Magabiztosan hittem, megacéloztak a játékboltban töltött hosszú decemberi munkanapok, mikor szemrebbenés nélkül válaszoltam olyan kérdésekre, tartok-e kalocsai népviseletbe öltöztetett barbibabát, mert a kanadai unokának lenne, néma mosollyal tűrtem, mikor az idegbeteg hülye picsa jólöltözött hölgy visítva ordítozott arra kért, bontsam fel a dobozt és vetítsek le neki most azonnal egy mesét, mert meg akar győződni arról, valóban működik a diavetítő, szó nélkül nyújtottam át a szemem láttára összeomló, hisztérikus zokogásban kitörő apukának a papírzsebkendőt, nagyon sajnáltam, hogy elfogyott a beszélős-pisilős baba és nem tettem hozzá undokul, hogy én megmondtam.

November utolsó napjaiban mégis ideges feszültség lesz úrrá rajtam, próbálom felfedezni lelkemben a szeretet írmagját és elcsendesíteni belsőm a nyugodt, békés várakozás időszakára, de mikor a nyálban-takonyban úszó Kevinke őrjöngve csapkodja magát a hiper padlójához, anyu meg fejhangon azt süvölti, nem vesszük meg, mert megírtuk a Jézuskának, hogy ilyet hozzon, nem emlékszel Kevinke, akkor átadom magam. Advent van, kezdődik.

Rég nem háborgok azon, hogy halottak napján már mikulások sorakoznak a polcokon és november közepén a Jingle Bells ordít a hangszóróból. Hidegen hagynak a lávalámpát és LCD tévét cipelők, de a karácsonyi ünnepeket megelőző kajavásárlási őrületen nem tudok napirendre térni. A magyar ember karácsonykor akarja mindazt felzabálni, amit az előző tizenegy hónapban nem evett meg, pedig akkor is zabált.

Ezért minden hétvégét nagyáruházban tölti, egy vadászkutya szimatával veti rá magát az akciós termékekre, vesz még húsz kiló lisztet, van otthon negyven, de most akciós, meg most kapott pluszban étkezési jegyet, nem kér az kenyeret, elfér. Ugyanez a helyzet a kristálycukorral, sóval és a napraforgóolajjal is. Ecet, hogyne, hozzál hát, majd elkopik, dobjál be két bonbont is, egyszer élünk, höhö, meg azt a másik csokit is, amit a tévében reklámoznak, egyszer van karácsony, jól mondom? Ipari mennyiségű rum aroma, pudingpor, tortabevonó, rágcsálnivaló, fémdobozos dán vajas keksz, mézes puszedli, stollen, nünbergi mézeskalács, üdítő. Egyszer egy évben megengedhetem magamnak felkiáltással leemel egy kétezerkilencszázkilencvenkilenc forintos viszkit, nézd, eredeti skót, majd elszopogatom, tiszta juingok fíling, érted, megérdemlem, gürizek egész évben mint az állat, na jól van, hozzál magadnak egy bélízt is, ja, ne azt, a másikat, az ezernéggyel olcsóbb, jaj ugyanaz van benne, mit okoskodsz, mondom.

Vesz húst is, hogyne, karácsony előtt vágnak, de rántanivalót visz, az öcsikének pulykacicit, azt szereti, lengyel gyorsfagyasztott csirkemájat, békönszalonnába tekeri az asszonypajtás, jönnek a sógiék is. A megvásárolható maximális mennyiségű öt kiló banán a szekrény tetején fog megrohadni, de vesznek azt is, narancsot is, jó az a kisebb fajta, ennyi pé'zér', datolya, füge tucatszám, aztán nehogy elsüsd nekem abba a gyümölcskenyérbe vagy mibe, nem azér’ vettem, hanem hogy megegyük. Micsinász, tedd le azt az ananászt, tavaly is vettünk, aztán semmi nem maradt belőle, mire megpucoltuk, kár érte pénzt adni. A kólát ne felejtsd el eldugni a gyerekek elől, tavaly is elfogyott karácsony előtt, idén nem fogok ádámévakor itt tolongani a sok hülye között.

De, ott fog, mert a magyar ember karácsonykor éhen akar dögleni. Ez első látásra ellentétesnek tűnik az első bekezdéssel, de nem az, elég belepillantani a kosarakba december 24-én délelőtt, a hat kiló félbarna mindent megmagyaráz. Még vesz két kiló húst, elkeseredetten hajtogatja a telefonba, hogy nincs már olyan szlovák ráma, csak sima ráma van, mindjárt mondom, az mennyi, mivan, ja, még húsz tojást is, még három csomag mákot.

Kicsit hátrébb leharcolt, szemmel láthatóan az idegösszeomlás küszöbén levő háziasszonyok tépik ki egymás kezéből az utolsó gubakifliket, egy másik hölgy a halaspultnál óbégat, mi az hogy már nem vállalnak halpucolást, mi ez itt, a Balkán, itt ő a vevő, mi, hogy egyáltalán nincs hal, mit képzelnek maguk, karácsonykor nincs hal, abból a pénzből él ez a rohadt multi, amit ő a fizetéséből itt hagy. Egyszer egy évben eszik halat, nem szereti, de most nagyon kell neki a ponty. Emitt kávét és tortadarát keresnek, a dobozos fagyi szétolvadt, nem baj, majd visszarakjuk a fagyóba, semmi baja nem lesz, nincs mazsola, kitör a veszekedés, mer’ ilyen hülye vagy bazmeg, ez volt tavaly is, mások már a fát díszítik én meg itt keringek mint egy hülye mer’ nem vagy képes végiggondolni, mit kell még venni, most mit bőgsz, nekem is elegem van, faszom a karácsonyba beleverem má' tényleg. A hangszóróból a Stille Nacht szól, egy anyuka fojtott hangon tercel alá, én esküszöm neked gyerekem, karácsony ide vagy oda, ha még egy szót szólsz úgy megcsapkodlak itt mindenki előtt, hogy megemlegeted, majd leemel egy karton tejet és három flakon kinyomós tejszínhabot.

Zárás után derül ki, hogy nincs otthon zsemlemorzsa a panírozáshoz, ezért átfut az Erzsikéhez a szomszédba, visz neki egy kis zserbót is, mert az elviselhetetlen vén nyanyát ugyan ki nem állhatja, de karácsony van, hadd egyen egy kis sütit.

Bevallom, hogy a felállított két alaptétel rám is vonatkozik. Idén is meg fogom venni a hat szelet rántani való pontyot, amit a két ünnep között kivágok a kukába, mert megbüdösödik, és volt, hogy őrjöngve küldtem el a férjem december 24-én délelőtt, nem érdekel, honnan, de hozzál gubakiflit felkiáltással, mert a gondosan összeállított karácsonyi listáról lemaradt és mert guba nélkül nincs karácsony, nem születik meg a Kisjézuska, még a világvége bekövetkeztével is számolni kell, és kértem már kölcsön gyertyagyújtás előtt egy kis borsot a szomszédasszonytól, mert nem volt otthon.

A portálon is kezdődik valami, a dizájnrovat. Egy vadember autót és kávéscsészét dekorál, Rauschenberg a konyhában és a garázsban.

 

Autó, igen, és, baj?

 

Hogyan vásárolnak be karácsonyra?