Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Minden tizedik ember hülyeséget hisz a kávéról

Egy kétezer fős vizsgálat soorán kiderült, hogy a felnőttek tíz százaléka hiszi, hogy a kávé rákot okoz, és fogyaszt. Mind a kettő hülyeség.

0 Tovább

Kereket, vagy halat jobb füstölni?

Barrakudát előbb láttam autóban, mint halban, végül mindkettő füstölt.

47 Tovább

Újítani csak nyilvánosan érdemes

A Rákóczi-túrósról három képem van. Az egyik ehetetlen, növényi túróval, habállító pataenyvvel, kevés és ócska lekvárral várakozik a cukrászdákban, bottal se érinteném, nemhogy a számba vegyem. Kép sincs róla, ugyan már, magas és fehér.

A másik véglet a Bábelben őrült módon megcsavart, jóízű újragondolása ennek a fél évszázados édességünknek, zseniális, de otthon kivitelezhetetlen szépség.

 

Foto: Babel

A harmadik, a házi, hiába követi az eredeti receptet, egyszerűen ósdi, a végeredmény fölöslegesen és a legrosszabb helyeken komplikált és tompa, dögunalmas teasütemény. Túl puha és sok a tésztája, bunkók benne a savanyú túrórögök, száraz, kevés a lekvár, sok a hab.

Hiányzik belőle a borzongás, amiért ezt süssem, ne egy dulce de lechés flant, vagy balzsamecetes mandulatortát. Ezen kellett segíteni. Sikerült. Egy kis fazonigazítás, és új szerelmem a Rákóczi-túrós.

A túrót selymesre törtem, kikukáztam a receptből a darát, megsokszoroztam a lekvár mennyiségét, elvékonyítottam és átírtam az alapul szolgáló tésztalapot. A vaníliás cukrot vaníliára cserélem, a lekvárt feljavítottam egy kis pálinkával. Az alapanyagok egy A/4-es tepsire való, elég magas süteményre elegendőek.

Az alaptészta szükségtelenül tojásos és sütőporos, a puha túrókrémnek, lágy lekvárnak és testetlen tojáshabnak nem egy puha tészta kell, hanem egy klasszikus shortbread, omlós, tömör és vajas:

  • 30 dkg liszt (a fele lehet kukorica)
  • 20 dkg vaj (minél jobb minőségű, annál jobb)
  • 10 dkg cukor
  • egy vaníliarúd kikapart magjai

Az alapanyagokat alaposan összedolgozom, kibélelek a tésztával egy magasfalú, A/4-es tepsit. A hűtőbe rakom legalább fél órára, közben előmelegítem a sütőt 180 fokra, ahol szép drappra sütöm.

A túrós tölteléket szükségtelenül habosítja a felvert fehérje, fölöslegesen higítja a savanyú tejföl, és még fölöslegesebben sűríti vissza a dara, ezek nem kellenek, csak így maradhat meg a finom túró íze.

  • 1 kg krémesre áttört tehéntúró
  • 6 tojássárgája
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg mazsola (elmaradhat)
  • 10 dkg cukor

Az alapanyagokat alaposan elkeverem és szétkenem a tésztán (végig a tepsiben maradok). Betolom a közben 100 fokra levett sütőbe és hagyom sülni fél órát.

Fogok 2 dl jófajta baracklekvárt, belekeverek egy feles barackpálinkát, a citrom levét, és szétkenem a túrón. Ha a lekvár nagyon folyós, sűrűbbre forralom. Visszatolom a 100 fokos sütőbe negyed órára, közben keményre verem a 6 tojásfehérjét 10 dkg cukorral.

Egy habkinyomóval próbálom berácsozni a tetejét, ez ízlésesen nem sikerülhet, mindegy, nem törődök vele, majd visszatolom a grillfokozatra kapcsolt sütőbe és megpirítom a tetejét.

Ez egy 12 fős adag, de ennyien voltunk. Először sütöttem ezt az édességet, és először sütöttem a családomnak. Bármit elérhetsz, sütni a családnak kockázatos meló, ha nekik nem jó, megmondják, kiröhögnek, szerencsére semmiféle érzékenység, és álszent udvariasság nem dívik nálunk. A leegyszerűsített rácpontyom nem aggasztott, de ez a túrós igen.

Pedig az önző vendéglátónak könnyű, mert az önző általában magabiztos is, úgyis jó lesz, de mivel önző, úgyse érdekli igazán. Eddig kétszer dobogott a torkomban a szívem az konyhában, amikor a Bátor Malackaraj nyertes biohazardék voltak nálunk, és pont malackarajt kértek (az egyben sütött hús kettesben is megemeli a vérnyomásom), majd pálinkával gyorsan kezeltük a problémát. De ők úgyse mondták volna, ha nem ízlik, éppen ez volt a pánik oka, de a család annál inkább, három generációtól, három stílusban, életem végéig.

Imádták.

Sütöttek már az egész családnak?

35 Tovább

malackaraj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek