangalicatanya.hu - Szeged mellett Újfehértó, a füstölt sonka kilója 2500 Ft, mellette jó szalámi, szalonna.
  • www.tarnamenti.hu - Mangalica mellett szürkemarha termékek. Üzletek Budapesten és Jázsberényben, üzletlista itt.
  • Bíró Csaba - Húscsarnok, Dunaszekcső Kossuth Lajos u. 45. tel 69/ 335 142 ill. 0620 534 1643, Báta Fő u 7. tel. 20/ 3315 251, Bátaszék Kossuth u. 50
  • Csillag húsbolt, Verőce Rákóczi út 22 06/27 350-208 Fontos! Szerdáig, mert fogyóban van a mangalicasonka.
  • HU-FI húsbolt, Budakalász, József Attila u. 43 06/26 341-789 Pomáz Beniczky út 1. Budapest III. Jendrasik u. 1. 06/1 244-1049
  • Czimer és fiai húsüzem, Biatorbágy Nagy u. 65 06/23 310-302 Vigyázat, ebédszünet!
  • Gál József, Fővám téri Vásárcsarnok, földszint C-VI/4 Budapest Fővám tér 1. 06/20 57 157 58

Az alábbi videót a Zöld Pók Alapítványtól kaptam, a Tudatos Vásárlók Egyesülete megbízására készítették, a Malackaraj inspirálta őket, ez igazán megható, jövünk fel, mint trágyalé a taposórács alól. Az ő végkövetkeztetésük sem meglepő, a boldog disznóból, hagyományos technológiával készült termék jobb, mint az injektált, aromázott. A malac viszont mind vércuki, a csóró ketreces rózsaszínek és a boldog, loncsos vadállatok is.

Nem kell a legkevesebb adalékanyagot tartalmazó terméket keresgélni, amikor a fenti termelők egyike sem terheli glutamátokkal a sonkáit, elég hozzájuk fordulni. Van remény, és jó sonka bőséggel.

Honnan veszik a sonkát? Ha van a fentieken túl, hagyományosan pácolt, hagyományosan füstölt forrásuk, ami publikus, akár nagy termelő, cég ilyen terméke is lehet, jöhet kapcsolattal együtt a kommentbe. Ha csibészbe' van a sonka, privátban oldják meg, ne a Malackaraj miatt vegzáljanak valakit a hatóságok. A termelők is bedobhatják magukat.

134 Tovább

Kitől tanultak főzni?

Két embernek köszönhető, az egyik én vagyok. Már felnőtt voltam, mikor a tűzhely előtt találtam magam és kezdetben nem szerettem, szükséges rossznak tartottam, a feleségszerep nyűgös velejárójának. Mindig jól felszerelt, tágas konyháról álmodoztam, nagy ebédlőasztallal, fűszernövényekkel, hatalmas serpenyőkkel, de hogy ebben sütnöm-főznöm is kellene, fel sem merült.

Huszonéves koromig a mama főztjét ettem, külön hálás vagyok, hogy nem maradt ki a menza sem, mert nem lettem volna tanúja a jelenetnek, amikor Nati beletörte a VéSanyi hátába az alumíniumvillát, és azt sem láttam volna, hogy Litti barátom csakazértis beledug a konnektorba egy másik alumíniumvillát. Tényleg szikrázik. Életre szóló élmények, a betűtésztás paradicsomlevessel együtt.

Mama hagyományos magyar konyhát vitt, én közben Margaret Thatchernek készültem, és cseppet sem érdekelt, mi hogyan készül. Az alapokat tudtam, ez az alvégi szobakonyhának és a másik, tanyasi mamának köszönhető, a mamák főztek, én kifestőztem meg rajzoltam a konyhaasztalnál szegedi papucsban, anyám menyasszonyi fátylával a fejemen és be nem állt a szám, kivéve azt a negyed órát, mikor teljes csendben, tátott szájjal hallgattam a vízállásjelentést a rádióban. Ez volt a kedvenc műsorom. A mamák aggódtak emiatt, ma már én is furcsállom, de közben rám ragadt a karalábéleves elkészítése.

Mamából már csak egy van, én meg ott találtam magam a saját konyhámban, feleségként, néha a reggeli kávé fölött néztem a férjem és arra gondoltam, ha nem kezdek főzni, rövidesen éhen fogunk dögleni. Elkezdtem. A tűzhely feletti polcra hónapokig ki volt ragasztva egy cetli, sózd meg! Kétségbeesetten kapaszkodtam az alapokba, a vásárlással nem volt gond, szombatonként másnaposan kóvályogtam a piacon hányingerrel küszködve, ahhoz a henteshez mentem be először, ahova a mama járt és böngésztem a rongyos Horváth Ilonát, de így is majdnem éhen döglöttünk, mert leégett, kiszáradt, szétfőtt, összeállt. Volt sok hiszti, dühös könnyek, ordítozás, sohatöbbetnemfőzök, vágytam a jól ismert ízek után és utáltam az egészet. Nem kértem segítséget, mert beképzelt voltam és túl büszke ahhoz, hogy bevalljam, nem megy, ettük az ehetetlent.

Hirtelen sok időm lett, és a munkanélküliséggel együtt belépett az életembe egy másik ember. A Másik Emberrel függő viszony alakult ki. A mai napig meg tudnám fojtani egy kanál vízben, ha fél óránál többet töltök vele, ugyanakkor lenyűgözött. Ráadásul szeret főzni és tud is. Először értetlenül hallgattam, aztán irigykedve. Tud valamit, amit én nem. Tudja, hogy a főzés nem nyűg, hanem szenvedély. És elkezdtük, ketten. Nem ismerek mást rajtam kívül, aki msn-en tanult főzni. Nemcsak a főzés örömét tanultam meg tőle, még egy fontos dolgot: olyan nincs, hogy semmi nincs itthon.

Hosszú kilométereket tettem meg a tűzhely és a számítógép között rohangálva, röhögve írtam, tíz deka kristálycukrot ráztam ki az előbb a billentyűzetből. Elmondta, milyen fűszerekkel kell tűzdelni a húst, én megbocsátottam, hogy fontos események előtti órákban, mikor négy különböző ruhában fényképeztem le magam és küldtem át, szerinted melyikben menjek, kurvás ez a harisnya? fogta magát és lefeküdt aludni. A zöldbabpörköltért cserébe cipeltem fel Pestre a saját termesztésű spenótot meg a disznópörköltnek való húst. Hitetlenkedve olvastam tőle a karácsonyi menüt, cserébe azt is megbocsátottam, mikor összevesztünk a Ráckertben és dühében nyakon öntött egy korsó sörrel. Lehülyepicsázott, de órákig hallgatta az önsajnálattól csöpögő ömlengéseimet. Lehülyefaszoztam, de mindig ő volt az első, akinek írtam karácsonykor. Egy dolgot nem hittem el neki soha, hogy a futás is élvezet, egyébként is azt mondta, a vastag combú nők szexisek, és neki elhiszem. A combom még mindig vastag, de főzni szeretek és élvezem, megtanultam türelmesnek lenni és még malackarajkodhatok is. Bisztő Gyalla, barátom, köszönöm!

Kitől tanultak főzni?

140 Tovább

Öt fogás öt dollárért

Pár nap Bangkokban pont elegendő bemelegítés volt a következő két hétre, amit a szomszédos Kambodzsában, és Vietnámban tölthettünk. Kambodzsába érve rögtön szembesültünk, azzal, hogy a nemzetközi repülőtéren két gépnél sosem áll több, és a biztonsági vizsgálat is némiképp rugalmas, mondjuk.

Kambodzsában a havi átlagkereset 25 dollár, talán ez kellően érzékelteti, hogy mennyit jelenthet egy embernek az útszéli fáról leszedett mangót, vagy kókuszdiót egy dollárért eladni a turistának. Három mangó egy dollárba kerül, egy kis alku után, a szegénység ellenére az emberek mégis kedvesek. Kambodzsa fő turistalátványossága Angkor, ezer éves kultúra magával ragadó romjai óriási fügefákkal, a Tomb Raiderből sokan ismerhetik.

A szállodánk európai turistákra rendezkedett be, leginkább arra a két-három napra, amit a város mutatni tud. A szobánkat gyíkokkal kellett megosztanunk, a kertben egy leharcolt kivetítő esténként James Bond filmeket játszott, a koktél mellé rengeteg szúnyog járt. Az estéket arra szántuk, hogy kipróbáljuk Kambodzsa konyháját.

Már első nap megtudtuk, hogy esznek pókot. Nem a nálunk ismert házi pókról van szó, fokhagymás olajban sütik ropogósra az itt honos madárpókot. Végül sehol sem találkoztunk ezzel az étellel.

Cserébe közelről megismertük a helyi ételízesítő halszószt, (a római garum, vietnámi nuoc mam helyi változata) a prahok-ot. Miután sok halhoz jutnak egyetlen tavukból, és az időjárás is kedvez, kézenfekvő, hogy ezt megrohasztják, és paszta formájában, ételízesítőnek használják.

Sok helyen árulnak az út szélén friss, zsenge kókuszt, amiből rengeteg van az országban, friss leve kifejezetten üdítő a 36 fokos melegben. Kopott műanyag asztalok és székek, viaszkos vászonterítők lehetetlen mintákkal, és kosz jellemzi Siem Reap főterének kifőzdéit. Jobbra egy buddhista szerzetes, balra egy csoport angolul beszélő francia, akik legalább akkora tanácstalansággal nézték az étlapot, mint én. Három lépésre a fa alatt a konyha, egy gázláng és egy wok, itt ennyi elég egy kifőzdének. Az ételek nagy része egy perc múlva a kopottas műanyag tányérokon gőzölög.

Az étlapon ismeretlen nevek, a felszolgáló talán a szakács felesége, vagy a lánya. Esélytelen volt bármit megtudnom az ételekről, mutogatva rendeltünk. Alapanyagok a rizs, tészta, hal, csirke, rák, édes burgonya, vízispenót, és a végén ráütött tojás. Minden alapanyag friss, a húsok hungarocell dobozokban, jégen pihennek. Kevésbé fűszeres, mint a thai konyha, de a koriandert ők is ismerik.

Az öt, ismeretlen, egydolláros ételből egy hagymás, kókusztejes, citromfüves korianderes csirkelevesen kívül mindent kifejezetten jó volt, megragadott. A szorosan lerakott székek, a zsivaj, a mellettünk sistergő ételek, és az a rengeteg illat, a látható szegénység mellett, lehet, hogy pont ezért próbátunk annyira beilleszkedni és a ragadós műanyag széken feszengés nélkül vacsorázni. A legegyszerűbb, helyi alapanyagokból, rizs, tészta, friss zöldségek és hús kombinálásával, minimális hőkezeléssel, ízletes, szerethető étel került elénk, öt fogás öt dollárért. Aki eljut ide, biztosan átértékeli az európai életet.

52 Tovább

Reggeli dilemma Bangkokban

Este érkeztünk. Kezünkben az útikönyvvel próbáltunk valami kis támpontot keresni Bangkokban. Elveszettnek éreztük magunkat, nem is sejtve, hogy pár nap alatt milyen rutinra lehet itt szert tenni evés terén. Hol együnk, mit ehetünk. Mert hát tele voltunk tanácsokkal otthonról, hogy csak ásványvízzel moss fogat, vigyél magaddal fertőtlenítő gélt, de még a kapaszkodót se nagyon fogdosd a buszon, de az evés mégiscsak bonyolultabb ennél. Tele az utca illatokkal, az emberek jelentős százaléka tehetséges szakácsnak gondolja magát, és mobil kifőzdéket nyit liliputi műanyag bútorokkal.

A járdákon nehézkes a közlekedés, és igencsak figyelni kell, hogy reggel egy túróstáskáról ábrándozva ne kapjuk telibe egy kondér leves gőzfelhőjét. De pont ekkora esélyünk van a hajnali grillfüstöt elcsípni, hiszen igazából ez egész napos. Első nap nem találtunk támpontot. Nem volt, aki azt mondja, itt nyugodtan ehettek. A szállodában meg mégsem akartunk. Így körbejártuk a környéket, ami történetesen Bangkok belvárosa és belecsöppentünk a kínai újévbe. Az árusok mindent megsütöttek, semmilyen nyelvet nem beszéltek, és ha valahogy kézzel, lábbal mégis rávettem őket, hogy írják már le mi ez, csak kínaiul ment nekik.

Ebben a környezetben kellett valami első napos bemelegítő vacsorát találnunk. Körbejártuk többször az árusokat, míg az apró fasírtgolyók mellett döntöttünk, amiben rengeteg koriander volt. Az olajban mellette sütött levelekkel került a kis tálkára. Illatából ítélve citromlevél lehetett. Körítésként uborka. Éreztem, hogy erre még nem vagyok felkészülve. A koriander, már első nap borzalmas töménységben, citromfűvel és az elmaradhatatlan chilivel támadott. Behátráltam. Menjünk valami leülősbe inkább.

Ügyesen kikerültük az árusok erőszakos, gyere, egyél már első nap valami nagyon ütőset biztatatásait, majd egy beülős éttermet választottunk. Disznó (oldalas, naná), chili, fokhagyma, koriander. Ezt kértük. Némi saláta, de ez mégis olyan megnyugtató volt abban a nagyvárosban első nap. Az asztalok tiszták, az étel tányéron, és nem látom a konyhát. Az apróra darabolt oldalas egy kis lisztben volt átforgatva és olajban kisütve, a mellé szórt, olajon megfuttatott hagyma, fokhagyma és chili keveréke pikáns hátteret teremtett. Pont ez kellett bemelegítésnek.

Némileg beárnyékolta a hangulatomat a koriander, amit most sem mulasztottak el a hús közé vágni. Poloskaszagú kapor, nem tudom, ki nevezte így, de most neki adtam igazat. Egyre szaporábban lapátoltam a főtt rizst mellé, jóllaktunk. Holnap még bátrabbak leszünk. 

Másnap reggel a szállodából kifelé jövet csak biztosra mehettünk, tudtuk, hogy ez a reggeli még egy kávé és egy szendvics lesz. Egyszerűen fogalmunk sem volt hogyan indítsuk el itt a napot. Aztán egy hét elteltével már nem lázadoztam a reggeli tésztaleves ellen, tele hússal, zöldséggel és korianderrel. Folytatjuk. 

42 Tovább

Vidékicsomag-fetisizmus

A csomagtartóban, újságpapírral bélelve hánykolódó papírdobozba kell valami édes, valami sertés és valami tojás.

Szombaton élelmiszersegélyt kaptam, aminek jobban örülök, mintha rászorulnék. Talán pont ezért. Kaptam már úgy is kaját, hogy rászorultam, így etetett a párizsi háziasszony, és így hozta a sportszatyornyi tésztát, olívaolajat és paradicsomot olasz barátnőm, Claudia. Ezek az idők elmúltak, de egy szatyor ételnek azóta is ugyanakkora értéke maradt.

A barna kartondobozokba szerveződő szeretetcsomagokat mindig ugyanaz a logika alakítja, a kamrapraktikum művészeti kör alkotásai ezek, a felhasznált alapanyagok állandók. A legfontosabb a lekvár. Lekvárja honnan lenne a libának a negyediken, legfeljebb veszi. Kamrája sincs, csak terasza, hol tárolná? A menő cipői helyén? A kézzel írt cimkén: barack szilvalekvár fahajas. A másik sárgabarack. Előbbi szokatlan modernizálás Hajni nagymamájától, a kartondobozkollekció általában sárgabarackot és szilvát tartalmaz.

A segélybe kell sertés. Soha nem láttam még marhapofakonfit a múlt heti Népszabadságba csomagolt üvegben. Sertés, mit ölnének háznál, hát azt. Jön a kolbász, sonka, disznósajt, vagy a prózai zsír. Savanyúságos vödörben a puha, malacszagú lekvár, mi másban érkezne, hányszor láttam már így, és hányszor túrtam le késsel az aljáig.

A tojás van, és mindig egy tartóra való, hajgumi szorítja. Általában szaros, de az mindegy, közvetlenül a felhasználás előtt lemosom. Előbb nem szabad, mert megromlik. Ez lehet vidéki legenda is, én elhittem.

A fűszerpaprika helyspecifikus, de nem ritka lelet. Mivel szerencsétlen pesti vagy megveszi a zacskós téglaport, vagy maggal darált kapcsolatokat fejleszt, egy zacskó vörös port felszippantani nagyobb boldogság, mint a legjobb tiramisu tetejéről beköhögni a keserű kakaóport. Fél évig nem kell gondolkozni, kunyerálni, megalázkodni, vörös lesz a halászlé, és a pörkölt, sőt, ebbe a minőségbe kecskesajtgolyókat is hempergethetek. Édes, milyen lenne. Édes, olajos, és narancspiros. Kaptam, mert szeretnek.

A Hajni lopta dió kézzel pucolva és darálva a megható része a csomagnak. Ide, a kézműves részbe tartozna a fenti szilvalekvárral töltött hájas süti, vagy a birsalmasajt is, de ez a része a doboznak mindig meglepetés marad. Az élelmiszercsomagolás korlátozottan működik az ellenkező irányba, legfeljebb egy jó sztékkel lehet villantani, én is azt szoktam.

Mellesleg Bátor Malackaraj megcsinálta a több, mint egy milliót.

Mi legyen egy hazai csomagban?

63 Tovább

malackaraj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek