poczok2-nek és apjának
 
 
2010 kedvenc kommentje már január másodikán megszületett (a többit is megmutatjuk, de ez nem hagyott nyugodni). Nem olvastam ennél tömörebb összefoglalót a kocsonya lényegéről, szórakoztató írás, és azt mondja, pörzsölés, nem zöldségelés, új iskola a határon.
Izgága vagyok, Charles Bronson-kocsonyát akarok.
 
 
2010.01.02. 12:04 poczok2 
Nahálistennek. Visszazökkent a világ.Olyan most másodikán a karácsonyi kocsonyáról olvasni mint amikor az ember a kedvenc könyvének megfilmesített változatát nézi. Nem az igazi, de mégis visszahoz valami kellemes utóízt.
Én nem főzök kocsonyát, kizárólag fogyasztói oldalról közelítem meg a kérdést, a faterom a nagy játékos. Ő a kérdéskör purista vonulatához vonzódik, köröm, só, bors, fokhagyma, víz, ennyi. Viszont a pucolást-pörzsölést tökélyre fejlesztette egy gázpalackos disznópörzsölő Wehrmacht-lángszóró és egy félméteres húsvilla segítségével andalúziai naplemente-színű körmöket állít elő az udvaron, hevenyészett fajtaidentitású kutyái értő közreműködése mellett. Nagy súlyt fektet az időfaktorra is: "Izgága ember ne főzzön kocsonyát, egyen almát." Viszont amikor Egerből megjön a 15-20 tányérnyi "kocsonyajárat", a szomszédok és haverok már három napja kérdezgetik, hogy "mivammá". Úgy várják mint a Mikulást.De jó is a kocsonyája. Brutális és egyértelmű mint Charles Bronson a Chato földjében. Citrommal vagy ecetes lilahagymával, friss kenyérrel és valami jobbféle cseh sörrel vált be leginkább.
 

Köröm, hagyma, fokhagyma, répa, pörzsanyag, sóbors, türelem, ötujjas recept, ezekből fogom megfőzni a kocsonyát. Szűkszavú lesz, egyértelmű, csak egy kocsonya. Lassan fog elkészülni, olyan lassan, amilyen lassúsággal léptet Bronson, mégis megérkezik. Ezt mantrázgatom répapucolás közben.

A kisebb hagymákat, és a félbevágott fokhagymát szenesre pirítottam egy száraz vasserpenyőben. Megpucoltam őket, egy lábasba raktam, mellé a félbevágott répa. Lepirítottam a körmöket is, az égettebb részeket kefével visszapucoltam.

Fehérrépa, zöldje, hegyes erős. Felöntöttem vízzel, és ezeket rögtön visszahalásztam, nekem félmeztelen Charles Bronson kell. Később a répát is kivettem, pár szemesborsot raktam a helyére, némi sóval.

Alig látható gyöngyözésen tartottam több, mint három órát, közben aggódtam a nyiltszíni brutalitás miatt, amit ez a tányér okozhat. Aggódtam, volt miért. Izgága vagyok, eszem az almát, a kocsonyafőzés tiszteletére vettem párat.

Az izgágaság nem dobatta ki velem egyenesen a szemétbe a lábosból időben eltávolított zöldségeket, nem lesz jó a kocsonya, túl egyszerű lesz. Megnézek pár percet a Chato földjéből, biztosan nem kell a zöld, nincs abban egy szál zöld se, hiába találták már fel a színes filmet, fekete-fehér az.

Egész nyáron nem vettem meg a gázpalackos gázrózsát, pedig azzal, és egy húsvillával most mekkorát pörzsölhettem volna a hótól csúszós teraszkövön, van már kutya is, szakérthetett volna, helyette csak forró vasat kaptak a hagymák és a köröm bőre, de elég lesz az? A zöldségeket belerakom a melegen füstölt paprikás fej, a holnapi írásbeli dolgozat levébe, pedig kidobni kéne a vérbe, akkor nem lenne rajtam a nyígás. Elolvasom újra az utasítást, még a hagyma se kellett volna bele, nyugodjak meg. Kár volt idegeskedni, de ez se újdonság, lásd izgága ember és a kocsonya összefüggései. Kár volt idegeskedni, a kocsonya egyenes lett, őszinte és brutális.

A pörzsölés, pirítás bár általánosan elterjedt ízfokozó módszer levesekhez, alaplevekhez, de kocsonyafőzéshez is bátran készítsék így elő a húst, kerekebb, mélyebb, erősebb lesz tőle a lé.

Zöldségelés nélkül, de pirítva jó lesz az a kocsonya, tényleg olyan, és úgy jó, mint Charles Bronson a Chato földjében.

A portálon a kínai fogyasztása után fellépő fejfájás és rosszullét okozója, a nátrium-glutamát, amit már az anyatejjel szívunk magunkba, mégse bírja mindenki, a többiek viszont függők.

 

Pörzsölik a kocsonyahúst?