Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Polenta, puliszka

A puliszka jellemzően az az étel, amit igazán szegényen is be lehet vállalni, ebben van anyag, tápérték és izgalom, fillérekért, szemben a sok látszólag olcsó méreggel. Csak ez nem lóg a polcon, hanem meg kell főzni, és addig se lehet a frankhitelre vett plazmatévét nézni.

182 Tovább

Mi legyen a tengeri sütőhallal?

Szeretem a halat, ezért nem veszek fagyasztott haltörzset. Mások meg azt szeretik, amit az életben nem fogok megérteni, mert csak halíze nincs. Lássuk, hogyan lehet ezt a terméket a legokosabban vásárolni és elkészíteni? sehogy Szigorúan közszolgálati szerda.

239 Tovább

Aranyosan gyilkos fűszer

Aranyosan gyilkos fűszer Van egy közismert alapanyag, ami melleknél, fenekeknél és cuki cicáknál is nagyobb mémet kavart a Youtube-on. Ez pedig nem a világ legerősebb, legcsípősebb paprikája vagy tormája. Több ezren voltak képesek az utóbbi öt évben kamerára venni magukat, amint folyadék nélkül nyelnek le 60 másodperc alatt egy evőkanál fahéjat, mindezt pedig kb. négymillióan nézték végig.

324 Tovább

Mutáns krumpli a konyhában

Túlméretezett, sötétbarna gyömbér, mutáns krumpli, furcsa gomba: ezek voltak a rögtönzött közvéleménykutatás eredményei, mikor örömömben körbehordoztam a frissen piacolt kilós zacskó csicsókát.

257 Tovább

Trenírozza elburjánzott ízlelőbimbóit!

Házastársa extrém konyhai különlegességgel lepte meg születésnapja alkalmából, az ön mosolya azonban az első falat után természetellenessé vált? Kedvenc bloggere utasításait követve, hosszú anyagbeszerzési és konyhai tortúrákon ment keresztül, kajtatva a csúcsgasztronómiai élményt, ami egyszerűen elmaradt? Égett a pofája, mert egy csillagos étterem menüjének csúcspontját volt kénytelen otthagyni a havi fizetésével együtt? A hiba valóban az ön készülékében van, mégsem tehet róla.

288 Tovább

Kemény magyar nők az angol mustár ellen

Bangó Margit megmutatja, keményebb ő holmi mustároknál. Félelem és kanalazás a vendéglőben.

 Tetszik a blúzom? És a hajam? He?

295 Tovább

A világ legdrágább zöldsége megkínoz

220000 Forint kilója, szinte lehetetlen beszerezni, mégse akartuk lenyelni.

378 Tovább

Megríkattuk az országos macsókat

Az olasz Gianni, vagy a szexi Árpa Attila vágja jobban a hagymát? Legyenek erősek, egyik se bírja. Videó!

 

Vannak itt is tökös gyerekek?
217 Tovább

Szado-szeánsz menekülőszó nélkül

"Hi, my name is Lance and I'm an addict" - Agent Kellerman (Prison Break)

A kapszaicin-függőség pont ilyen, az ember előre tudja, hogy fájni fog, leállítani mégsem lehet. Mégis, időről-időre ránk tör a vágy, hogy szándékosan fájdalmat okozzunk magunknak. Igaz, a csípősfüggőség nem az öncsonkítás, vagy az autoagresszió enyhe formája, a hardcore függők ugyanis nem igazán erre, hanem vele járó endorfinzuhanyra, a szenvedést követő zsibbadt pihegésre hajtanak. Lángoló szájak, bevérző szemek a hajtás után.

118 Tovább

Ganxsta Zolee vs. Gyilkos Csili

Mától egészen év végéig minden héten egy videóval jelentkezünk, ahol ismert, és karakteres médiaszemélyiségekkel (egy részük kimondottan dekoratív is!) veszünk végig minden olyan alapanyagot, ami bár nagy fájdalmat okoz, mégis finoman átmelegít, felszabadít, és nem érdemes nélküle élni. Pont, mint a szerelem.

Hallgatták a Kartellt eleget?

135 Tovább

Az egyik legdrágább olaj

Dnsnek és Kevének

Argánolajat kérek szépen, könyörgöm! - ha Marokkóba mennek a haverok, ezt a mondatot jól tegyék el, és feltétlenül használják. Majd amikor megérkezik az olaj, köszönjék meg, és tegyenek vele az alábbiak szerint.

51 Tovább

Sört, kanállal

Egy kicsit ez is olyan, mint az ideális méret. Van az optimális középméret, ami alapvetően mindenkinek megfelel, de a tökéletes végeredményhez csak egy, az az egy út vezet. Megnyugtatásképpen ez majdnem mindenkinek más, így lehet, hogy van, akinek a Marmite már fájdalmasan sok, más pedig megőrül érte.

97 Tovább

Halkonzervből csak a sznob vegye a drágát

Vettünk négy doboz közönséges, 100 és 200 Forint közötti áron értékesített olajos szardíniát, és összekóstoltuk tízszer annyiért árult testvéreikkel, és nagyot néztünk. Büdös és a fogyasztóknak kedvező végkifejlet egy szerelmetes étel tesztjén.

148 Tovább

A dinnyét harapni szexi

Bár az alábbi receptek egyike sem képes felülmúlni az érzést, amikor a tízkilós dinnyéből kimart bélbe harapva leve végigfolyik az államon, és ha a másik kezem fejével nem állítom meg, továbbcsurog a nyakamra, csöpög lábfejre, földre, ragad, a piros lében csúsznak a fekete magok lefelé. A görögdinnyét zabálni jó, de még hiányzik a negyven fok, amikor úgy kívánjuk, vagy a jót is meg lehet unni. Akkor mit lehet tenni? Pancsolni kínunkban.

79 Tovább

Igéző combok

A faterom nagy svihák. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy gasztronómiai irányultságom túlmutat az (egyébként nem lebecsült) húsleves-rántottcsirke-krumplipüré-uborkasaláta tengelyen. Ő volt az, aki több-kevesebb sikerrel szélesebbre tárta az élet nagy szakácskönyvét már zsenge gyerekkoromban. És most nem csak a kocsonyára gondolok.

201 Tovább

Zsír, magból

Sok mindent tudunk, még több mindent nem, de nagyon sok mindent feltételezünk. A legboldogabbá általában ez utóbbiak tesznek. Feltételezhető például, hogy a szezámmag már az ókori egyiptomiak kedvelt alapanyaga volt, olajat készítettek belőle, belesütötték a kenyerükbe.

136 Tovább

Zöld vagy fehér?

A spárga sokkal jobb minőségű magyar alapanyag, mint a száraz szürke marha, vagy a boraink nagy része, sőt, sok tétel pálinkát is helyből agyonverne egy nemzetközi értékmérésen. De ez csak egy zöldség, nincs szép, hosszú szarva, nem lehet tőle rettenetesen berúgni, és túlzott magyarkodásra, filozófiák gyártására sem alkalmas. Pedig a spárga, főleg a tengelici, finom különlegesség.

Határozottan idényzöldség, nem kedveli a tartósítást, így most, április-májusban lehet besokallni belőle. Egy kérdés van, zöldből vagy fehérből?

Kicsit fotó, mi?

131 Tovább

Ma fejünk, mi mást csinálnánk?

Kedves Olvasó, ha ízlelőbimbóidat hosszú ideje jóféle zacskós/dobozos tejjel tompítod, ha többre vágysz a kokakólafílingnél, ha az élet valódi ízét akarod érezni - vegyél egy fejőskecskét. Ne egy üveg kecsketejet, az már illúziórombolás. Egy igazi, hús-vér-tej kecskét, de vigyázz , legyen benne csont és egyéb apró kiegészítők is.

129 Tovább

Melyik anyu tojása?

A tanyasi tojás sárgája szép sötét, ez pont annyira igaz, mint hogy a magyar férfiak pénisze a legnagyobbak között van a világon.

226 Tovább

Kibújtak az avar alól!

Végre elmehettünk gombászni. Eddig is elmehettünk volna, csak minek, de szombaton úgy tíz kiló cseh kucsmát szedegettünk össze egy erdőben, Bagi István szarvasgombász irányításával. A kutyák örjöngve röpködtek a kidőlt fatörzsek felett, ették és dúvadként tarolták a gombákat, Papi kakiba hempergett, volt, aki rosszul lett a másnaposan hajlongástól, láttunk zöld levelibékát, és ragyogó, nászruhás gyíkokat. Cukik voltak mind.

137 Tovább

Itt a tavasz, dagad a maci!

A piacon megjelent az első tavaszi alapanyag, így hiába esik az eső, a lányok hiába vették vissza a harisnyákat, és a garbókat, hogy a fene egye meg, de a kefe helyett már lehet zöldet rágni. Itt a medvehagyma, és ha így esik tovább, jövő héten itt a kucsmagomba is!

57 Tovább

Elmentem bélért, és életem marhájával tértem vissza

A szép hús fogalmát mi nem tanulhattuk el a szüleinktől, muszáj lesz saját kárunkon okulni.

68 Tovább

A töpörtyűk királya


Szilvinek és Dzsónak

Köll. Adok érte ecetes chipotlét. Amikor kimondom az ecetes chipotlét, a legkeményebb valutát ajánlom fel. Nem bohóságból, tudom, mit csinálok.

A vaddisznótöpörtyű pontosan ugyanolyan megfizethetetlen.

58 Tovább

Zsír, citromosan

Reggelire vettem a velőt. Este meghalok tőle. Most tartok abban a fázisban, hogy vacsorára elmegyek futni, mert minden mástól ég a belem, rosszul alszom, narancshéj lesz a seggemen és a végén egyceruzás lesz a hasam, pedig az nem cickó.

Reggelire marhahúslevessel senki se vesződik, marad a grillezés, amiről írtunk már, de most nem volt, és általában nincs hosszában felnyitott velő. Muszáj volt a rendelkezésre álló szalvétagyűrűket grillezni.

85 Tovább

Menyus, szeretlek!

Lacibácsinak, aki már hány menyhalat igért nekem, ugye

Örökre felvéstem magamra a pontyot, innentől halszerelmeim között már mindig második lesz az első hely, ahova kivételesen felkapaszkodott egy furcsa, szezonális csúfság, amit szinte csak a horgászcsaládok és barátok ismernek: a menyhal.

Menyusok a Bockban.

48 Tovább

malackaraj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek