Az osztriga és a fekete kagyló csak a haláluk utáni percekben finomak, de ki mondta, hogy nem lehet őket élve szállítani?

  A kagylóval két dolgot nem kell csinálni, mondja Philippe, a belga, vizet önteni alá és sót szórni rá. Az alaposan megpucolt, csukott állapotban lévő állatokat elég egy kevés olajon, fokhagymával, tetszőleges zöldségekkel, paradicsommal, fehérborral, akár tejszínnel összefőzni. Levet eresztenek magukból bőven, ráadásul sós levet. Kinyílnak, a zárva maradtakat nem kell feszegetni, mehetnek a kukában, és rögtön, forrón lehet tálalni. Illik kézzel enni, de a nördök bátran kikanalazhatják a falatot az első héjjal a többiből. A kagyló szezonális termék, fogyasztását csak az "r"-re végződő hónapokban ajánlják.
  Tegnap összehasonlíthattam a kagylóktól függetlenül, a világörökség részeként nyilvántartott Mont St Michel-ből érkezett, apró, és vad kagylókat, a nagyobb, Hollandiában tenyésztett rokonaival. A kagyló ennek ellenére egy harmadik országban, Belgiumban nemzeti eledel.
  A kagylók mindkét helyről élve érkeznek és a gyorsan bekövetkező felhasználásig életben is maradnak a belga étteremben, Phillipe-nél, ahol ezekből a kagylókból bárki vásárolhat, akár élve, otthoni felhasználásra is. A jószágok egy spéci akváriumban, állandó vízsugár alatt várják a csinos narancssárga vaskoporsókban bekövetkező véget.
  A kétféle, de ugyanúgy elkészített kagyló között meglepően nagy az eltérés, nem gondoltam volna, hogy különbséget tudok majd tenni. A kagylókra a minél kisebb, annál finomabb szabály érvényes, a vad kagylók picik, mint a hüvelykujjam körme, de édeskések, a tenyésztett csapat méretei már az egész ujjpercemet közelíti körömmel együtt, ízük sokkal húsosabb, állatiasabb.
  A fekete kagyló a lassan, kézzel evők öröme. A héjakban apró falatok, nem lehet belőle zabálni, tökéletes beszélgetős étel. A társalgást a kagylók körömkefélése közben megkezdhetjük, és nincs az a véleménykülönbség amit egy ilyen hosszú kagylóvacsora végére ne lehetne tisztázni, jobb mint egy moderátor.

Szeretik a fekete kagylót?